Infostart.hu
eur:
386.42
usd:
331.73
bux:
118863.12
2026. január 13. kedd Veronika
Az aranyérmes Siklósi Gergely a vívó-világbajnokság férfi párbajtőr versenyének eredményhirdetése után a budapesti BOK Csarnokban 2019. július 19-én.
Nyitókép: Illyés Tibor

Elhunyt edzője emlékének ajánlotta sikerét a 21 éves magyar vb-győztes

Nem gondolkodott a következményeken, végig a következő tusra összpontosított Siklósi Gergely, aki aranyérmet szerzett pénteken este a budapesti vívó-világbajnokságon.

"Egész nap nem foglalkoztam azzal, hogy mi történhet, a következő asszóra, a következő tusra koncentráltam. A döntőben is csak a legvégén tudatosult, mi történt" - mondta a Honvéd párbajtőrözője az InfoRádiónak adott interjúban.

Az elődöntőben egy 12-0-ra megnyert szériával söpörte el olasz riválisát, de a fináléban ez nem éreztette hatását, akkor az volt a kulcs, hogy 10-13-nál higgadt tudott maradni.

"Magabiztos és nyugodt voltam, nem aggódtam, amikor az orosz ellenfelem elhúzódott három tussal, mehetett volna néggyel is, én azon voltam, hogy visszahozzam az asszót" - tette hozzá.

Siklósi Gergely megjegyezte, hogy annyian szurkoltak neki a BOK-csarnokban, mint életében összesen sem, végig hallott mindent, de csak a mestere, Dancsházy-Nagy Tamás szavai maradtak meg benne a döntőben. Arról is beszélt, hogy legalább 50-en járultak hozzá a mostani sikeréhez.

"Szeretném ezt a győzelmet Szalay Gyöngyi emlékének felajánlani. A nevelőedzőm 12 éven át foglalkozott velem, felnevelt második anyámként, nagyon szerettem őt. Köszönöm annak a stábnak is, amely a mostani felkészülésemet segítette" - fogalmazott.

Bízik benne, hogy a csapat is nagy eredményre lesz képes a vb-n.

Dancsházy-Nagy Tamás is kiemelte, hogy komoly stáb dolgozik mögöttük. Megemlítette, hogy a korábbi néhézségek után tégláról téglára építkezett Siklósi Gergely, és ennek Párizsban, a Világkupa-versenyen lett meg az első eredménye, amikor a sportoló bronzérmet szerzett, és ezzel biztosította helyét az Eb- és a vb-csapatban.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a tokiói olimpiai szereplés még így sem biztos, igaz, ez az aranyérem nagy lépést jelent.

"A csapatban hiszünk amúgy is, a csapat sikeréért dolgozunk szombat reggeltől" - tette hozzá.

Az elmaradt magyar negyeddöntős csatáról megjegyezte: vezetőedzőként sajnálja, hogy Rédli András nem jutott tovább nyolc közé, de érzelmileg nagyon nehéz helyzet lett volna, ha Siklósi Gergellyel meg kellett volna küzdelnie.

"Rióban megéltem ezt Boczkó Gábor és Imre Géza között, senkinek nem kívánok egy ilyen asszót" - fogalmazott a Honvéd és a magyar férfi párbajtőrcsapat vezetőedzője.

Címlapról ajánljuk

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×