INFORÁDIÓ
2022. május 18. szerda
Alexandra, Erik

anglia

aktivista

gyűlölet

Emberek gyülekeznek a március 3-án eltűnt 33 éves Sarah Everard tiszteletére kialakított emlékhelyen Londonban 2021. március 14-én. A Reuters hírügynökség jelentése szerint előző este legalább ezren voltak a demonstrálók, akik azon a helyen gyűltek össze, ahol utoljára látták azt a nőt, akit gyaníthatóan egy rendőr ölt meg a múlt héten. A gyászoló tüntetők nehezményezték, hogy veszélyes a nőknek éjjel az utcán lenniük, és biztonságuk érdekében a a rendőrség képtelen cselekedni. Később a rendőrség a koronavírus-járvány miatt bevezetett szabályokra hivatkozva feloszlatta a gyülekezést, több nőt bilincsben vezettek el.

Angliában súlyosbító körülmény lesz a nőgyűlölet

Ősztől gyűlöletbűn lesz Angliában és Walesben a nőgyűlölet. Az előzmény egy 33 éves londoni nő március eleji elrablása és meggyilkolása volt, ami hatalmas felháborodást váltott ki. Nőaktivisták kemény fellépést követelnek a férfiak által elkövetett erőszak megfékezésére.

Aktivizmus, feminizmus, karanténtörő-tüntetés, a nemek közötti szakadék tágulása – ez kíséri a 33 évesen eltűnt és meggyilkolt londoni marketinges, Sarah Everard esetét.

A fiatal nő március 3-án este egy londoni út mellett sétált haza, amikor nyoma veszett. Hat nappal később a hatóságok őrizetbe vették a londoni rendőrség diplomáciai biztosító osztagának egyik tagját, Wayne Couzenst. Egy nappal később felfedezték a nő holttestét, a rendőrt pedig bíróság elé állították emberrablás és gyilkosság vádjával.

Március 13-án egy női jogvédő mozgalom a rendőrség tiltása ellenére tömeges vigíliát tartott egy londoni parkban. Itt a rendőrök tiltakozó nőket tepertek a földre és tartóztattak le. A rendőrség korábban a pandémiára hivatkozva nem engedte a tüntetést.

Az aktivisták közben arról beszélnek, hogy „elvették a nőktől a jogot, hogy kimenjenek az utcára” és hogy a hatóságok nem veszik komolyan a férfiak által, nők és lányok ellen elkövetett erőszakot. Követelni kezdték a londoni rendőrkapitány és a belügyminiszter (két női vezető) lemondását, és szóba került egy magatartási kódex is a férfiak számára:

átmenni az utca másik oldalára, ha magányos nő jön szembe vagy megy előtte, kerülni a szemkontaktust, mindig hazakísérni a nőismerősöket, nem leszólítani nőket az utcán.

Nyomás alá került a kormány is, amely engedett: az ősztől a rendőri erőknek fel kell jegyezniük az olyan bűncselekményeket, amelyeket az áldozat szerint „a nemi hovatartozása miatti ellenséges hozzáállás” motivált, így például azt, ha férfiak nőket követnek.

Az aktivisták forradalminak nevezték és üdvözölték a reformot. Úgy vélik, hogy ennek nyomán több nő tesz majd feljelentést a közterületen történt zaklatás miatt, mert ezentúl úgy érzik majd, hogy a hatóságok is súlyos bűncselekményként fogják kezelni a történteket.

A The Times című lap megjegyezte: 10-ből 8 angliai és walesi nő mondja azt, hogy nyilvános helyen zaklatták, de 90 százalék azért nem tesz feljelentést, mert nem hiszi, hogy a rendőrség foglalkozni fog az üggyel.

Az angliai és walesi jogrendszert felügyelő és reformokat javasló Jogi Bizottság nevű független szervezet már javasolta, hogy a rendőrség jegyezze fel: tényező volt-e az érintettek neme a bűncselekmények során, mivel a bizonyítékok döntő többsége szerint a legtöbb gyűlöletbűnt a nők elleni gyűlölet motiválja.

Boris Johnson kormányfő a parlamentben azt ígérte: fellép „a mindennapi szexizmus és a nőkkel szembeni apátia” ellen. A szigorúbb törvények azonban csak korlátozott hatást érhetnek el a férfiak által a nők ellen elkövetett erőszak visszaszorításában – mondta.

Közben a BBC női kérdésekkel foglalkozó programja, a Women’s Hour formabontó módon férfiakat is meginvitált a műsorba – ők azt sürgették, hogy egészében és ne csak a nőkre leszűkítve járják körül az erőszaknak a brit társadalomban betöltött szerepét és vizsgálják meg azokat a szociális tényezőket – gyakran az erőszakos, szétszakadt családi hátteret –, amelyek nyomán egyes férfiak úgy érzik, hogy erőszakosan léphetnek fel nők és férfiak ellen.

Nyitókép: MTI/EPA/Andy Rain

Kapcsolódó hang

Angliában súlyosbító körülmény lesz a nőgyűlölet
 
A címlapról ajánljuk

×
×

Iratkozzon fel hírlevelünkre

és nem marad le az Infostart legfontosabb híreiről.
FELIRATKOZOM
×
INFOSTART
 
INFORÁDIÓ
PARTNEREINK
Sixt    iCom
infostart
AZ INFORÁDIÓ HÍRPORTÁLJA 
 
 

Médiaszolgáltatási tevékenységét a Médiatanács a Médiatanács Támogatási Program keretében támogatja.

NMHH
Az Év Honlapja 2018