2021. március 30. 10:52 Százezerrel kevesebben dolgozunk, mint egy éve Több lett a munkanélküli, viszont januárhoz képest javultak a foglalkoztatottsági mutatók.
2021. március 30. 10:39 Percről percre – a koronavírus-járvány keddi hírei Nagy-Britannia három hónapos karantént követően kinyitott. Balassagyarmat fideszes polgármestere szerint sokan covidos tünetekkel, lázcsillapítókkal járnak dolgozni. Szivárognak itthon a húsvétra vonatkozó viselkedési korlátozások. A nap koronavírus-járvánnyal kapcsolatos hírei egy helyen percről percre.
2021. március 30. 10:27 Formálódik a Fidesz európai jövője: olasz-lengyel-magyar csúcs lesz Orbán Viktornál A magyar miniszterelnök Matteo Salvinit és Mateusz Morawieckit fogadja csütörtökön Budapesten.
2021. március 30. 10:16 Még a beoltott nagyszülőket is csak rövid időre ajánlott látogatni Húsvétkor is fontos az elővigyázatosság, mivel úgy tűnik, hogy még mindig a járvány felívelő szakaszában vagyunk - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője kedden a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
2021. március 30. 10:06 Szlávik János: még legalább két-három hétig óriási nyomás lesz a kórházakon A betegség lassú lefolyása is hozzájárul ahhoz, hogy egyelőre nem látszanak a korlátozó intézkedések hatásai – mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus főorvosa.
2021. március 30. 09:54 Fucsovics Márton: szeretnék bámulni a semmibe pár napot Küzdelmes, de eredményes heteken van túl Fucsovics Márton, aki hétfőn a harmadik fordulóban búcsúzott a miami tenisztornán.
2021. március 30. 09:41 Romániában már a gyógyszerészek is olthatnának A cél, hogy csökkentsék a rejtőzködő fertőzöttek számát.
2021. március 30. 09:28 Koronavírus: Boris Johnson a nyitás után vázolta a jövőt Hétfőn kinyitott Nagy-Britannia. A régen várt napon országszerte mindössze 23-an hunytak el és mintegy 4600 új fertőzést regisztráltak - ugyanakkor versenyt futnak az idővel: egy újabb hullám csaphatja meg a brit partokat. A parlamenttel szemben a Temze falára 150 ezer kézzel rajzolt szívvel állítanak emléket a járvány halálos áldozatainak.
2021. március 30. 09:17 Tömeges megbetegedés a BKV-nál: veszélyben a metróközlekedés is Lapértesülés szerint tömegével betegednek meg vagy kerülnek karanténba a BKV dolgozói, ami akár egyes metró- vagy villamosvonalak leállásához is vezethet.
2021. március 30. 09:05 Orbán Viktor elárulta, hogyan állítják helyre a gazdaság pénzügyi egyensúlyát A miniszterelnök Üzbegisztánba látogatott, ennek kapcsán beszélt arról, hogy miként segítenek a magyar cégek külföldi beruházásai.
2021. március 30. 08:50 Újabb kemény ellenfél az U21-es Eb-n: Hollandia – sport a tévében Este hattól futballozik Gera Zoltán válogatottja, kilenctől pedig Olaszország játszik Szlovéniával.
2021. március 30. 08:39 Most bepillanthatunk abba, mi folyik egy Covid-részlegen – fotók A média jelentős részét itthon nem engedik be tudósítani a magyar kórházakba, így ritka, hogy fotók jelennek meg a Covid-osztályok mindennapjairól. Móricz-Sabján Simon fotóriporter képei az Uzsoki Utcai Kórházban készültek.
2021. március 30. 08:24 Drágul a külföldi nyaralás, last minute-ra ne számítsunk az idén Jelenleg az egzotikus utak mennek nagyon, nyárra a "szokásos" tengerparti úti célok hódítanak.
2021. március 30. 08:08 Balassagyarmati polgármester: sokan covidos tünetekkel, lázcsillapítóval dolgoznak Csach Gábor (Fidesz) szerint a bónuszrendszer miatt tesz így sok balassagyarmati, az ügyben levelet írt az iparkamarának és a gyáriparosok szövetségének.
2021. március 30. 07:57 Beszámol az operatív törzs a friss tudnivalókról - élőben az InfoRádióban és az Infostarton A tervek szerint negyed tizenkettőtől jelentkeznek a szakemberek a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos újabb információkkal.
2021. március 30. 07:45 Kilenc újabb városban épül futókör Hatszázmillió forint értékben épülnek futókörök idén az Aktív Magyarország Programban.
2021. március 30. 07:34 Egyre nagyobb a felháborodás a lehetséges uniós vakcinakorlátozás miatt Ausztrália és Kanada már korábban felemelte szavát az európai uniós exportkorlátozás lehetősége miatt, most több más ország is csatlakozott hozzájuk.
2021. március 30. 07:20 George Floyd-ügy: vázolta az álláspontját a vád és a védelem ügyvédje Folytatódott a nagy port kavart ügy tárgyalása Minneapolisban.
2021. március 30. 07:07 A második világháború utánihoz hasonló összefogást kezdeményeznek A második világháború utáni nemzetközi összefogáshoz mérhető globális együttműködést kezdeményeznek a világ több vezető újságjában kedden megjelent közös cikkükben 24 ország és nemzetközi szervezet vezetői a koronavírus-világjárványhoz hasonló veszélyhelyzetek intézményes megelőzése végett.
2021. március 30. 06:55 Kína nem várt a WHO-ra: ismertették a vírus eredetének teóriáit A WHO többszörösen késleltetett jelentésének megjelenése előtt mutatták be kínai kutatók az ország politikusainak a teóriákat, és elmondták azt is, melyik lehet valószínű.
2021. március 30. 06:42 Bringás paradicsom lesz Kőbánya is Az egymilliárd forint értékű kivitelezés várhatóan 2021 végén kezdődik, és 2022 közepén fejeződik be.
2021. március 30. 06:26 Kórházban kezelik a magyar edzőt és fiát Bognár György oxigént is kap, a héten biztosan nem térhet még haza.
2021. március 30. 06:15 Erre az autós szabályra a hosszú hétvégén nagyon oda kell figyelni A rendőrség elárulta, mire fog koncentrálni a húsvét napjaiban az utakon.
2021. március 30. 06:00 Tényleg Magyarországon "csap össze" a járvány- és az oltásgörbe Az Európai Unióban már hazánk a legátoltottabb ország, de vannak mutatók, amelyekben még nem állunk ilyen jól. Ilyen például a népességarányos halálozás is. Számok jönnek.
2021. március 30. 05:40 A Balatonnál tudják, nem lehet elég korán kezdeni Ezer hektárnyi területen már zajlik a légi biológiai szúnyoggyérítés.
2021. március 30. 05:20 Merkely Béla: másfél hónapot bírjunk még ki A Semmelweis Egyetem rektora szerint a keleti vakcinák beszerzésének köszönhetően Magyarországon jóval magasabb az átoltottsági arány az Európai Unió átlagánál.
2021. március 30. 05:00 Kiderült, hol bírnak magukkal a legkevésbé a magyar autósok Vélhetően nem meglepetés, melyik szomszédos országban kapják a legtöbb bírságot a magyar autósok, de mennyi az annyi? Erre a kérdésre kereste a választ a Vezess.hu.
2021. március 30. 04:35 Rákapcsol a tavasz, de húsvétra jön az újabb fordulat Kedden még csak ízelítőt kapunk a májusi melegből, de mostantól tartósan tavaszi időjárásra számíthatunk.
2021. március 29. 22:30 Április 8-ig maradnak a védelmi intézkedések - a nap hírei Április 8-ig meghosszabbította a kormány a védelmi intézkedéseket. A járvány tavaly márciusi kezdete óta már mintegy 20 ezren haltak meg a koronavírus járványban Magyarországon. Bécsben április 11-éig meghosszabbítják a koronavírus-járvány miatt elrendelt húsvéti zárlatot. A nap legfontosabb hírei március 29-én.
2021. március 29. 22:05 Hiába az olimpiai kijutás, nem marasztalják a volt magyar kapitányt A dán Kim Rasmussen 126 nap után, hétfőn távozott a montenegrói női válogatott éléről.
2021. március 29. 21:55 Saját oltással fékezné meg a járványt az egyik legdrámaibb helyzetben lévő ország Pénteken jelentette be a Butantan orvosbiológiai intézet, hogy várhatóan júliustól vehetik majd az országban használatba a "100 százalékban brazil" védőoltást.
2021. március 29. 21:44 Pedofília eltussolása miatt bűnhődik két egyházi vezető Lengyelországban Edward Janiak volt kaliszi megyés püspököt, valamint Slawoj Leszeket, Glódz nyugalmazott gdanski érseket kitiltják korábbi egyházmegyéjéből.
2021. március 29. 21:21 Új fejlemény a hajléktalankórház ügyében A főváros nem enged, ám a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. szerint kilenc hónapja lehet tudni, hogy a bérleti jogviszony meg fog szűnni.