Infostart.hu
eur:
363.29
usd:
323.23
bux:
145471.12
2026. október 18. vasárnap Lukács
Arne Slot, a Feyenoord vezetőedzője a csapat rotterdami sajtóértekezletén 2023. október 24-én, az SS Lazio ellen a labdarúgó Bajnokok Ligájában játszott mérkőzés előtti napon.
Nyitókép: MTI/EPA/ANP/Olaf Kraak

Szoboszlai Dominik egy régi-új csapattársat kaphat az új vezetőedző által

Ugyan hivatalosan még nincs bejelentve, de nyílt titok, hogy Arne Slot váltja Jürgen Kloppot a Liverpool vezetőedzői székében, és már egy friss kiszemeltje is van.

A Feyenoord kispadjáról búcsúzó holland szakembernek a hírek szerint kevesebb dolga lesz az átigazolásokkal, mint német elődjének, de a szintén megújuló sportszakmai vezetőség is az ő elképeléseit figyelembe véve készül a nyári transzferekre - írja a Bors.

Az egyik kiszemeltjük hasonló pozícióban játszik, mint Szoboszlai Dominik.

A remek őszi produkciója után, tavaszra - újévi sérülése elhúzódása után - visszaesett magyar középpályásnak a kommentárok szerint mégsem kell aggódnia, sőt!

Lipcsében már játszottak együtt Dani Olmóval, aki, miután Szoboszlai tavaly távozott a csapattól, átvette jobb oldali támadó középpályási pozícióját.

A tervezett erősítésről beszámoló liverpool.com szerint Olmo és Szoboszlai párosának liverpooli újraegyesülésével nőnének Arne Slot variációs lehetőségei a támadójátékban: szerepelhetnek egymás melletti támadó középpályásokként, de az is elképzelhető, hogy a jobbszélső Mohamed Szalah várható távozása esetén a magyar válogatott sztárja kerülhet előrébb a csatársorba.

Mint írják, Dani Olmo megszerzése hasonló forgatókönyv szerint mehet végbe, mint tavaly az élő szerződésből 70 millió euróért kivásárolt Szoboszlai Dominiké. A 26 éves, 33-szoros spanyol válogatott labdarúgó a papírforma szerint 2027 nyaráig még a Lipcsében játszik, ám a szerződése egyik záradéka alapján 60 millió eurós vételi ajánlat esetén a németeknek el kell engedniük.

Címlapról ajánljuk

Tovább láthatók a felbecsülhetetlen és rejtélyes ritkaságok az Akadémián

A Magyar Tudományos Akadémia bicentenáriuma alkalmából rendezett 200 év kincsei című kiállítás tovább, jövő márciusig várja a látogatókat, akik olyan ritkaságokat tekinthetnek meg, mint a Szózat kézirata vagy a rejtélyes Rohonci kódex, de a 19. századi portréfestészet remekei is várják az érdeklődőket a patinás épületben.
inforadio
ARÉNA
2026.10.19. hétfő, 18:00
Zalai Csaba
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem tanára, az Európa-tanulmányok Tanszék oktatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×