eur:
395.5
usd:
366.67
bux:
65553.67
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna
Futball-labda a pestszentlőrinci Vilmos Endre Sportcentrumban 2017. április 27-én. A Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) elindította a Budapesti Pályafejlesztési Programot, melynek első együttműködési megállapodását a XVIII. kerületi önkormányzattal írta alá.
Nyitókép: MTI Fotó: Kovács Tamás

Labdarúgó NB I – új vezetőedzője lett a Debreceni csapatnak

Srdjan Blagojevic már szerdán munkába állt a DVSC-nél, és segítőivel megkezdte új együttese felkészítését a Budapest Honvéd elleni bajnokira, amit jövő szombaton rendeznek.

A szerb Srdjan Blagojevic lett a labdarúgó OTP Bank Ligában szereplő Debreceni VSC vezetőedzője.

A klub honlapjának szerdai beszámolója szerint a 49 éves tréner korábban a kazah FC Asztana és a Kaszpij Aktau, illetve a szerb FK Indija együttesét irányította. Az Asztanától múlt kedden távozott, a csapatot a bajnoki tabella második helyén adta át utódjának, a kupában pedig elődöntőbe vezette.

A debreceniek nyolc forduló után a kilencedik helyen állnak a tabellán. A portugál Joao Janeirót augusztus végén menesztették, az azóta lejátszott két bajnoki találkozón és a Magyar Kupában megbízott vezetőedzőként Dombi Tibor irányította a csapatot.

A labdarúgó OTP Bank Liga 2022-23-as idényében már több edzőváltás is volt:

  • 2022. augusztus 31. – DVSC: Joao Janeiro helyett megbízottként Dombi Tibor
  • 2022. szeptember 6. – Vasas: Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
  • 2022. szeptember 6./szeptember 14. – Mezőkövesd: Supka Attila helyett Kuttor Attila
  • 2022. szeptember 21. – DVSC: Dombi Tibor helyett Srdjan Blagojevic

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.03.28. csütörtök, 18:00
Havasi Katalin
a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×