Infostart.hu
eur:
381.95
usd:
327.87
bux:
109037.02
2025. december 5. péntek Vilma

Egyéni legjobbjára hajt Gyurta

A hazai rendezésű vizes világbajnokságon egyéni legjobbját szeretné megúszni Gyurta Dániel olimpiai bajnok mellúszó.

A 27 éves Gyurta az elmúlt nyáron Rióban címvédőként csak a 17. helyen végzett, ezt követően pedig - 17 év után - szakított edzőjével, Széles Sándorral, s azóta Nagy József irányításával készül.

"Úgy érzem, nagyon jól áll a felkészülésem, és jónak érzem azt az utat, amelyre az új edzőmmel léptünk. Nyilván meg kell majd várni, hogy a versenyeken milyen eredményt érek el, de napról napra azért küzdünk, hogy a korábbi évekhez hasonló sikerrel zárjam majd a világbajnokságot" - nyilatkozta Gyurta az MTI-nek kedden azon a sajtóeseményen, melynek keretében az Audi jóvoltából egy vadonatúj autót vehetett át.

A háromszoros nagymedencés világbajnok hangsúlyozta, a legnagyobb változást természetesen az edzőcsere jelentette, ugyanakkor a felkészülés is némiképp másképp zajlik:

"Sokkal intenzívebb és inkább a gyorsaságon van a hangsúly, nincs már annyi kilométer, mint korábban, de ami van, az jóval intenzívebb. Az életkor, a tapasztalat, az a pályafutás, ami mögöttem van, ezt kell a lehető legjobban kiaknáznunk. Szeretnénk a korábbi kiváló második feles hajrát megtartva a táv első felét is úgy összerakni, hogy meglegyen a sebességem" - tette hozzá a 200 méter mell londoni olimpiai bajnoka, aki bízik benne, hogy az első "látható" jelek már az április végén sorra kerülő országos bajnokságon jelentkeznek.

A korábbi világcsúcstartó Gyurta egyúttal kijelentette, a hazai rendezésű világbajnokságon egyéni legjobbjára (2:07.23 perc) hajt:

"Életem legjobb eredményét, vagy ahhoz közelebbit szeretnék, ennél konkrétabb célt nem lehet kitűzni egy hazai világbajnokság előtt" - szögezte le.

Címlapról ajánljuk
Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Karácsonyi roham ide vagy oda, a kereskedelmi szövetség borúsnak látja a helyzetet

Az Országos Kereskedelmi Szövetség álláspontja szerint még egy erős karácsonyi roham sem fogja egyenesbe hozni a kiskereskedelmi forgalom éves alakulását. Kozák Tamás, az OKSZ főtitkára szerint az árrésstopnak nincs jelentős hatása az élelmiszer-kereskedelem növekedésére, miközben az intézkedés jelentős károkat okoz az üzletláncoknak.

Orbán Viktor péntek reggel: a következő napokban derül ki, hogy a háború továbbterjed a mi irányunkba vagy letekerik a lángját

A Kossuth rádióban kezdte pénteki munkanapját a miniszterelnök. Elmondta: ha a háborút a harctéren kell megoldani, a fenyegetettség nőni fog – fogalmazott. Beszélt az orosz energiától való függésünkről, a gyenge Európáról, a Tisza Párt állítólagos programjáról és a kettős állampolgárság népszavazásának évfordulójáról is.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.05. péntek, 18:00
Bódis László
a Kulturális és Innovációs Minisztérium innovációért felelős helyettes államtitkára, a Nemzeti Innovációs Ügynökség vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×