2022. október 27. 10:10 Megszállt faluban élő családról szól az ukrán Oscar-jelölés Az esetleges áramkimaradások és légiriadók ellenére telt ház előtt mutatták be Kijevben a Klondike című filmet.
2022. október 27. 09:59 Szakértő: ügyes egyensúlyozással kell kezdenie Giorgia Meloninak A hétvégi miniszterelnöki eskütétel után az olasz képviselőház is bizalmat szavazott az új kormányfő Giorgia Meloni kabinetjének. Az új olasz miniszterelnök első parlamenti beszédében azt mondta, hogy a jobbközép szövetség betartja választási ígéreteit, még ha egyes javaslatok nem is fognak tetszést aratni. Molnár Anna Olaszország-szakértőt, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanszékvezetőjét elsőként ezekről az ígéretekről kérdeztük.
2022. október 27. 09:50 Szeptemberben enyhén emelkedett a munkanélküliség Ez derült ki a Központi Statisztikai Hivatal legfrissebb jelentéséből.
2022. október 27. 09:39 Közlekedés - Ez okozza most a bajt a Soroksári út környékén HÉV elé hajtott egy teherautó, és megtörtént a legrosszabb.
2022. október 27. 09:31 Kína gesztust tenne az Egyesült Államoknak Kína hajlandó együttműködni az Egyesült Államokkal, hogy módot találjanak az együttélésre olyan módon, amely mindkét fél számára előnyös - jelentette ki Hszi Csin-ping kínai elnök a CCTV kínai állami televízióban.
2022. október 27. 09:22 Fényfestés is lesz a nagyobb fővárosi temetőkben mindenszentekkor A BTI a Farkasréti temető ravatalozóját és az Óbudai temető bejáratánál található kápolnát mindenszentek és halottak napján sötétedéstől az alkalomhoz illő, kegyeletteljes motívumokkal, fényfestéssel világítja meg, valamint közös mécsesgyújtást szervez az Óbudai temetőben. Idén ismét lehetőség nyílik a közös, csendes megemlékezésre a két leglátogatottabb temetőben.
2022. október 27. 09:19 22 órás vitával "álmodtak" a parlamenti képviselők Az egyik ellenzéki párt szerint "végre van értelme a parlamenti munkának".
2022. október 27. 09:08 Mire ügyelj használt iPhone vásárlásakor? (x) Használt iPhone-t kiváló ár-érték arányban vásárolhatsz, ha figyelsz néhány dologra. Milyen adatokat és hol ellenőrizz? Mi mindenre kérdezz rá? Mit vizsgálj meg a készüléken? Elmondjuk, milyen paramétereket ellenőrizz vásárlás előtt.
2022. október 27. 09:01 Részegen ütötte le a kukásautóról a szerencsétlen szemetest Segítségnyújtás elmulasztásának bűntette és ittas állapotban elkövetett járművezetés vétsége miatt gyorsított eljárásban állították bíróság elé azt a férfit, aki úgy ütközött neki egy kukásautónak, hogy sérülést okozott az egyik munkásnak, azonban ezt követően sem szállt ki az autójából.
2022. október 27. 08:52 Annyi a gond a magyar villanybuszokkal, hogy inkább selejtezi őket a BKV A magyar gyártású flotta modelljeivel a forgalomba állításuk óta gondok vannak, nem éri meg őket forgalomban tartani.
2022. október 27. 08:42 Újabb nagy kamatemelés várható az euró központi bankjánál Dacolva a tagállamok recessziós félelmével, az Európai Központi Bank csütörtökön várhatóan ismét jelentős mértékű – legalább 75 bázispontos – emelést hajt majd végre, állítják szinte egybehangzóan nemzetközi elemzőműhelyek. Az infláció továbbra is száguld, miközben a gazdasági kilátások egyre rosszabbak EU-oldalon.
2022. október 27. 08:33 Tesztelné, mennyivel nőnek a kiadásai? Itt a megélhetési kalkulátor Megélhetési kalkulátor is segítheti a bértárgyalásokra készülő szakszervezeteket és vállalatvezetőket, ugyanakkor az ingyen használható online szolgáltatással bárki megtudhatja, pontosan mennyivel nőtt a megélhetési költsége – mondta Lajtai György, a kalkulátor kifejlesztésének és működtetésének koordinátora.
2022. október 27. 08:23 Az oszakai részvétel ma a tét az Országgyűlésben Három indítványt tárgyal, köztük a 2025-ös oszakai világkiállítással kapcsolatos törvényjavaslatot vitatja meg csütörtökön az Országgyűlés.
2022. október 27. 08:15 Bejelentés a csütörtöki élőlánc előtt: november 7-ére várja a kormány a sztrájkbizottságot Ma még csak a tanárokat "szedik szét", holnap más ágazatok következnek, ezért a csütörtöki élőláncot megelőző sajtótájékoztatón kiderült, kiszélesedhet a tiltakozás, illetve hogy a "polgári engedetlenség az új sztrájk".
2022. október 27. 08:04 Halálos hajnali baleset az egyik legfontosabb autóúton Az M85-ös autóút 1-es kilométerszelvényénél teljes útlezárás van érvényben, mert baleset történt. Egy ember meghalt.
2022. október 27. 07:54 Brutálisan drágul a jegy a műjégen, és még így is lehet, hogy bezár az év végén Az energiaválság a jégcsinálást is érinti.
2022. október 27. 07:44 Vitézy Dávid is beszállt a buszsztrájkos számháborúba Szerinte a buszok 1 százaléka maradt ki. A társaság szerint bő 2000-ből alig több mint 500, a sztrájkolók szerint a munkavállalók több mint fele tartotta magát a sztrájkutasításokhoz.
2022. október 27. 07:33 8 gyereknek épül bölcsőde 170 millió forintból Nyolc férőhelyes minibölcsőde létesült Tomajmonostorán, a községben eddig nem volt ilyen intézmény - közölte a mintegy hétszáz lakosú Jász-Nagykun-Szolnok megyei település polgármestere az MTI-vel.
2022. október 27. 07:20 Vásárolni járnak a románok Ukrajnába Naponta több százan kelnek át Siretnél a határon az olcsóbb árak miatt.
2022. október 27. 07:10 60 milliós korrupciós ügybe keveredett egy volt ügyész Korrupciós bűncselekmények miatt vádat emelt a Központi Nyomozó Főügyészség egy befolyásos ügyvéd ellen, aki még ügyészként csúszópénzért cserébe adott át információkat különböző eljárások érintettjeinek – értesült a Magyar Nemzet.
2022. október 27. 06:59 110 milliós zsákmány, oroszok raboltak ki egy luxusüzletet Budapesten Társtettesként elkövetett rablás miatt fegyházbüntetéssel sújtotta a Fővárosi Törvényszék azt a két férfit, aki 2014-ben részt vett egy luxusórákat forgalmazó budapesti üzlet kirablásában - közölte a bíróság az MTI-vel.
2022. október 27. 06:48 Jobban láthatja a tartalmat, nagyot változtat a YouTube Kényelmesebb lesz a nagyítás, és a tekerés is.
2022. október 27. 06:37 Kiadták a várva várt napelemrendeletet, megvan az "igénybejelentés" dátuma Közzétették a kormányrendeleteteket a napelemek telepítésének új szabályairól. Ezek szerint az október 31-i utáni igénybejelentők már nem táplálhatják be a fel nem használt áramukat a hálózatba. Ezzel együtt egyszerűsödik a kisebb teljesítményű napelem-telepítések engedélyeztetése, kivitelezése – írja a Bank360.hu.
2022. október 27. 06:27 Hivatalos: az iPhone is USB-C-s csatlakozót kap Az Apple munkatársai nem fogadják örömmel az Európának szánt változtatást.
2022. október 27. 06:14 Újabb metánforrásokat fedezett fel a Földön a NASA Egy olyan műhold derítette fel a metán forrásokat, amit nem is erre a célra terveztek.
2022. október 27. 06:00 Fájdalmas drágulás: drasztikus áremelkedés a fogorvosoknál is Az fogorvosi ellátás költségei rendkívül drágák, amiben az energiaárak emelkedése csupán egy tényező.
2022. október 27. 05:45 Méretes cápa bukkant fel a szörfversenyen, aztán jött a megőrülés – képek A ragadozó szerencsére nem támadt a sportolóra, csak gimnasztikázott egyet. Így tragédia nem történt, viszont nagyon látványos fotók születtek.
2022. október 27. 05:28 Kulcsfontosságú leletet találtak a mohácsi csata szempontjából Egy korabeli fegyver alkatrésze került elő a közelmúltban a baranyai Majs község közelében.
2022. október 27. 05:14 Motorosbarát szalagkorlátokat telepítenek Évente 1200-1300 motorosbaleset történik, amelyek közül 50-60 halálos kimenetelű. A legtöbb bajt az okozza, amikor a motoros becsúszik a szalagkorlát alá.
2022. október 27. 04:55 Eltűnik az új autók piacáról egy ikonikus modell Nincs igény már a kisebb kocsikra, most a szabadidő-autók divatosak.
2022. október 27. 04:00 Időjárás - A jelszó: csak lássunk! Ködös reggelek, délelőttök jönnek sorban, de nagyon hideg még mindig nem lesz.
2022. október 27. 03:00 Lecsaptak a rendőrök Siófokra Összehangolt akció és finn módszeres ellenőrzés Siófokon és vonzáskörzetében, harmincöt szabálysértővel szemben léptek fel a somogyi rendőrök.
2022. október 27. 02:00 Heti két húsdarab – ennyit szabadna csak megennünk A bolygó megmentésének érdekében kellene húsfogyasztásunkat drámai módon csökkentenünk.
2022. október 26. 22:30 Új lendület kell a francia-német együttműködésnek Nézeteltérések alakultak ki az ukrajnai háborúval kapcsolatban Emmanuel Macron francia államfő és Olaf Scholz német kancellár szerdai párizsi találkozóján.
2022. október 26. 22:10 Szakértő: a német–francia súrlódásnak személyes vonzata is van Januárra halasztotta a francia–német energetikai és védelempolitikai csúcstalálkozót a francia elnök és a német kancellár. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint a szaporodó nézetkülönbségek mellett az új kancellárral szemben még nincs elég bizalom Párizsiban.
Csontvázak a szekrényben: a pozsonyi „M0”-t is úgy építhették, hogy a Benes-dekrétumra hivatkozva vett el a szlovák állam földet magyaroktól
Kapitány István kiállt a Tisza Párt terveivel: nem lesz több presztízsberuházás, amíg nem működnek a közszolgáltatások
19:00 Hosszú a bűnlajstroma annak a két tinédzsernek, akik egy ötéves kisfiúval együtt loptak el egy autót