2017. május 24. 12:08 Lehettek társai a manchesteri robbantónak A brit belügyminiszter szerint valószínűleg nem egyedül cselekedett a manchesteri merénylet végrehajtója.
2017. május 24. 11:51 Még nyomoznak a kamupártok ügyében A 2014-es országgyűlési választás kampányhoz nyújtott támogatások szabálytalan felhasználása miatt jelenleg is több ügyben folyik nyomozás - közölte Ibolya Tibor fővárosi főügyész.
2017. május 24. 11:35 Elvesztette hadügyminiszterét az Iszlám Állam Az Iszlám Állam (IÁ) terrorszervezet több parancsnoka, köztük a "hadügyminisztere" is életét vesztette a szíriai hadsereg hadműveleteiben Aleppótól keletre - jelentette szerdán a szíriai állami média egy katonai forrásra hivatkozva.
2017. május 24. 11:23 Van némi gond a riói olimpiai érmekkel A sportolói panaszokra reagálva a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) kicseréli a riói játékok rozsdásodó érmeit.
2017. május 24. 11:07 Csikócsapat szomorítaná Mourinhóékat Peter Bosz, az Ajax edzője minden játékosát orvoshoz küldené, ha azt észlelné, nem idegesek a szerda esti, stockholmi, Manchester United elleni Európa Liga-döntő előtt. Az angolok lényegesen magabiztosabbak, mindazonáltal biztosan nem lesz könnyű dolguk.
2017. május 24. 10:50 Kis-Benedek József: Feltűnésmentesen, de intenzíven kell védeni a nagy rendezvényeket A manchesteri merénylet nem feltétlenül a brit titkosszolgálat kudarca - mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Kis-Benedek József nemzetbiztonsági szakértő. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára arról is beszélt, a nagyobb magyarországi rendezvények szervezőinek szinte feltűnésmentesen, ám igen intenzíven kell a látogatók nyugalmát biztosítaniuk.
2017. május 24. 10:35 Jókora bírságot kapott az OTP alapkezelője Az MNB 35 millió forint bírságot szabott ki az OTP Alapkezelőre a társaságnál feltárt kockázat-, likviditás- és befektetéskezelési jogsértések miatt. A bírságösszeget az egyes szabálysértések súlya és az alapkezelő piaci részaránya alapozta meg. A feltárt hiányosságoknak nem volt negatív hatása a pénzügyi intézményrendszer tagjaira és a befektetőkre - tudatta a jegybank.
2017. május 24. 10:10 Holttesteket találtak a Mount Everest táborában Nepáli serpák négy holttestet találtak a Mount Everest egyik táborában, ezzel tízre emelkedett az elmúlt hónapban a világ legmagasabb hegyén elhunytak száma - közölték a hatóságok szerdán.
2017. május 24. 09:58 Hosszú Katinka is megemlékezett a mesteredzőről Hosszú Katinka a Facebook-oldalán vett búcsút a hatvanegy éves korában elhunyt Széles Sándor úszó mesteredzőtől.
2017. május 24. 09:39 Gyermekeikért érkező szülők a manchesteri robbantás külföldi áldozatai között Legalább két lengyel állampolgár meghalt a manchesteri terrortámadásban, egy lengyel pedig megsebesült - közölte szerda reggel a lengyel külügyi tárca azzal, hogy a tényt a brit hatóságok megerősítették.
2017. május 24. 09:24 Bróker Marcsi sértődésből alapított utazási irodát A gyanú szerint több mint 800 embert megkárosító "Bróker Marcsi" elleni, nemrég lezárt nyomozás részleteiben újabb, regényes részletek rejlenek - írja a hvg.hu.
2017. május 24. 09:09 Brüsszel bevezettetné az eurót Német lapértesülés szerint az Európai Bizottság azt akarja, hogy legkésőbb 2025-ig minden EU-tagállam bevezesse az eurót - írja a Napi.hu.
2017. május 24. 08:52 Még mindig pörgetik az órákat a taxisok A fővárosi taxik vizsgálata a sofőrök kétharmadánál talált szabálytalanságokat - írja a Világgazdaság.
2017. május 24. 08:37 Hihetetlen adatok: többet dolgozunk ingyen, mint pénzért Több időt töltünk egy nap olyan munkával, amelyért nem kapunk fizetést, mint olyannal, amiért igen – áll a KSH felmérésében.
2017. május 24. 08:24 Veronai buszbaleset: méltatlanul bánnak a családtagokkal Fel vannak háborodva a veronai buszbaleset áldozatainak szülei, mert nem tájékoztatják őket a nyomozásról - írta az Index. Az egyik szülő hiába kért boncolási jegyzőkönyvet, még betekintésre sem volt lehetősége. A külügyminiszter azt mondta: folyamatosan sürgetik az olasz hatóságokat, hogy adják ki a családoknak a hivatalos papírokat.
2017. május 24. 08:15 Még nem közlekedik minden járat A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) több járata nem jár, illetve rövidebb szakaszon közlekedik csak szerdán a kedden lezúdult nagy eső miatt.
2017. május 24. 08:08 Nincs vége a viharoknak, ma is eshet Szerdán egy hidegfronthoz társulva északnyugat felől délkelet, kelet felé áthelyeződve eleinte elszórtan, majd a déli óráktól főként a középső és keleti országrészben több helyen várható zápor, zivatar - írja a met.hu.
2017. május 24. 07:54 Csizmás lábat sodort partra a tenger Horgászcsizmás lábat sodort partra a tenger Alaszkában, Anchorage-től nem messze - közölte kedden a rendőrség.
2017. május 24. 07:38 Visszavonta a Seth Rich-ről szóló riportját a Fox News Az amerikai Fox News amerikai hírtelevízió kedden közleményben jelentette be, hogy nem volt igaz az egyik riportja, amelyben azt állította a Demokrata Párt gyilkosság áldozatává vált munkatársáról, hogy Hillary Clintonhoz közelállók gyilkolták meg bosszúból.
2017. május 24. 07:22 Újabb amerikai elitiskoláról derült ki: zaklatták a diákokat Az Egyesült Államokban újabb elitiskoláról derült ki, hogy tanárok szexuálisan zaklattak diákokat - jelentette helyi idő szerint kedden az amerikai sajtó.
2017. május 24. 07:07 Házastársat gyakrabban váltunk, mint bankot - Lapszemle Több mint tíz százalékkal nőtt az utóbbi időben az unión kívülről legálisan Magyarországra érkező áru értéke – tudta meg a Magyar Idők a nemzetgazdasági tárca helyettes államtitkárától. Nagymértékben visszaesett a Híd programokban résztvevő tanulók száma – közli a Magyar Nemzet.
2017. május 24. 06:53 Ferenc pápával találkozik Rómában Donald Trump Ferenc pápa, majd Sergio Mattarella olasz államfő fogadja, továbbá Paolo Gentiloni olasz miniszterelnökkel is találkozik ma Rómában Donald Trump amerikai elnök.
2017. május 24. 06:38 Drágábban tankolunk Emelte bruttó 2-2 forinttal a 95-ös benzin és a gázolaj literenkénti nagykereskedelmi árát szerdán a Mol Nyrt.
2017. május 24. 06:22 Jó hír jött a strandolás szerelmeseinek Felmérték a természetes fürdőhelyek minőségét, magyar eredmények is vannak.
2017. május 24. 06:06 Herczog Mária: a terror mindenkit megráz, de az önzésünk miatt egyre érzéketlenebbek vagyunk Bár a manchesterihez hasonló terrortámadások mélyen megérintik az embereket, szinte általános, hogy a tartósan háborús övezetben élők helyzete kevésbé befolyásolja a békében élők mindennapjait - mondta az InfoRádiónak Herczog Mária.
2017. május 24. 05:47 Megdöbbentő állítás a manchesteri merényletről Manchesteri robbantás: Washington szerint korántsem bizonyított az Iszlám Állam állítása.
2017. május 24. 05:25 Veszélybe került sok magyar autós jogosítványa A közúti balesetek háttérben egyre többször az alvás alatti légzéskimaradás miatti elalvás áll. Erre már a jogosítvány megújításánál is figyelniük kell az orvosoknak. Egy kutatás szerint azonban a háziorvosok többsége nem végzi el a vizsgálatot.
2017. május 24. 05:00 Félmilliárdos kárt okozott a jég a Mátrában Félmilliárd forintos kárt okoztak a Mátrában az eddigi májusi jégverések – értesült az InfoRádió. A Földművelésügyi Minisztérium helyettes államtitkára szerint bizonyos tételek akár hiányozhatnak, vagy éppen évjáratok maradhatnak ki, hiszen vannak olyan ültetvények, ahol 100 százalékos a kár.
2017. május 24. 04:06 Kritikus szintre emelték a brit terrorkészültséget A legmagasabb, kritikus szintre emelték kedd éjjel Nagy-Britanniában a terrorellenes készültségi szintet.
2017. május 23. 22:55 Feljutott a világ tetejére az emberkereskedelem túlélője Az emberkereskedelem első "túlélőjeként" megmászta a világ legmagasabb pontját egy fiatal nepáli nő, és feljutott a Mount Everestre az első albán nemzetiségű is az idei tavaszi mászószezonban.
2017. május 23. 22:29 Bárki megveheti Elvis Presley tűzpiros repülőjét Árverésre bocsátják Elvis Presley egykori magánrepülőjét, amely harminc évig parkolt egy új-mexikói kifutópályán.
2017. május 23. 22:05 Azonosították a brit hatóságok a manchesteri öngyilkos merénylet elkövetőjét - a nap hírei Budapest több pontján okozott gondot a lezúdult esővíz. Közleményt adott ki az Egyesült Államok külügyminisztériuma, amiben a magyar felsőoktatási törvény felfüggesztését sürgeti.
2017. május 23. 21:43 Így búcsúzik Gyurta Dániel elhunyt edzőjétől Hatvanegy éves korában kedden elhunyt Széles Sándor úszó mesteredző.
2017. május 23. 21:36 Meglepődtek a kutatók is: nem is úgy volt az evolúció, ahogy gondoltuk Érdekes új információk az evolúcióról.