Infostart.hu
eur:
377.89
usd:
319.85
bux:
130030.34
2026. február 6. péntek Dóra, Dorottya

Nyerni mennek Afrikába Szalay Balázsék

Az Opel Dakar Team párosa, Szalay Balázs és Bunkoczi László januárban újra elindul a klasszikus Dakar-útvonalon haladó Afrika Race nemzetközi terepraliversenyen, és a győzelmet célozza meg.

A budapesti Széchenyi fürdő különtermében rendezett szerdai sajtótájékoztatón Szalay Balázs csapatvezető, az Opel Mokka pilótája elmondta: sokat beszélgettek arról, hogy elinduljanak-e a dél-amerikai Dakar-ralin, de mivel ragaszkodnak a sivatagi versenyzéshez, ismét Afrikát választották.

Hozzátette: idén is Monacóból, december 31-én reggel indul a mezőny, amely január 2-án áthajózik Marokkóba, a cél pedig a hagyományoknak megfelelően Szenegálban, a rózsaszín tó partján lesz.

"A pálya ezúttal még az eddiginél is több homokdűnén vezet keresztül, az útvonalat a legendás francia raliversenyző, a kétszeres Dakar-győztes Jean-Louis Schlesser tervezte" - ismertette Szalay.

Bunkoczi László navigátor elmondta: jó csapatuk és stábjuk van, ezért a győzelem lesz a céljuk. "Negyedszer állunk rajthoz az Africa Race-en, nem mondom, hogy mindegyik jól esett, sőt volt olyan indulásunk is, ami nagyon hamar véget ért. Győzelem vagy halál - ezt Balázs szokta mondani, én pedig a csapat pesszimistája vagyok, de most bennem is megfogalmazódott, hogy megpróbáljuk megnyerni a versenyt" - fogalmazott.

A Szalay, Bunkoczi duó az afrikai sivatagi viadalon 2014-ben a 18., idén a 13. helyen végzett, tavaly pedig kiesett.

A szerdai eseményen bejelentették, hogy a Darázsi Zsolt-Szalai Norbert kamionos duóval bővült az Opel Dakar Team. A párossal Szalayék már korábban is dolgoztak együtt, most pedig visszatértek a csapathoz, és ők is elindulnak az Africa Race-en.

Címlapról ajánljuk
Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság
aréna

Surján Orsolya: odaveszett az óvatosságunk, még mindig itt van a pandémiás fáradtság

Nagyon sok áltudományos hír terjed az oltásokkal kapcsolatban. Nem az elbizonytalanodó emberekre, szülőkre kell haragudni, ebben a világban nagyon tudnak hatni az érzelmeinkre bizonyos történetekkel – erről is beszélt az InfoRádió Aréna című műsorában Surján Orsolya országos tisztifőorvos. Hozzátette: a pandémiás fáradtság még mindig jelen van az emberekben, és árt az influenza elleni küzdelemnek is.

Rosonczy-Kovács Mihály: hiába a zavargások, régen volt Olaszországban ilyen erős kormánykoalíció

Nyugat-európai mintává kezd válni, hogy a zavargásokat a baloldal támogatásával anarchisták szervezik, gyakran migrációs hátterű tömegek bevonásával. A Nézőpont Intézet külügyi igazgatója az InfoRádióban arról beszélt, hogy az elmúlt időszak zavargásai, köztük a múlt hétvégi, erőszakba torkollt torinói demonstrációk sem veszélyeztetik az olasz kormány stabilitását.
inforadio
ARÉNA
2026.02.09. hétfő, 18:00
Salát Gergely
sinológus, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×