2009. november 17. 17:13 Szerény csökkenéssel zárt a tőzsde A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 0,65 százalékos csökkenéssel, 21 115,46 ponton zárt kedden. A vezető részvények közül egyedül a Magyar Telekom emelkedett.
2009. november 17. 17:02 Kinek a képviseletében követelnek változást egykori SZDSZ-esek az MTV kuratóriumában? Haladéktalanul és feltétel nélkül távozzon Medveczky Balázs, a Magyar Televízió ügyvezető alelnöke - javasolta kedden közleményben a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének két SZDSZ által delegált tagja. Kozák Márton és Rajk László nyáron lépett ki a pártból, de kuratóriumi posztjukról nem mondtak le.
2009. november 17. 16:40 Durvul a kampány Józsefvárosban Durvul a harc Józsefváros polgármesteri székéért. Legutóbb Kósa Lajos, Debrecen fideszes polgármestere emlékeztetett a VIII. kerületi szocialista polgármesterjelölt egyik régi, kifizetetlen számlájára.
2009. november 17. 16:32 Javult a Mol harmadik negyedéves eredménye A Mol Nyrt. a harmadik negyedévben 12,596 milliárd forint eredményt ért el, szemben az egy évvel korábbi 5,1 milliárd forint veszteséggel, igaz, az idei második negyedévben még 181,3 milliárd forint volt az összes tevékenység nyeresége.
2009. november 17. 16:24 Polgárháborús helyzettől tart Miskolc polgármestere Miskolc szocialista polgármestere etnikai kérdésnek tartja a Sajóbábonyban történteket, és véleménye szerint ennek egyértelmű oka az, hogy a politika a rendszerváltástól számítva folyamatosan a szőnyeg alá söpri a cigányság problémáját, ezért polgárháborús helyzet alakulhat ki egész Magyarországon.
2009. november 17. 16:18 Kórházba kerültek a gyerekek, akik gyógyszerre ittak energiaitalt A Nyíregyházi Móra Ferenc Általános Iskolából öt gyermek mérgezés gyanújával került kórházba, miután gyógyszert vettek be és energiaitalt ittak rá - mondta az InfoRádiónak az ÁNTSZ Észak-Alföldi Regionális Intézetének tiszti főorvosa.
2009. november 17. 15:42 A tálibok elleni harc új módszere: le kell fizetni őket Brit hagyomány, hogy a londoni Lord Mayor novemberi díszvacsoráján a kormányfő beszédet mond külpolitikai elképzeléseiről. Gordon Brown miniszterelnök hétfő este bejelentette: javasolja NATO-konferencia összehívását arról, hogy miként lehet teljes mértékben átadni Afganisztán irányítását a helyi kormányzatnak. Közben a brit hadvezetés anyagi erőket biztosít, hogy megvesztegetés útján vegyék el a tálibok harci kedvét.
2009. november 17. 15:36 Rendőrőrsöt követelnek Sajóbábonyra a megyei szocialisták Igen határozottan követelést fogalmaztak meg a Borsod megyei szocialisták a rendészeti miniszternek. Arra kérték Draskovics Tibort, hogy két hónapon belül küldjön Miskolcra rendőri erősítést és hozzon létre Sajóbábonyban rendőrőrsöt - közölte Varga László, a párt országgyűlési képviselője.
2009. november 17. 15:11 Januártól ingyen utazhatnak a kismamák Dombóváron Januártól ingyen utazhatnak a dombóvári helyi járatokon a hároméves kor alatti gyerekeket nevelő kismamák - jelentette be a város fideszes polgármestere.
2009. november 17. 15:04 Meghalt egy bántalmazott férfi Felsőzsolcán Meghalt egy férfi a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Felsőzsolcán, miután egy ismerőse bántalmazta; a gyanúsítottat őrizetbe vették - közölte a rendőrség.
2009. november 17. 14:32 Beismerő vallomást tett az ibrányi gyilkosság gyanúsítottja Beismerő vallomást tett az ibrányi gyilkosság 27 éves, román állampolgárságú gyanúsítottja, aki egy 51 éves férfit sebesített meg halálosan a Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei kisvárosban - közölte a rendőrség.
2009. november 17. 14:27 Molnár Oszkár jelöltségét támogatta a Fidesz helyi szervezete Egyhangúlag Molnár Oszkár képviselőjelöltségét támogatták a következő országgyűlési képviselőválasztáson a Fidesz Borsod-Abaúj-Zemplén megye 8-as számú választókerületében működő szervezetei.
2009. november 17. 14:22 A románok többsége szerint Ceausescu jót is tett Romániának A románok többsége húsz évvel a rendszerváltás után úgy véli, hogy Nicolae Ceausescu egykori kommunista diktátor többnyire jót tett Romániának.
2009. november 17. 14:00 Ellenzi az ombudsman a vasúti mellékvonalak megszüntetését Fülöp Sándor, a jövő nemzedékek országgyűlési biztosa szerint nem kellene vasúti mellékvonalakat megszüntetni, a jövő évi költségvetés a fenntarthatóság ellen hat, a Vásárhelyi terv módosítása pedig beláthatatlan kockázatokat vet fel.
2009. november 17. 13:29 Gyurcsány Ferencből csinálna államfőt Szanyi Tibor Továbbra is élénken foglalkoztatja a politikát az a baloldali internetes fórumokon terjedő információ, amely szerint még a jelenlegi Országgyűlés megválaszthatná az új köztársasági elnököt. Korábban a távozó uniós adóügyi biztos, Kovács László neve merült fel, a legutóbbi jelölt Gyurcsány Ferenc.
2009. november 17. 13:13 Button egyre közelebb a McLarenhez Közel a megállapodás a Formula-1-es világbajnok Jenson Button és a McLaren csapat között. A brit versenyző hétfőn is tárgyalt a wokingiakkal, akik 3 évre szerződtetnék.
2009. november 17. 12:49 Varga: Európa szégyenpadján van a magyar gazdaság A magyar gazdaság Európa szégyenpadján van, ami egyértelmű bizonyítéka a kormány alkalmatlanságának - mondta a Fidesz elnökségi ülése után Varga Mihály alelnök.
2009. november 17. 12:42 Frekvenciapályázat: ki mennyit ajánlott? Közzétette párhuzamos indoklását az országos kereskedelmi rádiós műsorszolgáltatási jogosultságokra érkezett pályázati ajánlatok értékeléséről Szalai Annamária, az Országos Rádió és Televízió Testület tagja. Eszerint az ORTT az egyetlen jogszerű döntési lehetőséggel élt, amikor a legjobb ajánlatot benyújtó pályázókat nyilvánította nyertesnek a két meghirdetett országos frekvencián.
2009. november 17. 12:11 FT: Oszkó Péteré a legnehezebb feladat az EU-ban Christine Lagarde francia pénzügyminisztert választotta Európa idei legjobbjának a Financial Times, amely szerint Oszkó Péternek, a magyar szaktárca vezetőjének a feladata a legnehezebbek között van az EU-n belül.
2009. november 17. 12:06 Helikopterről sem találják a magyar hegymászók nyomát Kedden a déli órákban felszállt egy kínai katonai helikopter Szecsuan tartományban, és személyzete mintegy 4200-4400 méterre emelkedve a megadott területen és koordináták szerint felderítette a terepet abban a térségben, ahol nagy valószínűséggel eltűnt a négy magyar hegymászó október 22-én vagy 23-án - tájékoztatta helyi idő szerint délután öt órakor a magyar diplomáciai képviseletet a tartományi külügyi hivatal helyettes vezetője.
2009. november 17. 11:41 A fapadosok példáját követi a Lufthansa A német légitársaság felveszi a versenyt a fapados járatokkal - jelentette be a Lufthansa elnökhelyettese és emlékeztetett arra, hogy a cég még a nyáron átfogó takarékossági intézkedéseket vett fontolóra, s ennek eredményeként a téli menetrendben ritkították a járatokat.
2009. november 17. 11:20 Újinfluenza: miért éppen 1930 forintba kerül a vakcina? A gyártástól a patikáig lényegesen drágul az új influenza elleni oltóanyag, és bár a minisztériumnak az Omninvesttel kötött szerződésében az áll, hogy a szezonális és az új influenza elleni oltóanyagnak ugyanannyiba kell kerülnie, most több száz forint a különbség.
2009. november 17. 11:20 Feloldották az útzárat az M5-ösön Egy személy súlyos életveszélyes, egy másik súlyos sérüléseket szenvedett abban a tömeges balesetben, mely kedden reggel a ködben történt az M5-ös autópálya 75-ös kilométerénél a Budapest felé menő oldalon; a mentés idejére lezárt úton megindult a forgalom.
2009. november 17. 11:15 TI: Magyarország a 46. a korrupciós világrangsorban Magyarország 5,1 ponttal, egy helyezést javítva a 46. helyre került a Transparency International (TI) 2009-es korrupció érzékelési index (CPI) rangsorában, amelyet Új-Zéland vezet 9,4 ponttal - jelentette be kedden az interneten közvetített tájékoztatón Alexa Noémi, a TI Magyarország ügyvezető igazgatója.
2009. november 17. 11:10 Középiskolák pályázhatnak a határontúli magyar tájegységek megismertetésére Határontúli települések szervezett középiskolai látogatására, valamint az 50 év feletti nők elhelyezkedésének javítására tett javaslatokat a Parlament fideszes alelnöke. Pelczné Gáll Ildikó szerint a személyes élmény felülírja a történelem lapjait.
2009. november 17. 11:00 Budán még van pénz, épülhetnek újabb plázák Várható még Budán bevásárlóközpont építése, felmérések szerint ugyanis a magasabb vásárlóerő Budán van, a pesti oldalon inkább a tömeges igényeket lehet kielégíteni - mondta a GVA Robertson ingatlantanácsadó szakértője. Varga Ágnes hozzátette: Budán ugyan kevesebb a lehetséges terület, de egy-két nagyobb beruházás még elfér.
2009. november 17. 10:59 Jövőre ingyen parkolhatunk Budapesten? Alkotmányellenes a fővárosi parkolás jelenlegi szabályozása. Ha 2010. június 30-ig nem alkotnak új rendelkezéseket, ingyenessé válik a parkolás Budapesten - mondta ki az Alkotmánybíróság (Ab) kedden. A testület döntött arról is, hogy alkotmányos a szuperbruttósítás, miután ez az adóalap-kiegészítés korrekciós tényező.
2009. november 17. 10:40 Obamát is cenzúrázták Kínában Kína és az Egyesült Államok együttműködik több globális kérdésben, de megmaradnak a különbségek - ezt monda a két ország elnöke azt követően, hogy Barack Obama Pekingben többórás tárgyalást folytatott Hu Csin-taóval. Az amerikai elnök korábban kínai diákok előtt a cenzúrát bírálta, ám magát a fórumot is cenzúrázták.
2009. november 17. 10:20 Bizarr módszerrel kezelik az Arsenal sztárjának sérülését Meglehetősen bizarr módszerrel próbálja kezeltetni sérült bokáját Robin van Persie, az Arsenal holland labdarúgója. A csatár egy szerb nőhöz utazott, aki ló placentával masszírozza be a sérült testrészt.
2009. november 17. 10:00 Hegyi Iván: Megint kudarcos évet zár a válogatott Újabb kudarcos évet zár a magyar labdarúgó-válogatott - mondta az InfoRádiónak Hegyi Iván szakíró a Belgium elleni 3-0-ás vereség után. A Népszabadság főmunkatársa arról is beszélt, hogy az A válogatott ezzel együtt is gólokkal verné a sokat dicsért U21-es együttest.
2009. november 17. 09:40 A főnökét hívta először, miután felnyársalta egy vascső Felnyársalta egy vascső, mégis felhívta a főnökét egy teherautó sofőr, hogy elmondja: volt egy kis balesete. A férfi biztos volt benne, hogy nem éli túl az ütközést, mivel a rúd a mellkasán fúródott át.
2009. november 17. 09:24 Egyre kevesebbet ér a fizetésünk a nettó keresetek 3,4 százalékos növekedése és fogyasztói árak 4,9százalékos növekedése mellett - szeptemberben 1,4 százalékkal maradtak el az egy évvel korábbitól - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
2009. november 17. 09:20 A gyerekek harmada a válás után nem látja többé az apját A brit gyerekek 38 százaléka számára a szülei válása azt jelenti, hogy soha többé nem látja az apját. Ez olyan súlyos lelki traumát okoz, hogy minden tizedik gyerek fejében megfordul az öngyilkosság.
2009. november 17. 09:05 Minimális pluszban nyitott a BUX A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 28,19 pontos emelkedéssel, 21.282,43 ponton nyitott kedden. A hétfői záró értékéhez képest 0,13 százalékkal erősödött. Gyengüléssel kezdtek a vezető nyugat-európai értéktőzsdék is kedden.
2009. november 17. 09:00 Kebabnak szolgálták fel az áldozat húsát Egy kebabot áruló büfésnek adta el meggyilkolt áldozata húsának egy részét három orosz csavargó. Azt nem árulta el a rendőrség, fogyasztottak-e a gyanútlan vendégek az áldozatból.