Infostart.hu
eur:
363.57
usd:
315.41
bux:
150022.25
2026. augusztus 13. csütörtök Ipoly

Magyarok a naprendszer "lenyomatát" vizsgálták

Kisbolygókat vizsgáltak magyar kutatók a korábban meghibásodott Kepler-űrtávcsővel. A Magyar Tudományos Akadémia csillagászai szerint a Nap körül keringő kisbolygók vizsgálata a naprendszer születéséről is hasznos információkkal szolgálhat.

A NASA Kepler űrtávcsövét 2009-ben állították Nap körüli pályára. Fő feladata az volt, hogy távoli csillagok, távoli napok körül keringő bolygókat, bolygórendszereket fedezzen fel. Ez a misszió azonban 4 év után véget ért, mert két lendkereke meghibásodott - mondta az InfoRádiónak Szabó Róbert, az MTA Csillagászati és Földtudományi Kutatóközpontjának tudományos főmunkatársa.

Közlése szerint éppen ezért a NASA a kutatókhoz fordult és arra jutottak, hogy a mi naprendszerünk síkjába fogják fordítani ezt az űrtávcsövet. Ez az a sík, amiben a bolygók is keringenek. De éppen ez az a tartomány, ahol a mi naprendszerünk bolygóin kívül a kisbolygók is, a naprendszerünk törmeléke, a néhány méterestől a néhány tíz- vagy száz kilométeres kisebb bolygószerű égitestek is keringenek.

"Mi éppen ezeket figyeltük meg most először a Kepler űrtávcsővel. A mostani vizsgálatunk az első lépés volt. Az a legfontosabb megállapítása, hogy a csillagok fényességének a mérésénél igenis figyelembe kell venni a kisbolygókat, ugyanis minden második csillag esetében találtunk ilyen kisbolygó átvonulást, ami azt jelenti, hogy összemérjük a látszólagos fényességét a kisbolygónak a csillagéval és ez bizony hibát okoz, ezt figyelembe kell venni" - tette hozzá.

Szabó Róbert kifejtette: amennyiben meg tudjuk határozni a kisbolygók forgási idejét, az nagyon fontos információt hordoz arra vonatkozóan, hogy hogyan fejlődtek, hogyan jöttek létre. Sokan rendelkeznek közülük kisebb kísérőkkel, holdakkal, és ezek is befolyásolják a forgási sebességüket, idejüket, illetve az is, hogy ha különböző ütközések, kölcsönhatások révén fejlődtek a naprendszerünk 4,5 milliárd éve alatt.

"Tehát igazából ezek az égitestek a naprendszerünk történetének a lenyomatát hordozzák, ez az, amire mi kíváncsiak vagyunk végső soron" - mondta hozzátéve, hogy erre programot nyújtottak be. Vagyis a következő években ilyen vizsgálataik is lesznek.

Hanganyag: Sigmond Árpád

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Ez már nem csak a hajósok problémája: mindenkit érinthet a Duna drámai vízszintje

Minden európai folyón gondot okoz az alacsony vízállás, az áruszállítás szempontjából fontos Rajna és Duna legnagyobb részén gyakorlatilag ellehetetlenült a teherhajózás – mondta el az InfoRádióban a Magyar Belvízi Fuvarozók Szövetségének elnöke. Bencsik Attila hangsúlyozta: csak azokon a folyószakaszokon tudnak közlekedni a hajók, ahol vízlépcsőt építettek.
inforadio
ARÉNA
2026.08.14. péntek, 18:00
Major Róbert
rendőr ezredes, egyetemi docens, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem RTK Közbiztonsági Tanszékének vezetője
Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Lángokban a legnagyobb dunai kikötő, Zelenszkij egy titokzatos tervről beszélt - Híreink az orosz-ukrán háborúról csütörtökön

Az éjszaka folyamán Oroszország támadást hajtott végre az izmajili kikötő területén Odessza megyében, károkat és tüzet okozva - közölték az ukrán hatóságok a Reuters szerint. A román határ közelében fekvő Izmajilben található Ukrajna legnagyobb Duna menti kikötője, amely gabonát és egyéb árukat kezel. Kijevnek és a nemzetközi partnereinek van egy közös terve arra, hogy Moszkvát a háború befejezésére kényszerítsék - jelentette ki Volodimir Zelenszkij ukrán államfő tegnap. Zelenszkij szerint a terv a Vlagyimir Putyin orosz elnökre nehezedő nyomáson alapszik - írja a Kyiv Independent. Cikkünk folyamatosan frissül.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×