Hogyan tekint vissza a 2016-os évre?

Nem hiszem, hogy szégyenkeznünk kellene egy Európa-bajnoki arany és egy olimpiai negyedik hely után. Persze voltak nüansznyi dolgok, amelyekből jobban is kijöhettünk volna, de összességében pozitív a kép.

2015 szeptemberében vette át a női vízilabda-válogatott irányítását. Milyen állapotban volt akkor a csapat?

A világbajnoki kilencedik hely után mentálisan eléggé leharcolt állapotban voltak a lányok, így először

a fejekben kellett rendet tennem.

Fizikálisan és kondicionálisan azonban rendben voltak. Az elődeim ilyen szempontból jól dolgoztak, illetve a klubokban is jó munka folyik. Erre tudtam támaszkodni.

Mi volt az első, legfontosabb teendője?

Olyan stábot kellett találnom, amelyben maximálisan megbízom. Tóth László és Áts Bertalan, illetve az orvos, a gyúró, vagy akár Csernus Imre pszichológus is nagyon fontos támaszt adott. Nem utolsósorban Ágó Renáta, aki a földi kondicionális edzéseket vezeti - egészen magas fokon. A mai napig sikeresen tudunk együttműködni. Úgy gondolom, hogy ez a jövőben is így lesz.

Mennyi idő telt el, mire tudatosult önben, hogy szövetségi kapitányként rögtön Európa-bajnok lett?

Néhány hétre szükség volt, mire felfogtam. Ugyanakkor még a csapatból sem sokan hittek nekem, amikor már októberben kijelentettem, hogy nem a jó eredményekért, vagy különböző érmekért, hanem győzni megyünk Belgrádba. Konkrétan megmondtam, hogy a legkönnyebb kvalifikáció az olimpiára az Európa-bajnoki győzelem. Nem szerettem volna az áprilisi selejtezőtornán szerepelni.

A sikert követően az érdeklődés is fokozottabbá vált, egyre többet szerepeltek a médiában is. Hogyan kezelte ezt?

Tudatosan és profin állok hozzá. Sokszor fárasztó, de tudom, hogy mi a kötelességem. Még ha nem szerepelne is a szerződésemben, a női vízilabdának és a magyar válogatottnak létérdeke ez. A lányok nagy népszerűségre tettek szert az elmúlt egy évben, az Eb után pedig folyamatosan szerepeltek. Nem szerettem volna, ha ez a teljesítmény rovására megy, ezért igyekeztem levenni a vállukról a terhet.

A női vízilabda-válogatott a negyedik helyen zárt a riói olimpián. Mennyire volt nyomasztó az esélyesség terhe?

Az olimpiára már esélyes csapatként érkeztünk, ellentétben az Európa-bajnoksággal. Tudatosan készítettük fel a lányokat a felelősségvállalásra, a teherre, a nyomásra. Hellyel-közzel jól bírták, persze voltak, akiket kicsit jobban elnyomott a teher, és voltak, akiket kevésbé. Ez a játékban is megmutatkozott, de nem ezen múlt. Az más kérdés, hogy

egy már megnyert bronzérmet engedtünk ki a kezünkből.

De ha másképp nézzük, akkor a négybe jutás is hatalmas bravúr volt.

A belgrádi kontinensviadalon, a hollandok elleni finálé után úgy fogalmazott, hogy látta a játékosok arcán a csak azért is szenvedélyt. Ez mennyire volt jellemző Rióban?

Ott is megvolt, ezzel nem volt a probléma. Játéktudásban viszont egy-egy játékos nem tudta hozni a „belgrádi” formáját. Az okokat még keressük. 2016-ban három világversenyen vettünk részt, talán ez lúgozhatta ki a játékosokat. Olyan visszajelzés is érkezett, hogy az olimpia előtt több felkészülési meccset is játszhattunk volna. Nem tudom, ezen még dolgozom.

Edzői karrierjében hova teszi a riói olimpiát?

Mindenképp egy élmény, hiszen kevés edző mondhatja el magáról, hogy a csapatát a legjobb négybe vezeti az olimpián. Ugyanakkor hazudnék, ha azt mondanám, hogy nem volt csalódás az oroszok elleni mérkőzés, ahol tettünk annyit, hogy megnyerjük a bronzérmet. Összességében nem játszottunk olyan jól, mint az Eb-n, ezért valahol nem is érdemeltük meg az érmet,

az élet nem is adta oda.

Ugyanakkor ez kellő motivációval tölt el a jövő évre. Jelen pillanatban az Eb-arany a csúcs, de rögtön utána az olimpia következik.

Több mint egy éve van a válogatott kispadján. Mennyire sikerült a saját képére formálnia a csapatot?

Meg kellett ismernem a játékosokat és a játékrendszert. Az Európa-bajnokságot és az olimpiát összevéve 70-80 százalékban tudtam az én elképzeléseimhez formálni az együttest. A hiányzó 20-30 százalék meglehet a vb-re, hogy egyrészt eredményes, másrészt olyan stílusú csapatot láthasson a közönség, amely méltó a magyar vízilabdához.

Miben fejlődtek a legtöbbet a lányok?

Taktikai érettségben sokat javultunk, illetve védekezésben sokat léptünk előre. A kondícióval, fizikális mutatókkal eddig sem álltak rosszul, de ezen is javítottunk. A női vízilabda manapság arról szól, hogy melyik csapat tud jobban védekezni.

Az Egyesült Államok jelenleg talán az első számú pólóhatalomnak mondható a nők mezőnyében. Mi az, amiben az amerikaiak jobbak?

Amíg nálunk 25-30 játékosból tudunk összeállítani egy olimpiai vagy világbajnoki keretet, addig az amerikaiknál több száz pólósról van szó, és folyamatosan, negyed- vagy félévenként szelektálnak, így szűkítik a keretet, és találják meg négyéves olimpiai ciklusonként a legjobb csapatukat. Az egyetemi és középiskolai sportnak köszönhetően hihetetlen széles utánpótlásbázisuk van, amely nálunk sajnos nincs meg.

Ha évek múlva egy szóval bárki jellemezhetné a Bíró-csapatot, mi lenne az?

Most csak rövidtávban gondolkodom:

világbajnoki aranyat szeretnék nyerni.

Nem lesz egyszerű, de mindenképp lesz esélyünk. Ez a jövő évi cél, utána beszélgethetünk az olimpiákról és a különböző világversenyekről is.

Arra kértünk néhány játékost a válogatottból, hogy mondjanak három tulajdonságot, amely jellemzi önt. A legtöbbször a határozottságot, a magabiztosságot és a nyugalmat említették. Honnan ered ez a mentalitás?

A nyugalom és a határozottság az adottság, a magabiztosság pedig akár a játékos-pályafutásomból, akár az elmúlt évek edzői tapasztalatából jön. Látom a mezőnyt, nagyon sokat tanultam és most is folyamatosan tanulok.

Soha egy percig sem lehet megelégedni azzal, amit az ember elért.

Folyamatosan nyitottnak kell lenni. Még egy alsóbb szintű, gyengébb vízilabda-kultúrájú ország is szolgálhat újdonsággal. Ezt kutatom, keresem. A csapatommal különböző dolgokat próbálunk ki. Ha valami nem működik, egyszerűen kidobom. Ha egy-két dolog megmarad, azokkal már lehet fontos mérkőzéseket vagy akár világversenyt nyerni. Ezek nagyon fontosak egy edző életében.

Három évig dolgozott az új-zélandi női válogatott szövetségi kapitányaként. Mit adott önnek edzőként a tengerentúli munka?

Női válogatottal szerettem volna dolgozni, ezért tudatosan választottam. Az angolszász, a klasszikus amerikai és ausztrál póló egy gyengébbik változata van ott, de a képzési rendszer, a felépítés és a szisztéma ugyanaz. Sokat jártam Ausztráliában, Amerikában, ezért ez nagy segítség volt, nagyon jól beleláttam. Pláne most, hogy egy ausztrál csapatot is magunk mögött hagytunk egy olimpián, ami eddig nem sikerült. Remélem, hogy az amerikaiakra is ez vár majd.

Pályafutása alatt számos remek edzővel dolgozott együtt, mint például Kemény Dénessel, Kásás Zoltánnal és Szívós Istvánnal is. Ha jól tudom, az egyik legnagyobb hatással mégis talán Varga Gusztáv volt önre, aki a Ferencváros csapatkapitánya volt egykoron. Melyek voltak a legmaradandóbb tanácsok vagy mondatok?

Fél évig volt az edzőm a Fradiban, rá mindig barátomként és csapattársamként tekintettem. Nagyszerű habitussal és pozitív látásmóddal rendelkezett. Olyan erőt és energiát tudott sugározni a csapatnak, hogy ha nem is mi voltunk a legjobbak, de elhitette velünk. Végül azok is lettünk, miután egy nyolcadik helyezett csapatból egy év alatt bajnokot faragott. Ezt a kisugárzást nem lehet tanulni: vagy van, vagy nincs. Néhány dolgot azért el lehetett belőle csenni, amelyet próbálok átadni a lányoknak. Fantasztikus egyénisége volt a vízilabdának, sokkal többre volt hivatott, mint amire vitte.

Melyek voltak Kemény Dénes leghasznosabb tanácsai?

Inkább a racionalitást és tudatosságot említeném vele kapcsolatban, amellyel felépítette a csapatait. A legapróbb részletekre figyelve teremtett olyan körülményeket az amatőr együtteseinek is, amelyből csak jó sülhetett ki. Olyan menedzser, mint akik az angol futballban vannak.

A legprofibb edző, akivel valaha dolgoztam.

Hála istennek, hogy játékosa is voltam, később pedig edzőként is tevékenykedhettem mellette.

Mi motiválja edzőként?

Szeretném követni azt az utat, amit szerintem hellyel-közzel jól csinálok. A motivációval nem lehet gondja az embernek, ha a magyar válogatottat vezetheti. Akár női, akár férfi szakág irányítása maga az álommunka. A lányokkal mindenféle taktikai és a vízilabdához közel és távol álló dolgot meg tudok valósítani. Ők mindenre képesek. Bízom benne, hogy ezt a jövő évi világbajnokságon is bizonyítják majd.

2017-ben Budapest rendezi a vizes világbajnokságot. Hogyan tekint a hazai vb-re? Felér egy olimpiával?

Az olimpiát nem lehet összehasonlítani semmivel, de nekünk most egy hazai rendezésű világbajnokság talán több is, mint egy olimpia. Utóbbi négy év múlva is lesz, Budapesten viszont biztos nem rendeznek akkor vb-t. Meg kell becsülnünk, és élni kell a lehetőséggel.

Meddig tevékenykedne szívesen a női vízilabda-válogatott szövetségi kapitányaként?

Hivatalosan a világbajnokság végéig van szerződésem. Természetesen ezt meghosszabbítanám,

legalább a tokiói olimpiáig szeretnék dolgozni.

Előrébb nem látok, mert úgyis az eredmények minősítenek.

Borászként is dolgozik a család egri borászatában. Nehéz összeegyeztetni a két munkát?

A vízilabda egyértelműen a borászat kárára megy, de nem bánom, mert póló az életem. Ha valami probléma van a borászatban, s van időm, akkor segítek és megoldom. Majd a nyugdíjas éveimben többet borászkodom, mint vízilabdázok. Ez most hobbi és szórakozás.

A borospince szempontjából milyen volt a 2016-os év?

A vízilabdához képest gyengébb évet zártunk. Nem vallunk szégyent a borainkkal, ám a 2015-ös évjárat jobban sikerült. Olyan ez, mint a vízilabda: egy bizonyos szint alá nem mehet se a válogatott, se a Bíró és fia pincészet.