Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Távozik a sikersportág szakmai vezetője

Pályázatot ír ki a Magyar Kajak-Kenu Szövetség a szakmai igazgatói, a felnőtt- és utánpótlás szövetségi kapitányi és a para kajak-kenu szövetségi kapitányi tisztségre. A jelenlegi szakvezetők szerződése december 31-én jár le.

A jelenlegi szakmai igazgató, Csabai Edvin már jelezte Baráth Etele szövetségi elnöknek és Schmidt Gábor főtitkárnak, hogy a jövőben nem kívánja irányítani a sportág szakmai munkáját.

Csabai Edvin továbbra is aktív részese marad a sportágnak. A versenyzőként 17-szeres maratoni világbajnok kenus a szövetség honlapjának elmondta, hogy a Kolonics Alapítvány kuratóriumi elnökeként a szervezet céljainak megfelelően az eddiginél is nagyobb hangsúlyt fog arra fordítani, hogy az alapítvány még több programot és aktivitást indítson a sport- és különösen a vízi sportok népszerűsítéséért.

A szakmai pozíciók betöltésére december 12-ig lehet jelentkezni.

Az MKKSZ közgyűlése december 9-én fogadhatja el az alapszabály módosítását, amely rögzíti, hogy a válogatott keretek felkészüléséért felelős szakemberek erős és önálló döntési jogkört kapnak, a szakmai igazgató pedig az egész sportágat érintő szakmai tevékenységekért és azoknak koordinációjáért lehet felelős a jövőben. Az új alapszabály szerint változna a főtitkári pozíció szerepe és súlya is.

Címlapról ajánljuk
Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

Ha halálra is ítélik, akár egy év múlva szabadulhat is a puccsista dél-koreai exelnök

2024-ben próbált hadiállapotot bevezetni, de az alkotmányos reflexek működtek, sőt egy előre hozott választáson Jun Szogjol minden hatalmát elvesztette, így elsőre szigorúnak látszó ítélet vár rá. Három rettenetes út állhat előtte, de csak európai szemmel, a dél-koreai történelem ugyanis más mintázatokat mutat. Nagy Angelina, a Magyar Külügyi Intézet kutatója az InfoRádióban magyarázta el a részleteket.

Orbán Viktor Miskolcon „egy hosszú szerelmi történetről” beszélt, bejelentést tett a tanárbérről

A digitális polgári körök rendezvényén a közönség kérdéseire válaszolt a pártelnök-miniszterelnök, a Tisza Pártot és a DK-t a háborúfenntartók közé igyekvő pártoknak nevezte, a városiakat pedig kérte, döntsék el, hogy egy nagy ipari beruházást szeretnének, vagy több kisebbet, ezután áll rendelkezésre. Bejelentette, hamarosan 900 ezer forint lesz az átlagos tanárbér, a Benes-dekrétumok miatt joghátrányt szenvedők pedig segítséget kapnak.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Történelmi szövetség formálódik a feszült régióban: létrejöhet az „iszlám NATO”, de sok a rejtett akna

Törökország csatlakozásával háromoldalúvá bővítenék a katonai szövetséget Szaúd-Arábia és Pakisztán között. A formálódó együttműködés alapjaiban írhatja felül azt, amit korábban a Közel-Kelet biztonságpolitikájáról gondoltunk. A helyzet rendkívül instabil, könnyen lángba borulhat a teljes régió, ráadásul egymásnak teljesen ellentmondó érdekek halmazából kell valamilyen, az eddigiekhez képest alternatív védelmi együttműködést kialakítani. A kihívás nagy, de régióban elrejtett veszélyes politikai-gazdasági aknák könnyedén boríthatnak mindent.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×