Infostart.hu
eur:
379.71
usd:
321.75
bux:
133311.7
2026. február 4. szerda Csenge, Ráhel

Hihetetlen helyzetbe került a Ferencváros

Kevés izgalom várható a labdarúgó Magyar Kupa elődöntőinek szerdai visszavágóin, miután a Ferencváros Budafokon nyolc-, míg a Vasas Mezőkövesden kétgólos előnnyel lép majd pályára.

A két meccs közül egyértelműen az első osztályú együttesek összecsapása az érdekesebb, ám a Mezőkövesdtől is bravúrra lenne szükség a fináléba kerüléshez. A hazaiak helyzetét a kétgólos hátrány mellett külön nehezíti, hogy nem tudtak betalálni az "odavágón", azaz, ha gólt kapnak, négyet kell rúgniuk a továbbjutáshoz.

Ráadásul nagy kérdés, hogy az NB I-ben a kiesés elkerüléséért harcoló gárdánál mennyire tudnak majd a kupameccsre koncentrálni, amelyen nincs sok esélyük, három nappal később viszont fontos bajnokit kell játszaniuk a Paks ellen.

A Magyar Kupa mostani kiírásának meglepetéscsapata egyértelműen a Budafok, mely bravúrt bravúrra halmozva jutott el az elődöntőig, ott azonban a címvédő FTC otthonában kiütéses vereséget szenvedett. A 8-0-s ferencvárosi siker után a szerdai visszavágó már csak formalitás lesz, ugyanakkor a harmadosztályú csapat minden bizonnyal szeretne szépen búcsúzni.

Magyar Kupa, elődöntő, visszavágók, szerda:

Budafoki MTE (NB III)-Ferencváros 15.00 (az első mérkőzésen: 0-8)

Mezőkövesd Zsóry FC-Vasas 20.00 (0-2)

Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Orbán Viktor a Mandiner Klubesten: Magyarország Brüsszel útjában áll, ezért nyílt a választási csata

Szerda este a Mandiner Klubest vendége Orbán Viktor miniszterelnök. Jól állunk, de a csata még nyílt – mondta, hozzátéve: „ha megdolgozunk érte, nyerünk”. A kormányfő szerint Brüsszel beavatkozik a magyar kampányba, sőt még Kijev is. „A választások tétje az, hogy sorsot fogunk választani. Ha letérünk a magyar rendszerről, és brüsszeli rendszert hozunk be, nem lehet majd visszatérni”. „Az én kihívóim Brüsszelben vannak, nem Magyarországon. Küldtek ide valakit” – fogalmazott. Donald Trump esetleges magyarországi látogatásáról azt mondta: „Csalogatom. Adtam időpontokat neki”. Cikkünket frissítjük!

Olekszij Anton: kritikus az energetikai helyzet Kijevben

Ismét komoly csapást mért Oroszország Ukrajna fontos energetikai létesítményeire. A keddi támadás után több városban, így Kijevben is rendkívüli áramkorlátozás lépett életbe. Az energetikáért felelős miniszter kritikusnak nevezete Kijev energiaellátási helyzetét. Olekszij Anton, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány elemzője az InfoRádióban elmondta: Ukrajna még helyre tudja állítani a sérült létesítményeket, de a lakosság egyre nehezebben viseli a fűtés- és áramkimaradásokat, helyenként már demonstrációkat is tartanak emiatt.
Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Történelmi támadás érte Ukrajnát, tárgyalóasztalhoz ülnek a háborúzó felek - Szerdai híreink az orosz-ukrán háborúról percről percre

Oroszország példátlanul súlyos ballisztikusrakéta-támadást hajtott végre Ukrajna energiaellátó rendszere ellen: több nagyváros, köztük Harkiv és Kijev, szinte teljesen áram és fűtés nélkül maradt. Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint a csapás annyira súlyos, hogy az a béketárgyalások következő körére is hatással lesz - az egyeztetések ma folytatódnak, a delegációk már asztalhoz is ültek. Közben az oroszok nagy erőkkel ostromolják Pokrovszk és Huljajpole térségét, mindkét városban már csak pár házat tartanak az ukrán védők. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború eseményeivel szerdán.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×