eur:
395.74
usd:
372.16
bux:
65674.41
2024. április 19. péntek Emma

Komoly döntéseket hoznak Budapesten

A vizes sportokat tömörítő nemzetközi szövetség (FINA) elsőszámú döntéshozó testülete (Executive) a kanadai Windsorban, a jövő heti rövidpályás úszó-világbajnokság helyszínén kiválasztotta az egyes sportágakat érintő változtatási javaslatokat, ezekről 2017 júliusában, a budapesti világbajnokság idején esedékes kongresszusokon kell szavazniuk majd a küldötteknek.

A 207 tagország, illetve a technikai bizottságok által beterjesztett indítványok közül az alábbiakat támogatja a FINA vezető testülete a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) pénteki tájékoztatása alapján:

- az alsó korhatár bevezetése úszásban világbajnokságokon és olimpián: a nőknél 14, a férfiaknál 15 évesen szerepelhetnek a felnőttek között a fiatalok

- nyíltvízi úszásban a 18 foknál hűvösebb vízben legyen kötelező a triatlonosok által használt úgynevezett wetsuit-ban úszni, a 18 fokos vagy annál melegebb vízben viszont nem lehet ilyenben rajthoz állni

- vízilabdában a technikai bizottság még tesztelni kívánja az előterjesztés főbb elemeit egy-egy tornán, az azonban tudható, hogy drasztikus módosítások kerültek szóba: a férfiak is 25 méteres pályán játszanának, kisebb labdával; hét helyett hat játékos lehet egy csapatból egyszerre a vízben, egy csapat pedig 13 helyett 11 pólósból állna

- a szinkronúszás neve megváltozhat művészi úszásra (Synchronised swimming helyett Artistic Swimming)

Gyárfás Tamás, a FINA alelnöke az Executive több tagjának bemutatta a budapesti vb alatt megjelenő napilap mutatványszámát, amely nagy tetszést aratott - áll a MÚSZ tájékoztatásában, amely szerint hatalmas várakozás előzi meg a rekordidő alatt épült új úszókomplexum átadását, de a legnagyobb figyelmet az óriástoronyugró verseny lebonyolítása keltette, ez a Parlamenttel szemben, a Duna parton zajlik majd. A FINA vezetés örömmel fogadta, hogy megkezdődött a vb-jegyek értékesítése. A budapesti világbajnokság a fő szám a szombattól hétfőig tartó FINA Convention programjában is, az egyedi installációt csütörtöktől kezdték felállítani a budapesti szervezőcsapat munkatársai.

Szintén Windsorban, magyar idő szerint hétfőn hajnalban fél egykor kezdődik a FINA Év sportolója gála, amelyen az idei év legjobbjait díjazzák - bár a kitüntettek listája a bejelentésig titkos, a magyar esélyek latolgatásánál Gyárfás Tamás sokat sejtetően mosolygott - írta a MÚSZ.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
Lefordultak az amerikai indexek

Lefordultak az amerikai indexek

Gazdasági információk tekintetében ma az amerikai lakáspiacról közölnek újabb adatot, ez a monetáris politikai kilátások szempontjából lehet érdekes. A héten eddig kedvezőtlenül alakulnak a részvénypiaci folyamatok, elsősorban az Izrael és Irán közötti konfliktus fokozódása nyomta rá a bélyegét a hangulatra, emellett továbbra is ott vannak a ragadós amerikai inflációval kapcsolatos aggályok, amelyek azt a narratívát erősítik, hogy akár hosszabb ideig maradhat a magas kamatszint. A magyar tőzsde ma esett, az európaiak viszont pluszban zártak. A tengerentúlon egyelőre esés látszik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×