2007. augusztus 7. 11:59 Elkezdték bontani a Budai Skálát - képgaléria Kedden elkezdték lebontani a Budai Skála Áruház épületét. Az áruház helyén bevásárló és szórakoztató központ épül.
2007. augusztus 7. 11:47 Fordulat az eltűnt kislány ügyében: öngyilkos lett egy lehetséges gyanúsított Öngyilkos lett egy pedofil, aki Algarvéban nyaralt, amikor Madeleine MacCann eltűnt, és akinek a holttestét egy, a brit kislányhoz kísértetiesen hasonlító gyermek holmijának közelében találták meg. Az ötéves Ylenia Lenhardot még mindig keresik.
2007. augusztus 7. 11:35 A múzeumokat is olcsóbban látogathatják a "szigetelők" Az LGT nulladik napi koncertjével kedden kezdődik a 15. Sziget Fesztivál, amelynek belépőivel augusztusban több budapesti múzeum, többek közt a Szépművészeti Múzeum, a Magyar Nemzeti Múzeum és a Ludwig Múzeum is kedvezményesen látogatható. Oda kell azonban figyelni, kitől vesszük a jegyet, mert idén is felbukkantak a hamisítványok.
2007. augusztus 7. 11:21 Szalmonella fertőzött a Magyar Nagydíjon Szalmonellafertőzést állapítottak meg azoknál a betegeknél, akik a hétvégén ételmérgezést kaptak a Hungaroringen - mondta Szabó Enikő, az ÁNTSZ megbízott regionális igazgatóhelyettese, tisztifőorvos. Hozzátette, eddig öt betegnek készült el a laborvizsgálata.
2007. augusztus 7. 11:08 Labdarúgó EB: késésben a lengyelek Az eredeti határidőhöz képest csak jókora csúszással készülnek el a stadionok a 2012-es labdarúgó Európa-bajnokságra - jelentette be a lengyel sportminiszter Varsóban egy hétfői sajtótájékoztatón. Az európai szövetség (UEFA) április 18-án ítélte oda a lengyel-ukrán közös pályázatnak a rendezést.
2007. augusztus 7. 10:38 Még mindig Budapest a legnépszerűbb magyar város Továbbra is Budapest a legnépszerűbb magyar város a külföldi és a magyar turisták körében a kereskedelmi szálláshelyen eltöltött vendégéjszakák száma alapján - közölte a Magyar Turizmus Zrt. Az elmúlt évekhez hasonlóan 2006-ban is Hévíz szerezte meg az ezüst-, Hajdúszoboszló pedig a bronzérmet.
2007. augusztus 7. 09:54 "Mindegy, hogy mit eszünk, csak mcdonald'sos legyen" A gyorséttermi csomagolású répa finomabb, mint az egyszerű papírba csomagolt, gyakorlatilag ugyanolyan répa - legalábbis a kaliforniai óvodások szerint.
2007. augusztus 7. 09:22 Önmagát ajánlotta fel a filmsztár a lázadó vezérért cserébe Mia Farrow a saját szabadságát ajánlotta fel az egyik nagy tekintélyű darfúri lázadóvezéréért cserébe a szudáni elnöknek.
2007. augusztus 7. 09:09 "Benézett a marslakó a konyhaablakon" A brit védelmi minisztérium évtizedek óta gyűjti az UFO-észlelésekről szóló beszámolókat, nyilvánossá azonban csak most tette azokat. A dokumentumokból kiderül, hogy Nagy-Britanniában csak a múlt évben 97 alkalommal láttak azonosítatlan repülő tárgyat.
2007. augusztus 7. 08:55 Mélyül a válság és fogy a kormány Irakban Tovább mélyült a politikai válság Irakban, ahol hétfőn újabb öt szunnita miniszter jelentette be, hogy bojkottálja a kormány üléseit. Ezzel majdhogynem szétesett a Nuri al-Maliki vezette egységkormány.
2007. augusztus 7. 08:44 Izraeli határőrök megkezdték a telepesek kilakoltatását Hebronban Több száz izraeli határőr megkezdte kedd hajnalban zsidó telepesek kilakoltatását a ciszjordániai Hebronban. A határőrök két házat ürítettek ki a bibliai település régi piacterén.
2007. augusztus 7. 08:30 Vereckei: "Az olimpiai kvótát mindenképpen meg akarom szerezni" A kajakozó Vereckei Ákos nem számít arra, hogy csúcsformában kezdheti meg csütörtökön a duisburgi világbajnokságot. A kétszeres olimpiai bajnok felkészülését megzavarta edzője, Séra Miklós betegsége. A trénernek két hete koponyaműtétje volt, és azóta is kórházban fekszik, míg a tanítványait július közepétől Angyal Zoltán szövetségi kapitány készítette fel a versenyre.
2007. augusztus 7. 08:15 Rajzfilmfigura szégyeníti meg a rendőröket Sajátos módon büntetik Thaiföldön a szabálysértő rendőröket - egy kislányoknak szóló rajzfilmfigurával próbálják helyesebb viselkedésre bírni őket. A bangkoki rendőrség egyik vezető tisztje szerint ugyanis nincs más megoldás.
2007. augusztus 7. 07:58 Kiderült a titok: Hitler titokban rajongott a zsidó zenészekért A németeknek megtiltotta, hogy hallgassák, ő maga azonban rajongott az orosz és a zsidó zeneszerzők és zenészek munkáiért - derült ki Adolf Hitler magán lemezgyűjteményéből.
2007. augusztus 7. 07:55 Végy egy filmsztárt - és sokszorozd meg a pénzed! Sok üzletember és vállalkozó álmodik akár 40 százalékos haszonról, de van, akinek 29-szeresen térül meg a befektetése. A Forbes magazin ugyanis kiszámolta, hogy azok a hollywoodi filmesek, akik Matt Damonba, a Bourne ultimátum sztárjába fektették a pénzüket, közel harmincszoros haszonra számíthatnak.
2007. augusztus 7. 07:40 Csalás vádjával vettek őrizetbe egy orosz ENSZ-alkalmazottat Az amerikai hatóságok őrizetbe vették hétfőn az ENSZ New York-i titkárságának orosz tolmácsát, akit azzal vádolnak, hogy a világszervezet okmányait felhasználva csalárd módon juttatott amerikai vízumhoz külföldieket.
2007. augusztus 7. 07:25 Ötvenöt év után vették ki fejéből a ceruzát Ötvenöt év után távolították el azt a ceruzát egy német nő koponyájából, amely még négyéves korában került oda. Az asszony egész életében fejfájástól és orrvérzéstől szenvedett, de eddig túl veszélyes lett volna eltávolítani az írószert.
2007. augusztus 7. 07:05 Ellenzéki politikust választott elnökéül a japán parlament felsőháza Ellenzéki politikust választott elnökéül a japán parlament felsőháza kedden.
2007. augusztus 7. 06:57 Lehet, hogy az eltűnt kislányt azonnal megölték? Vérnyomokat találtak a rendőrök abban az apartmanban, ahonnan májusban eltűnt a négyéves Madeleine McCann. A nyomozók szerint a vér a kislánytól származik, és lehetséges, hogy a gyerek már röviddel az elrablása után meghalt.
2007. augusztus 7. 06:43 Atkári: duplájára kellene növelni a BKV jegyárait Budapest volt gazdasági főpolgármester-helyettese szerint duplájára kellene emelni a mostani BKV jegyárakat, ezzel párhuzamosan pedig növelni kellene a szolgáltatás színvonalát ahhoz, hogy a közlekedési cég csökkenteni tudja óriási tartozását. Atkári János az InfoRádió Aréna című műsorában azt mondta: ennek következtében nem csökkenne a BKV forgalma, és a bliccelők sem lennének többen.
2007. augusztus 7. 06:43 Egy repülőjegy miatt veszítheti el fiát Madonna Meghiúsulhat Madonna örökbefogadási kísérlete: az énekesnő egy malawi kisfiút szeretne magához venni, egyelőre azonban csak ideiglenesen adoptálhatta a gyereket. A fiú fejlődését és beilleszkedését vizsgáló hivatalnokot elfogultsággal vádolja az egyik miniszter.
2007. augusztus 7. 06:21 Off-shore cégnek fizet milliárdokat a Magyar Posta - lapszemle Egy adóparadicsomban bejegyzett off-shore cég a tulajdonosa annak a vállalkozásnak, amelynek tíz éven keresztül havonta százmillió forintot utal székházbérlet címén az állami tulajdonban lévő Magyar Posta Zrt. - olvasható a Magyar Nemzetben.
2007. augusztus 7. 06:15 Epilepsziát okozhat a kínai társasjáték Epilepsziás rohamot okozhat a madzsong, a középkorban kialakult kínai társasjáték - állítják hongkongi orvosok.
2007. augusztus 7. 06:07 Grúzia szerint orosz repülők bombát dobtak grúz területre Grúzia kedden közölte, hogy két orosz harci repülőgép átrepült a területe felett, és egy falura 700 kilogrammos bombát dobott le, amely nem robbant fel.
2007. augusztus 7. 05:58 Békésnek tűnt, mégis letépte a gyerek fél arcát Több mint hatvan öltéssel varrták vissza a bőrt annak a brit kislánynak az arcára, akit egy Staffordshire bull terrier támadott meg egy kocsma udvarán.
2007. augusztus 7. 05:45 Soha nem látott csúcsot érhet el az arany ára A világ legnagyobb aranybánya-vállalata azt jósolja, hogy a nemesfém unciánkénti ára elérheti az ezer dollárt, elsősorban az egyre nagyobb indiai és kínai kereslet miatt. Az InfoRádió által megkérdezett szakértő szerint ez akár két-három éven belül bekövetkezhet.
2007. augusztus 7. 05:31 Végveszélyben a modern világ egyik csodája? A megsemmisülés veszélye fenyegeti a csaknem 6.400 kilométer hosszú kínai Nagy Fal jó részét. A hatalmas építményen időről időre végeznek felújítási munkákat, amelyek néha többet ártanak, mint használnak.
2007. augusztus 7. 05:13 A vécéből került elő az ellopott nyaklánc Ötven banánt kellett megennie egy tolvajnak, aki egy aranyláncot csent el egy nő nyakáról Kalkuttában. A férfi először tagadta tettét, de egy röntgenvizsgálat kiderítette, hogy mégiscsak ő a bűnös.
2007. augusztus 7. 04:59 Az autóvezetők többsége elaludna zene nélkül? A vezetés közbeni zenehallgatás csökkentheti az autóbalesetek számát, legalábbis a sofőrök szerint - derül ki egy friss felmérésből.
2007. augusztus 7. 04:39 Britney Spears megszégyenítette Victoria Beckhamet Elkezdődött az énekesnők háborúja, miután Britney Spears nem ismerte fel Victoria Beckhamet egy elegáns Los Angeles-i étteremben.
2007. augusztus 7. 04:11 SMS-írással szoknak le a dohányzásról Nem szívnak, inkább írnak a brit dohányosok, akiket egy európai uniós irányelv megfosztott attól a joguktól, hogy nyilvános szórakozóhelyeken cigarettázzanak. Amióta a szabályt bevezették, megugrott az elküldött SMS-ek száma.
2007. augusztus 6. 21:22 Szétesőben az iraki kormány Irakban bojkottálták a Núri al-Máliki vezette kormány ülését a közel-keleti ország háború utáni első átmeneti kabinetjének vezetőjéhez, Ijád Allávihoz hű miniszterek. A politikusok közölték: a továbbiakban sem vesznek részt a kormány munkájában.
2007. augusztus 6. 21:12 Nyíregyházán sikerült, a fővárosban nem - a nap hírei Megegyeztek a fagykárenyhítés módjáról az agrártárca és az érintett gazdák képviselői. Nem született megállapodás Ferihegyen. Szeptemberben sztrájkolhatnak a BKV dolgozói. A nap legfontosabb hírei.
2007. augusztus 6. 21:04 Halála után lettek újabb gyermekei a sztárénekesnek A DNS-tesztek alapján legalább két további gyermeke van a tavaly elhunyt amerikai énekes legendának, James Brownnak.
2007. augusztus 6. 20:54 Szakítás küszöbén a sztárpár, már a közös nyaralást is lemondták Újabb és újabb hírek szivárognak ki arról, hogy véget ért a nagy szerelem Angelina Jolie és Brad Pitt között. A legújabb információ szerint a közös nyaralás is elmarad.