2024. január 8. 04:35 A magyar foci a Holdra készül, ma van az indulás, élőben nézheti Az Egyesült Államok ismét a Holdra indul január 8-án. A tervek szerint leszáll a Holdra és egy magyar eszköz is lesz rajta.
2024. január 8. 04:13 A betegség nem mentség, súlyos közlekedési félreértésre hívták fel a figyelmet Jelek amelyek arra utalnak, hogy „most egy ideig nem szabadna volánhoz ülni”. A betegség semmit sem ér a bíróság előtt egy baleset után, különösen, ha arról még tudunk is.
2024. január 8. 03:55 Megjöttek a mínuszok, de már látszik a felmelegedés időpontja is Többnyire erősen felhős vagy borult lesz az ég, de a nap második felében északon akár már hosszabb időre is felszakadozhat a felhőzet. Éjszakánként azonban fagyni fog, nem kicsit, nagyon.
2024. január 7. 21:05 Simán nyert a magyar női pólóválogatott, de ez volt a minimum az Eb-n 17-2-re nyert a magyar női vízilabda-válogatott az Európa-bajnokságon. A horvátok elleni siker kellett a továbbjutáshoz.
2024. január 7. 20:59 Fölényesen nyert a kormánypárt Bangladesben Bangladesben a Sejk Haszina Vazed miniszterelnök vezette szekuláris Áojámi Liga kormánypárt aratott győzelmet az első részeredmények szerint a vasárnapi parlamenti választáson - közölte a dél-ázsiai ország választási bizottsága.
2024. január 7. 20:50 Szoboszlai Dominik csak néző volt az Arsenal ellen A Liverpool 2-0-ra megnyerte az Emiratesben a hétvége legnagyobb érdeklődéssel várt labdarúgó-mérkőzését, s ezzel továbbjutott az FA-kupa 4. fordulójába. Az Arsenal továbbra is gödörben van.
2024. január 7. 20:33 Jelképesen Október 7. térnek nevezték át a fővárosi Dohány utcai zsinagóga előtti teret két hétre - a nap hírei Az ismét téliesre forduló időjárás sem veszélyezteti a fogyasztók biztonságos ellátását - közölte az Energiaügyi Minisztérium. Szentmisét és megemlékezést is tartottak Székelyföldön a madéfalvi veszedelem 260. évfordulóján. Az Európai Tanács elnöke, Charles Michel is indul az európai parlamenti választásokon.
2024. január 7. 20:15 Minden párkapcsolatban szükség van időnként finomhangolásra – szakértő a legnagyobb hibákról, buktatókról Nemcsak a vállalkozásoknál, hanem a párkapcsolatokban is szükség van éves tervezésre az új esztendő első napjaiban – mondta az InfoRádióban a Szépen Válj El Válásközpont alapítója. Galambos Balázs mediátor szerint érdemes ilyenkor átbeszélni a célokat és a szükséges irányváltásokat.
2024. január 7. 19:56 Tombolt a fagyos szél a Balatonnál, volt, aki így is vízreszállt Keszthelyen 105, Fonyódon 100 km/órás lökést mértek az Időkép szélmérői.
2024. január 7. 19:38 Már megvan, hogy mikor zárják az új Duna-hidat Kalocsánál A tervek szerint februárban elkészül a híd középső szakasza, így egy hónap múlva már a teljes hídon át lehet majd kelni, amely a folyami híd mellett két árterületi hídból áll.
2024. január 7. 19:20 A bonyhádi kórházigazgató szerint őt nem váltották le Nem mentettek fel, továbbra is betöltöm a főigazgatói pozíciót a Bonyhádi Kórház és Rendelőintézetben – mondta a teol.hu-nak dr. Barcza Zsolt, akinek neve azon kórházigazgatók között szerepelt, akiket múlt év decemberében felmentettek hivatalából.
2024. január 7. 19:02 Újra aktív az Iszlám Állam, hatalmasat robbantottak Kabulban Autóbuszban robbantottak pokolgépet Kabulban, a rendőrség friss közlése szerint öt ember meghalt, 15-en megsebesültek, a merényletet vasárnap az Iszlám Állam terrorszervezet vállalta magára.
2024. január 7. 18:45 Gyönyörű barlangban rekedt öt ember, menteni kellene őket, de nem tudják A hirtelen lezúduló eső miatt bent rekedt öt ember a délnyugat-szlovéniai Krizna-barlang (Krizna jama) egyik járatában; a helyszínen barlangi mentők, búvárok és tűzoltók is vannak, de a csoport csak akkor hagyhatja el az üreget, ha a vízszint csökken - közölte a helyi média a barlangi mentők közlései alapján.
2024. január 7. 18:28 A GVH nekimehet a honlapoknak is – itt vannak a részletek Új jogkörökkel bővül a Gazdasági Versenyhivatal tevékenysége. Több más mellett honlapokat kapcsolhat le a hatóság, ha bebizonyosodik, hogy az oldal tisztességtelen gyakorlatot folytat – mondta az InfoRádióban a GVH kommunikációs vezetője, Horváth Bálint.
2024. január 7. 18:10 Charles Michel indulása különös helyzetet hozhat Magyarország számára az EU-ban Charles Michel, az európai uniós tagállamok állam-, illetve kormányfőiből álló Európai Tanács elnöke bejelentette, hogy indul a júniusban tartandó európai parlamenti választásokon.
2024. január 7. 17:51 Szenvedett a Fradi Dániában, de a vége csodás lett Az elmúlt idényben döntős FTC-Rail Cargo Hungaria az első félidő nagy részében vezetve, a második játékrészben az eredmény után loholva 28-28-as döntetlent játszott a dán Ikast HB vendégeként a női kézilabda Bajnokok Ligája csoportkörének kilencedik fordulójában.
2024. január 7. 17:35 Az oroszok mindent lelőttek, mindent eltaláltak a hadijelentésük szerint Lelőtte az orosz légvédelem az ukrán légierő egy Szu-25-ös és egy Szu-27-es repülőgépét Dnyepropetrovszk megye légterében, valamint megsemmisítette HIMARS és Uragan sorozatvetők 14 rakétáját, továbbá hat Neptun hajóelhárító rakétát és 38 drónt az elmúlt nap folyamán - közölte az orosz védelmi tárca.
2024. január 7. 17:18 Rátámadtak a székelyekre az osztrákok - erre emlékeztek Mádéfalván A madéfalvi áldozatok véréből erős, ellenálló közösség sarjadt: azok is megerősödtek, akik a Székelyföldön maradtak, és a bukovinai székelyek is mindvégig megőrizték a szívós kitartást, a magyarsághoz és a hithez való ragaszkodást a száműzetésben, és továbbadták nemzedékről nemzedékre - jelentette ki a Miniszterelnökség nemzetpolitikai államtitkára Madéfalván.
2024. január 7. 17:00 Izgulhatnak, akik hatoslottót vettek, megvannak a nyeremények Nem volt telitalálat.
2024. január 7. 16:42 Boczkó Gábor: évtizedek óta nem látott eredményeink vannak, felnéz ránk a vívóvilág Minden magyar indulónak az éremért kell majd küzdenie a párizsi olimpián – mondta az InfoRádióban a magyar vívóválogatott szövetségi kapitánya. Boczkó Gábor hangsúlyozta: a 2023-as sikerek ellenére sem dőlhetnek hátra a következő hónapokban.
2024. január 7. 16:30 Magyar focista szerződött Svájcba A svájci élvonalbeli Lausanne-Sport labdarúgócsapatában folytatja pályafutását Szalai Gábor, a Kecskeméti TE védője.
2024. január 7. 16:15 Újságírók haltak meg az izraeli támadások után Hat palesztint megölt az izraeli hadsereg Dzseninben, az egyik ciszjordániai razzián, amelyben életét vesztette egy izraeli határőr-rendőrnő - jelentette a palesztin egészségügyi minisztérium, illetve az izraeli hadsereg.
2024. január 7. 15:58 Korrupció miatt őrizetbe vettek egy kormánypárti képviselőt Japánban Őrizetbe vettek egy kormánypárti képviselőt Japánban a Kisida Fumio miniszterelnök pártját érintő pénzügyi csalási botránnyal kapcsolatban - számolt be a helyi média.
2024. január 7. 15:40 Pusztulnak a halak egy kulcsfontosságú víztározóban A Pátkai-tározóból töltik fel a téli szezonban a Velencei-tavat. Az utóbbinak erre nagy szüksége van, de a tározóban lévő halaknak nem kedvező a folyamat.
2024. január 7. 15:22 Még egy hétig csoda várja egy kis magyar településen Január közepéig még megtekinthető Somoson a mézeskalácsfalu.
2024. január 7. 15:05 Ingatlanpiaci legek: a 2023-as év szélsőséges rekordokat hozott Hétszázszoros árkülönbséggel kelt el 2023 legolcsóbban és legdrágábban eladott lakóingatlana, de a még vevőre váró ingatlanok között is történelmi rekord született tavaly – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből.
2024. január 7. 14:48 Csúnyán megütheti a bokáját a spanyol antidopping-szervezet A Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) büntetőeljárást indíthat a spanyol nemzeti antidopping-szervezet ellen pozitív esetek elhallgatása miatt.
2024. január 7. 14:30 Szülők, figyelem: már nem sokáig lehet kérelmezni a plusz egy év óvodát Január 18-ig lehet kérvényezni az általános iskola kezdésének halasztását, amit csak egy alkalommal és egy nevelési évre lehet kérni.
2024. január 7. 14:12 Fokozott figyelmet kér a kormánybiztos a fagy miatt Újra beköszönt a zord időjárás, mely számos állatfajra veszélyt jelenthet, beleértve a háziállatokat, a haszonállatokat és a vadon élő állatokat is, ezért ebben az időszakban ők is fokozott figyelmet igényelnek – közölte az állatvédelmi cselekvési terv kidolgozásáért és végrehajtásáért felelős kormánybiztos.
2024. január 7. 13:55 Műanyag-teszt: ennyit tartalmaznak kedvenc gyorsételeink A műanyag-számazékok lassan elkerülhetetlenné válnak, mindenhol és mindenben ott vannak. Még az ételben is, amit megveszünk.
2024. január 7. 13:37 Revansot vehet Fucsovics Márton Fucsovics Márton az olasz Matteo Arnaldival játszik a hétfőn kezdődő 661 ezer dollár (229 millió forint) összdíjazású adelaide-i keménypályás férfi tenisztorna első fordulójában.
2024. január 7. 13:19 Neki köszönhető, hogy 33 éve nem látott csúcson a bakelitlemez Észvesztő módon veszik az emberek világszerte a bakelitlemezeket. A 2023-as év eladásai elérték az 1,8 milliárd dollárt, és egy ágazati csoport 2032-re már 3,4 milliárd dolláros forgalommal számol. Mindez főként egyetlen előadó érdeme.
2024. január 7. 13:00 Halál a fürdőszobában A szén-monoxid-érzékelő jelzése és gázszag miatt riasztották a tűzoltókat Gyulán egy Béke sugárúti társasházi lakásba. A tűzoltók egy idős nő holttestére bukkantak.
2024. január 7. 12:41 Súlyosan megsérült Rafael Nadal A 22-szeres Grand Slam-tornagyőztes Rafael Nadal sérülés miatt nem indul az ausztrál nyílt teniszbajnokságon.
2024. január 7. 12:23 Egy jó hír Ukrajnának, ami a támogatásokat illeti Kamikava Jóko japán külügyminiszter vasárnap Ukrajnába utazott, hogy találkozzon kollégájával, Dmitro Kulebával, és biztosítsa őt Tokió további támogatásáról - közölte a japán külügyminisztérium.
Bendarzsevszkij Anton: a nagy hatótávolságú rakéták oroszországi bevetésével a Nyugat átlép egy vörös vonalat