Infostart.hu
eur:
353.25
usd:
305.05
bux:
133528.69
2026. június 11. csütörtök Barnabás
Nyitókép: Suhajda Szilárd/Facebook

Extrém csúcstámadásra készül Suhajda Szilárd

Magyar expedíció indul a 8848 méteres Mount Everest meghódítására. Suhajda Szilárd az első magyar állampolgár lehet, aki oxigénpalack és magashegyi teherhordók nélkül mássza meg a Föld legmagasabb pontját.

„Március 23-án indulok Nepálba. A csúcsmászás a tervek szerint május közepén, második felében lesz, legkésőbb június első napjaiban szeretnék hazatérni. Hosszú távú célom, hogy tisztán, azaz oxigénpalack és teherhordók nélkül teljesítsem a Big Five-ot, az öt legmagasabb csúcsot, amelyek közül a 8611 méteres K2 2019-ben, a 8516 méteres Lhoce pedig tavaly sikerült” – közölte Suhajda Szilárd.

Mint kiemelte, felkészültnek érzi magát a feladathoz, bízik a jó körülményekben, a kedvező időjárásban, a szélcsendben és a kevés csapadékban. Hozzátette: lényegében egy nekifutásra van lehetőség, ezért nagyon fontos az előrejelzések alapos vizsgálata, valamint az, hogy a lehetőségekhez mérten távol tudja tartani magát a nagy számban érkező „kereskedelmi mászóktól”. Megjegyezte: palack nélküli mászóként sokkal inkább ki van téve a fagyás veszélyének is.

„Extra kockázatot nem vállal az ember, de a ritka levegővel meg lehet birkózni. Meglátásom szerint az oxigénpalack használata degradálja a hegyek meghódításának értékét”

– fogalmazott Suhajda Szilárd.

A hegymászó a szokásosnál két héttel korábban indul Nepálba az ideális elő-akklimatizáció érdekében. Az út az Everestre 7800 méterig megegyezik a Lhoce felé vezetővel, a mászás utolsó 48 órája válik szét.

Az Everestet oxigénpalack nélkül először a német Reinhold Messner és Peter Haberer mászta meg 1978-ban. Eddig mintegy 13 500-an hódították meg, közülük azonban mindössze kétszáz olyan mászó akadt, aki ezt oxigénpalack nélkül tette, még kevesebb, aki ehhez serpákat sem vett igénybe. Magyar mászók közül eddig öten teljesítették oxigénpalackkal az Everestet, elsőként Erőss Zsolt 2002-ben.

Suhajda Szilárd 2019-ben első magyarként mászta meg tisztán a legnehezebbnek tartott K2-őt, a Himalája második legmagasabb csúcsát, 2022-ben pedig a 4. legmagasabb Lhocét. A Mount Everesten (Csomolungmán) kívül még a Kancsendzönga és a Makalu tartozik a Big Five-ba, ezeket szerencsés esetben három éven belül teljesítené.

„Tavaly tavasszal az Everest és a Lhoce közös alaptáborában mintegy ezer ember mozgott, köztük hatszáz–hétszáz regisztrált hegymászó, és mindössze ketten voltunk, akik oxigénpalack és magashegyi teherhordók segítsége nélkül készültek a csúcsra. Várhatóan idén még nagyobb tumultus alakulhat ki a kereskedelmi expedíciók nagy száma miatt” – mondta Suhajda Szilárd.

Kitért arra, hogy az Everest alaptábora jó lehetőségeket kínál a fotózásra, videózásra, interjúk adására, a családdal való kommunikációra. A tervek szerint a mászó a csúcsról is bejelentkezik műholdas telefonon. A csúcsmászás várhatóan az esti órákban indul és másnap délután érhet fel, majd indulhat vissza a 4-es táborba.

„Szerintem a hegymászók nem hősök, hanem vendégek a hegyekben, ahol megfelelő alázatra és szerénységre van szükség,

továbbá figyelni a környezetünkre és saját magunkra. Az edzésprogramomon mindig finomhangolok egy kicsit, de alapvetően ugyanúgy készültem az Everestre, mint korábban a K2-re: terepfutással, evezőpaddal, úszással, kerékpározással” – mondta kérdésekre válaszolva.

Suhajda Szilárd 75-80 kilogramm összfelszerelést visz magával, a csúcsmászás során már hátizsák sem lesz vele. A több mint két hónapos expedíció a Global-Union Kft. – a Kyocera magyarországi forgalmazója – és Suhajda Szilárd sportolói közösségi oldalán egyaránt folyamatosan nyomon követhető lesz.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Mohácsi új Duna-híd: százmilliárdos a tét, három alapelv szerint tervezik újra a beruházást

Felülvizsgálja a kormány a „túlárazott és pazarló” mohácsi új Duna-híd beruházását. Vitézy Dávid miniszter elmondta: egyrészt megpróbálják visszaszerezni a százmilliárd forintos nagyságrendű, előlegként már kifizetett tételeket, másrészt megnézik, lehet-e még racionálisan 2x2 sávról 2x1 sávra csökkenteni a híd, illetve az alföldi bekötőút szélességét, de mindezt úgy, hogy „torzókat nem hagyunk”.
inforadio
ARÉNA
2026.06.12. péntek, 18:00
Marsai Viktor
a Migrációkutató Intézet igazgatója, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense
Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

Már a hétvégén jöhet az iráni megállapodás - Azonnal itt a reakció a tőzsdéken!

A részvénypiaci hangulat alapvetően továbbra is törékeny, két meghatározó téma uralja a tőzsdéket, az egyik a technológiai és mesterséges intelligencia részvények esése, a másik pedig az iráni háború eszkalációja. Az európai részvénypiacok ma felfelé vették az irányt, a régiónkban a magyar és az osztrák részvénypiac is kiemelkedően teljesített - szektorszinten elsősorban a bankpapírok vezették az emelkedést. Az Európai Központi Bank kamatemelése után valamelyest csökkent az optimizmus az európai részvénypiacokon délután - az EKB 3 éves szünet után emelt először egész pontosan 25 bázispontot -, illetve a Kormányzótanács lefelé módosította a GDP-növekedési várakozásokat és megemelte az inflációs előrejelzéseket a következő évekre. Koraeste Donald Trump közölte, hogy mégsem lesz ma amerikai támadás Irán ellen, erre reagálva emelkednek a nemesfémek és esik a Brent jegyzése, a vezető tőzsdék pedig raliznak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×