Infostart.hu
eur:
376.8
usd:
318.89
bux:
126534.75
2026. március 1. vasárnap Albin

Hosszú Katinka ismét leiskolázta a mezőnyt

Mindegyik éremből jutott egy a windsori rövidpályás világbajnokság nyitónapjára: az aranyat Hosszú Katinka szállította 400 vegyesen, előtte az ezüstöt 200 gyorson, míg Bernek Péter bronzéremmel zárt 400 gyorson - számolt be a magyar szövetség (MÚSZ).

Bernek Péter bronzérmével indultak a nyitónapi döntők, a BVSC versenyzője négyszáz gyorson lett harmadik. Címvédőként, Európa-bajnokként akár többet is várhatott magától – és ha eléri ugyanazt az időt, amellyel két éve Dohában győzött (3:34.32), akkor most is elsőként zár, hiszen a doppingolás miatti eltiltásból visszatérő koreai Park 3:34.78-cal lett első, míg Bernek Péter 3:37.65-nél állította meg az órát. Mindazonáltal az elmúlt időszakban átélt megrázkódtatás miatt – nemrég veszítette el az édesapját, ami nagyon megviselte – ez sem lebecsülendő teljesítmény tőle.

Ezután jött a Hosszú Katinka-maratoni, hiszen a délelőtti triplázás után este is három úszás várt az olimpiai bajnoknőre. A kétszáz gyorssal indult az este, ezen 150-ig vezetett is, ám az utolsó hosszon a szám specialistája, az olasz Federica Pellegrini nagyon belehúzott, 1.1 másodpercet hozott Hosszú Katinkán, és ez elég volt a győzelméhez – a háromszoros olimpiai bajnok ugyanúgy másodikként zárt (1:52.28), mint két éve, Dohában. Igaz, akkor a svéd Sarah Sjöströmnek világcsúcs kellett a legyőzéséhez, Hosszú Katinka országos csúccsal lett ezüstérmes, azzal az idővel (1:51.18) most elsőként ért volna a falhoz.

A 400 vegyesben viszont nem volt hiba, Katinka tényleg utcahosszal nyert, konkrétan egy fél medencehosszal (4:21.67 – picit elmaradt a tavaly Netanyában, az előfutamban felállított világrekordjától) – teljes hat másodpercet verve a többiekre (a vietnámi Nguyen történelmet írt volna, de hiába ért be másodikként, kizárták, amiért a mixed zone-ban konkrétan sírva fakadt...). Hosszú Katinka dohai legyőzője, a spanyol Mireia Belmonte hatodik lett 11 másodperces hátránnyal.

Még egy feladata volt, 100 háton bejutni a középdöntőbe – ezt gond nélkül kipipálta, ötödik idővel (56.74) ment tovább, további jó hír, hogy reggeli idejénél (56.16) délután sem tudott jobbat senki, azaz szerdán pihentebben megvédheti a címét. Igaz, feltehetően lesz egy keményebb fináléja (200 vegyes), és reggel még egy 800 gyors előfutam is színesíti a képet, viszont este a két döntő között több mint egy órája lesz, amely neki talán még szokatlanul sok is a normál regenerálódáshoz. 

Végül még egy megjegyzés a tavalyi időeredményekről: a délután hazainduló Cseh László gond nélkül ezüstérmes lehetett volna 200 pillangón a tavaly ilyenkor a netanyai Eb-n felállított Európa-csúcsával (1:49.00), bár csúcsformában nyilván az aranyért meccselt volna a számot itt bámulatos hajrával nyerő dél-afrikai Chad Le Closszal. Kenderesi Tamásnak még szoknia kell a rövidpályát, délelőtt kevéssel lemaradt a fináléról (három tizeddel), akárcsak tavaly Netanyában. Cseh László amúgy 200 vegyesen simán, négy tizeddel nyert volna a netanyai produkciójával - jegyzi meg a MÚSZ hírlevele.

Nyilatkozatok

Hosszú Katinka: „Jól kezdtem, de túlagyaltam az utolsó ötven métert, amikor láttam, hogy jön fel az olasz. Az utolsó két fordulót elrontottam, picit szétszórt volt ez az első szám, de nagyon örülök az ezüstéremnek, mert ez nem a legjobb számom. A négyszáz vegyes természetesen nehezebb volt úgy, hogy előtte már úsztam egy döntőt, de nagyon örülök neki, hogy végül ilyen magabiztosan nyertem, és az idő is jó volt. Remélem, holnap 200 pillangón is bejutok a döntőbe.”

Bernek Péter: „Ez nem volt az igazi, különösen, ha a két évvel ezelőttihez hasonlítom, de... Amiken átmentem az utóbbi hónapokban, magánéletben és szakmailag, azután talán elfogadható... Ezt az érmet édesapámnak ajánlom, akit nemrég veszítettem el... Nélküle most nem lennék itt... Jó lett volna egy arannyal búcsúzni tőle, de azért nem bánkódom a helyezésem miatt. Januártól kicsit át fogjuk alakítani a felkészülésem, most, hogy együtt úszunk Verrasztó Dáviddal, még jobban bejöhet a vegyesúszás, mert azt érzem, hogy túlságosan belefásultam a gyorsúszásba. Ettől függetlenül még jobban össze akarom magam kapni a holnap kétszázra, mert ott is jó eredményt szeretnék elérni.”

Eredmények (a vb honlapja alapján):

    Férfiak:

    400 m gyors, világbajnok:

    -------------------------

   Pak Te Hvan (Koreai Köztársaság) 3:34.59 perc

2. Alekszandr Krasnyik (Oroszország) 3:35.30 

3. BERNEK PÉTER 3:37.65

    200 m pillangó, világbajnok:

    ----------------------------

   Chad Le Clos (Dél-afrikai Köztársaság) 1:48.76 perc

2. Tom Shield (Egyesült Államok) 1:49.50

3. Szeto Daija (Japán) 1:49.97

    200 m vegyes, világbajnok:

    --------------------------

   Vang Sun (Kína) 1:51.74 perc

2. Philip Heintz (Németország) 1:52.07

3. Szeto Daija 1:52.89 

    4x100 m gyorsváltó, világbajnok:

    --------------------------------

   Oroszország (Nyikita Lobincsev, Mihail Vekoviscsev, Vlagyimir Morozov, Alekszandr Popov) 3:05.90 

2. Franciaország 3:07.35

3. Ausztrália 3:07.76 

    Nők:

    200 m gyors, világbajnok:

    -------------------------

   Federica Pellegrini (Olaszország) 1:51.73

2. HOSSZÚ KATINKA 1:52.28 

3. Taylor Ruck (Kanada) 1:52.50 

    400 m vegyes, világbajnok:

    --------------------------

   HOSSZÚ KATINKA 4:21.67

2. Ella Eastin (Egyesült Államok) 4:27.74 

3. Madisyn Cox (Egyesült Államok) 4:27.78

    4x100 m gyorsváltó, világbajnok:

    --------------------------------

   Egyesült Államok (Amanda Weir, Kelsi Worrel, Madison Kennedy, Mallory Elizabeth Comerford) 3:28.82

2. Olaszország 3:30.28

3. Hollandia 3:31.10

Címlapról ajánljuk
Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Iráni háború: újabb nagy robbanások Teheránban, erősödnek a csapások, két nap után nem látszik a vége

Vasárnap este újra erős robbanások rázták meg Teheránt. Miközben Donald Trump szerint Irán már tárgyalna, az amerikai–izraeli légicsapások ereje fokozódik. Bár katonai vezetőinek többségét megölték, Ali Hamenei ajatollah is halott, Irán vasárnap mégis több száz rakétával és drónnal támadott meg egy sor országot. Lezárták a Hormuzi-szorost, a világ kőolaj-ütőerét, a világpiac reszket, és olajár-robbanástól tartanak. Az egész Közel-Keleten leállt a légi közlekedés – 4200 magyar rekedt például az Emirátusokban, amelyet súlyos iráni rakétacsapások értek. Ilyen volt az iráni háború második napja.

Orbán Viktor: letörjük Zelenszkij olajblokádját!

Nem engedjük, hogy ezer forintra emeljék a benzin árát, letörjük Zelenszkij olajblokádját – írta Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap Facebook-oldalán a százhalombattai olajfinomítónál tartott „terepszemléről” készült videóhoz. Majd azt is kiposztolta: hétfőn bemutatják a bizonyítékokat a Barátság kőolajvezeték ukrajnai szakaszának állapotával kapcsolatban.
inforadio
ARÉNA
2026.03.02. hétfő, 18:00
Hortay Olivér
közgazdász, a Századvég Konjunktúrakutató Zrt. Energia- és Klímapolitikai üzletág vezetője
Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tárgyalna Irán, megtámadták a USS Abraham Lincolnt, milliós városokra záporoznak a rakéták - Percről percre tudósításunk az iráni háborúról

Tegnap reggel megtámadta az Egyesült Államok és Izrael Iránt, a cél az iszlamista rezsim megbuktatása, az atomprogram és a ballisztikus rakétaprogram leszerelése. Irán ma reggel hivatalosan is megerősítette: meghalt Ali Hámenei ajatollah, Irán legfőbb vallási és politikai vezetője. Az Egyesült Államok a háború kirobbanása óta első alkalommal ismeri el, hogy veszteségeket szenvedett az Irán elleni hadművelet során. Három katona halálát és további öt ember súlyos sérülését ismerték el.A háború folytatódik: az Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest a szomszédos országokat bombázza, támadás érte ma Izraelt, Irakot, Jordániát, az Egyesült Arab Emírségeket, Katart, Kuvaitot és Bahreint is. Dubajt és Dohát majdnem olyan intenzíven rakétázza Irán, mint Izraelt - az emírségekben már legalább hat rakéta / drón talált be és halottak is vannak. Az iráni Iszlám Forradalmi Gárda Hadtest (IRGC) jelentése szerint megtámadták az Egyesült Államok repülőgép-hordozóját. Cikkünk folyamatosan frissül az iráni háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
2026. március 1. 21:20
2026. március 1. 20:06
×
×