Cristiano Ronaldo már az első félidő közepén vezetést szerzett a vendégeknek, erre az Osasunának még volt válasza, Isco második félidei találatára azonban nem, sőt, a hosszabbításban Lucas Vazquez tette egyértelművé a madridiak sikerét.

Vegyes, összességében inkább óvatosan bizakodó fogadtatásban részesült az ipar és a villamosenergia-ágazat részéről az Európai Bizottság által július 17-én bemutatott, az uniós kibocsátáskereskedelmi rendszer (EU ETS) rég várt átalakítását célzó reformterv, illetve az új elektrifikációs cselekvési terv. A megújuló energia szektor, a villamosenergia-szolgáltatók és a környezetvédelmi szervezetek többnyire pozitív lépésként értékelik az elektrifikációs tervet, az ETS reformmal kapcsolatban azonban jóval kritikusabbak, és azokat a klímacélokra nézve veszélyesnek tartják. Akad olyan vélemény is, miszerint az terv "trójai faló", amely lehetővé teszi a nagy szennyezőknek a zöldülés késleltetését. A bejelentés után közel féléves csúcsra emelkedett a kibocsátási engedélyek árfolyama.
Megnéztük, hogyan élnek Krisna-völgyben. Meglepő, mennyi pénzt lehetne megspórolni ezekkel a trükkökkel.
Police are searching for a man named Abdul B. and say several people were reportedly stabbed in the incident.