Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin
Szavazóhelyiséghez érkezik egy nő a Texas államban tartott előválasztáson Granjenóban 2020. március 3-án, az úgynevezett szuperkedden, amikor tizennégy amerikai államban tartanak előválasztást.
Nyitókép: MTI/EPA/Larry W. Smith

Fekete Rajmund a szuperkeddről: csak akkor marad el a visszavágó, ha Bident lecserélik

Joe Biden, illetve Donald Trump sikerét hozta az amerikai előválasztás legfontosabb napja, és Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukacs Intézetének tudományos segédmunkatársa szerint érdekes fejlemény a magas részvétel, valamint a protest szavazatok megjelenése.

Donald Trump és Joe Biden is győzött az előzetes eredmények szerint a szuperkeddnek nevezett előválasztási napon az Egyesült Államokban. A republikánusoknál Donald Trump egyetlen kivétellel mindenütt győzelmet ért el az elnökjelöltségért Nikki Haleyvel folytatott versenyben. Joe Biden hivatalban lévő elnök szintén egyetlen helyen szenvedett vereséget a demokrata párti előválasztásokon.

A keddi előválasztások eredményeként az előzetes összesítések szerint Donald Trump elnökjelölti delegáltjainak száma meghaladja az ezret. A végleges összegzést szerdán adják ki. Az elnökjelöltség elnyeréséhez 1215 delegálti szavazatra van szükség, ez jelent ugyanis abszolút többséget a Republikánus Párt országos elnökjelölő konvencióján, amit július közepén rendeznek.

A demokrata előválasztáson Joe Biden is minden államban győzött, előzetes közlések szerint ugyanakkor alulmaradt kihívójával szemben az Egyesült Államokhoz tartozó csendes-óceáni szigeten, Amerikai Szamoán tartott jelölőgyűlésen. Ez volt a hivatalban lévő elnök első veresége a 2024-es előválasztások során.

A szuperkedd sok esetben eldönti, hogy az adott párt kit jelöl majd az elnökválasztásra – mondta az InfoRádióban Fekete Rajmund. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont John Lukács Intézetének tudományos segédmunkatársa kiemelte, hogy az 1984 óta megtartott szuperkedden 14, illetve 15 államban rendez előválasztást a két nagy párt, és felidézte, hogy négy évvel ezelőtt Joe Biden éppen a szuperkedden tudott fordítani az addig vezető Bernie Sandersszel szemben, és végül ő lett a befutó a Demokrata Pártban.

A szakértő szerint az idén az volt az érdekes, hogy nagyon magas volt a részvételi arány, noha már előre borítékolható volt, hogy a demokrata részről Joe Biden lesz a befutó, hiszen regnáló elnökkel szemben nem szokott a saját pártja ellenjelöltet indítani, míg a republikánus oldalon Donald Trumpnak egyedüli kihívója Nikki Haley volt. Haley korábban négy előválasztást is elvesztett, saját államában, Dél-Karolinában sem tudott nyerni, most is csupán Vermontot tudta elvinni.

Nikki Haley esélytelenként maradt benn a versenyben, Fekete Rajmund szerint

a Trump-adminisztráció volt ENSZ-nagykövetének semmi esélye sem volt Donald Trumppal szemben,

a felmérések szerint még a tíz százalékot sem érte el.

"A dél-karolinai vereséget követően mindenki azt gondolta, hogy ki fog szállni, de akkor azt mondta, hogy sokan vannak az országban, akik mind Trump, mind Biden ellen vannak, és hogy ő marad egyfajta friss jelöltként, illetve még arról lehetett hallani, hogy azért kívánt versenyben maradni, és próbált az utolsó leheletéig küzdeni, hogy ha esetlegesen Trump ellen bármiféle eljárás elindulna, és alkalmatlanná válik arra, hogy jelöltté váljon, akkor ott legyen alternatív kihívóként" – mondta a szakértő, és hozzátette, voltak konzervatív kommentátorok, akik úgy fogalmaztak, hogy tulajdonképpen semmi meglepő nincs ebben, hiszen a demokraták pénzelik.

Az elnökválasztást gyakran eldöntő úgynevezett billegő államokban most mindkét oldalról olyan eredmény született, amely mindkét fél számára kedvező. Fekete Rajmund

az úgynevezett protestszavazatokat emelte ki, ezek leginkább Joe Bidennek okozhatnak majd a későbbiekben fejtörést.

Két államban is, többek között Minnesotában is, tíz százalék fölött volt azoknak a szavazati aránya, akik nem szavaztak Joe Bidenre. Ez szerinte azzal függ össze, hogy ott nagy számú muszlim közösség él, és bírálja Joe Bidennek az izraeli politikáját – már korábban is arra szólítottak föl, hogy ha nem lép fel határozottan Izraellel szemben, akkor meggondolják, hogy kire fognak szavazni.

"Ez arra tökéletes próba volt mindkét fél részéről, hogy a billegő szavazóknál hol, milyen üzenetekkel tudnak operálni" – emelte ki az elemző, és emlékeztetett, hogy 2016-ban Trumpnak, aki az elemzők, illetve a politikusok nagy részét is meglepte a győzelmével, a kampánystratégiája éppen abból állt, hogy a billegő körzeteket próbálták különböző üzenetekkel meggyőzni, és arra alapoztak, hogy az adott körzetben melyek az égető problémák.

Az amerikai előválasztási verseny március 12-én, kedden folytatódik Georgia államban, illetve március 8-án, pénteken az Egyesült Államokhoz tartozó Amerikai Szamoán élő republikánus szavazók jelölőgyűlésen választják ki, hogy kit akarnak elnökjelöltnek a novemberi választásokon.

A nyár közepén-végén rendezik majd a demokrata, illetve a republikánus konvenciókat, ahol a küldöttek majd megválasztják a jelölteket. "Sok esetben felmerül, hogy a jelenlegi elnök, Joe Biden egészségügyi állapota mennyire lesz alkalmas, hogy ő még egy választást levezényeljen, hiszen 82 éves, megtörténhet, hogy valakit betesznek a helyére, de

nagy valószínűséggel újrázás lesz Joe Biden és Donald Trump között"

– zárta értékelését Fekete Rajmund.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×