2024. március 6. 19:02 Sulyok Tamás fogadta a mongol hurál elnökét Sulyok Tamás köztársasági elnök a Sándor-palotában fogadta szerdán Gombodzsavín Zandanshatart, a mongóliai Állami Nagy Hurál elnökét.
2024. március 6. 18:51 Brit vélemény: Olaf Scholz Oroszország "hasznos idiótája" Két tűz között találta magát a német kancellár, miután az orosz médiában feltűnt a német légierő vezetőinek bizalmas beszélgetése az Ukrajnának szánt Taurus rakétákról. Oroszország azzal vádolta meg, hogy be akar lépni a konfliktusba, a britek, hogy kiadták: katonáik jelen vannak az országban.
2024. március 6. 18:39 Feloldották a látogatási tilalmat a miskolci kórházakban Szerdától feloldották a látogatási tilalmat a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Központi Kórház és Egyetemi Oktatókórház miskolci telephelyeinek fekvőbeteg-ellátó osztályain – közölte az intézmény sajtószóvivője.
2024. március 6. 18:27 Rakéták csapódtak be az ukrán elnök konvoja közelében Orosz rakétatámadás érte Odesszát szerdán, amikor Volodimir Zelenszkij ukrán elnök Kiriákosz Micotákisz görög miniszterelnökkel tárgyalt a városban. Az ukrán elnök tájékoztatása szerint a csapásban öt ember meghalt.
2024. március 6. 18:16 Tizenéveseket kapcsolt le a francia terrorelhárítás Őrizetbe vettek Franciaországban három 15 és 17 év közötti tinédzsert, akiket azzal gyanúsítanak, hogy kapcsolatban álltak a három nappal ezelőtt Belgiumban letartóztatott négy fiatallal, akik Brüsszelben terveztek merényletet – erősítették meg francia rendőrségi források szerdán a Le Journal du Dimanche című hetilap értesülését.
2024. március 6. 18:04 Moszkvában terroristának minősítették Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot Az orosz pénzügyi felügyelet (Roszfinmonitoring) felvette csütörtökön a terroristák és szélsőségesek általa vezetett listájára Garri Kaszparov sakkvilágbajnokot.
2024. március 6. 17:53 Meglovasították a Fénydóm lézerpadlóját, lejárt a visszaszolgáltatás ultimátuma A Fővárosi Állat- és Növénykert látványosságának szervezői első körben jó fejek voltak, nem tettek azonnal feljelentést, hanem adtak a tolvajnak egy nap haladékot.
2024. március 6. 17:45 Elemző Orbán Viktor négy gazdasági alapvetéséről Orbán Viktor miniszterelnök négy alapvetést fogalmazott meg a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évnyitóján. Az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány erről készített egy elemzést.
2024. március 6. 17:33 Vonattal Németországba? Ha lehet, most inkább ne! Több, Magyarországról induló vagy ide érkező nemzetközi vonaton is hosszabb menetidőre kell számítani szerdától péntekig a német vasúton tervezett munkabeszüntetés miatt.
2024. március 6. 17:21 Kazincbarcikán focizik tovább a 34-szeres válogatott középpályás Újabb fontos állomásához érkezett az a stratégiai együttműködés, amelyet 2023 nyarán kötött egymással a DVTK és a Kolorcity Kazincbarcika. A két egyesület ugyanis mostantól közösen foglalkoztatja Varga Józsefet – olvasható a diósgyőri klub honlapján.
2024. március 6. 17:10 Nagy veszteség Ukrajnának amerikai „fronton” Benyújtotta lemondását Victoria Nuland államtitkár, aki az utóbbi években az ukrajnai ügyek legfőbb felelőse volt az amerikai külügyi tárcánál. Azt nem tudni, hogy miért döntött a távozás mellett, de jelzésértékű lehet, hogy távozik Oroszország egyik legnagyobb kritikusa a minisztériumtól.
2024. március 6. 16:47 Eldurvult a varsói gazdatüntetés, összetűztek a rendőrökkel Több rendőr megsebesült, több tüntetőt őrizetbe vettek
2024. március 6. 16:35 Hemzsegnek a vaddisznók Szigligeten, több tucatot kilőttek már Januárban adott rá engedélyt a rendőrség, hogy a belterületen kószáló állatokat csapdával elfogják és kilőjék.
2024. március 6. 16:26 Akár havi 40 ezer forintot folyósít lakáshitel-törlesztésre az önsegélyező pénztár Létezik egy olyan megtakarítási forma, amiről kevés szó esik, pedig évente akár 150 ezer forint állami támogatás jár utána, és sok célra, például lakáshitel-törlesztésre is elkölthető. Ez az önsegélyező pénztár, amiről a money.hu kiszámolta, hogy havonta hány ezer forinttal képes csökkenteni a lakáshitel törlesztőjét.
2024. március 6. 16:14 Németországba erősen behatolt az orosz hírszerzés: nemzetbiztonsági tanácsot állíthatnak fel Még meg sem történt a károk felmérése, de Németországban máris megkezdődött a rendkívüli lehallgatási botrány okozta károk lehetséges elhárítása. A konzervatív ellenzék nemzetbiztonsági tanács felállítását vetette fel.
2024. március 6. 16:02 Amióta mérik, még nem volt ilyen enyhe a tél Magyarországon – elemzés A 2023/2024-es tél volt a legenyhébb a mérések kezdete, 1901 óta, az évszak középhőmérséklete országos átlagban 3,7 Celsius-fokkal haladta meg az 1991–2020 közötti évek átlagát.
2024. március 6. 15:50 Februárban kétszer is kutyák akadályozták a forgalmat az M0-son Sajnos a két eb közül csak az egyiket tudták lekergetni az útról a rendőrök.
2024. március 6. 15:38 Marco Rossi egyetlen újonccal számol, azt is elárulta, kivel Száz nap múlva kezdődik Németországban a labdarúgó Európa-bajnokság, a szövetségi kapitány pedig a jövő héten idén először keretet hirdet.
2024. március 6. 15:26 Jóval kevesebb gáz fogyott idehaza a tavalyi évben Jóval több gáz maradt a tározókban tél végére, így az újratöltésük is simább ügy lesz.
2024. március 6. 15:14 Újabb 20 év fegyházzal gyarapodott Portik Tamás büntetése A különböző gyilkossági ügyekben már kiszabott több évtizedes szabadságvesztését töltő Portik Tamást szerdán a Fővárosi Ítélőtábla újabb 20 év fegyházra ítélte másodfokon, jogerősen, két 1990-es évekbeli gyilkossági ügyben.
2024. március 6. 15:02 Kisboltok is gyűjthetik a visszaváltható csomagolású termékeket Kis boltok és a horeca szektor szereplőinek jelentkezését várja a Mol MOHU a kézi visszaváltó rendszer kialakításához – mondta Szabó Szilvia, a MOHU Gyártói felelősségi rendszerek vezetője szerdai sajtótájékoztatóján.
2024. március 6. 14:50 Az MNB ismét rászállt a Revolutra, lépéseket szorgalmaz A Magyar Nemzeti Bank nem először szorgalmazza a Revolutnál, hogy alapítson itthoni leányvállalatot és csatlakozzon a betétvédelmi rendszerhez.
2024. március 6. 14:37 Most jön, amitől minden gyümölcstermesztő duplán retteg A korai tavasz miatt idén is tartani lehet a fagykártól. A februári tavasz idén is hetekkel előre hozta a gyümölcsfák vegetációs ciklusát. Szakértők szerint egyes aktív fagyvédelmi módszerek hatásosak lehetnek a fagykár ellen. A most érkező éjjeli fagy ráadásul duplán árt: széllel jön.
2024. március 6. 14:25 Idősotthoni javaslatokat tett az ÁSZ Az időskorúak bentlakásos szociális ellátási feltételeinek javítását ösztönzi az Állami Számvevőszék (ÁSZ), amely jelentésében javaslatokat fogalmazott meg egyebek mellett az intézmények személyi és tárgyi feltételeinek biztosítása, valamint az erőforrásokkal való hatékonyabb gazdálkodás érdekében.
2024. március 6. 14:12 Itt az első magyarázat, ez okozhatta a Facebook és az Instagram váratlan összeomlását Feltörhették a közösségimédia-platformokat, ezért védekezett úgy a működtető Meta, hogy mindenkit kiléptetett a programokból.
2024. március 6. 14:00 Súlyos milliókba is került az FTC-nek a Konferencia Liga-búcsú Pénzbüntetést kapott a Ferencváros az Európai Labdarúgó Szövetségtől (UEFA) az Olympiakosz elleni Európa Konferencia Liga-párharcon történtek miatt.
2024. március 6. 13:48 A világ egyik legerősebb kézilabdaklubjába igazolhat Imre Bence A magyar válogatottba az Európa-bajnokságon berobbanó 21 éves jobbszélső a német Bundesliga élcsapatában folytathatja pályafutását.
2024. március 6. 13:36 Kínai rendőrök is járőrözhetnek majd Magyarországon A Belügyminisztérium tájékoztatása szerint a turisztikai csúcsidőszakokban, és általában a nagyobb tömegeket vonzó események alkalmával segíthetnek a kínai rendőrök.
2024. március 6. 13:35 Navracsics Tibor a tanárbérek emelésével kapcsolatban állt elő újabb részletekkel A Magyarország számára legutóbb megítélt 2 milliárd eurónyi uniós összeg jó része a tanári bérek emelésére megy, de egy jelentős rész jut a közoktatás általános korszerűsítésére és modernizációjára is - hangsúlyozta Navracsics Tibor közigazgatási és területfejlesztési miniszter az EU-források 2024 című Portfolio-konferencián szerdán Budapesten, hangsúlyozva: ma már nem az a kérdés, hogy mikor érkeznek az európai uniós források, hanem az, hogy mennyi érkezik és "mire használjuk".
2024. március 6. 13:23 Öt év börtön Carlo Ancelottinak? Majdnem ennyit kér rá a spanyol ügyészség, mondván, eltitkolta a jövedelmét a sztáredző.
2024. március 6. 13:11 Nem sikerült óriásműlesikló magyar bajnokságot rendezni Nem volt alkalmas versenyzésre az Olaszországban kijelölt pálya.
2024. március 6. 12:59 Fekete Rajmund a szuperkeddről: csak akkor marad el a visszavágó, ha Bident lecserélik Joe Biden, illetve Donald Trump sikerét hozta az amerikai előválasztás legfontosabb napja, és Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint érdekes fejlemény a magas részvétel, valamint a protest szavazatok megjelenése.
2024. március 6. 12:48 Csehországban már kapható az egynapos autópálya-matrica A cseheknél március elsejével vezették be az egynapos matricát, ami a többi árára is hatással volt.
2024. március 6. 12:33 A pénteknek a dízelesek sokkal jobban fognak örülni, mint a benzinesek A benzin tovább drágul, a gázolaj ára viszont a stagnálást követően csökkenni fog.
2024. március 6. 12:21 Varga Mihály: a magyar gazdaság idén visszatér a tartós növekedési pályára A pénzügyminiszter szerint a foglalkoztatás továbbra is magas, a munkanélküliségi ráta alacsony lesz.
22:00 A vártnál kedvezőbben alakult a kormányzati szektor első féléves egyenlege, de most jön a neheze