Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 7. vasárnap Ambrus
Bemutatkozott Water Lilly és Water Willy

Bemutatkozott Water Lilly és Water Willy

Water Lilly és Water Willy vízililiomok lesznek a 2017-es budapesti vizes világbajnokság kabalái; a vb-re december 1-jén indul meg a jegyértékesítés.

Az esemény hétfői sajtótájékoztatóján elhangzott, hogy a kabalákat két szakaszból álló pályázaton választották ki. Az első egy nyílt pályázat volt, amelyre 500 alkotó 1000 pályaműve érkezett be, majd miután a bírálóbizottság nem talált megfelelő alkotást, a második zárt pályázatra 12 művészt kértek fel, akik közül kilencen küldték be munkáikat. Végül Tatai Tibor grafikusművész alkotása lett a győztes. Lilly rózsaszín, Willy pedig kék ruhát visel majd.

Bemutatkozott Water Lilly és Water Willy

Szántó Éva, a Bp2017 Nonprofit Kft. ügyvezető igazgatója elmondta, hogy a vb-re szóló jegyeket december 1-jétől lehet megvásárolni online a www.fina-budapest2017.com honlapon, valamint a Eventim hagyományos jegyértékesítő hálózatán keresztül. Hozzátette: a délelőtti előfutamokra és a selejtezőkre már 500-1000 forintért is hozzá lehet jutni a belépőkhöz.

"Azért kezdjük el még idén a jegyértékesítést, mert úgy gondoljuk, hogy a sportrajongóknak szép karácsonyi ajándék lehet egy belépő a világbajnokságra" - fogalmazott Szántó Éva, aki hangsúlyozta, az árakat úgy állapították meg, hogy azok az átlag magyar emberek számára is elérhetőek legyenek.

Tájékoztatása alapján a vb helyszínei közül a Dagály Úszóarénában 12 ezer férőhelyes lesz a nézőtér, s egy-egy programra 9000 jegyet fognak értékesíteni. A vízilabda-mérkőzéseknek otthont adó Hajós Alfréd Uszodában 8000-es lesz a lelátó, a high diving (toronyugró) versenyek helyszínén, a Battyhány téri Duna-parton 1200, a szinkronúszó eseményeknek otthont adó Városligeti tónál 4000, míg a nyíltvízi úszószámok helyszínén, Balatonfüreden 1300 fős nézőteret alakítanak ki.

A sajtótájékoztatón együttműködési megállapodást kötött a vb szervező bizottsága a Testnevelési Egyetemmel (TF), amelynek alapján az intézmény koordinálja a vb önkénteseinek kiválasztását és felkészítését. A megállapodást Mocsai Lajos, a TF rektora, Genzwein Ferenc kancellár, Gyárfás Tamás, a szervező bizottság társelnöke, valamint Szántó Éva írták alá.

Gyárfás Tamás kiemelte: a vb külföldi megítélését illetően az önkéntesek munkája és a résztvevők szállítása a legfontosabb, ezért óriási a felelősség, s számukra a Testnevelési Egyetem megfelelő garanciát jelent.

Mocsai Lajos rektor azt mondta, megtisztelőnek tartja, hogy Gyárfás Tamás a Testnevelési Egyetemet kérte fel a feladatra. Kifejtette, hogy eddig 4500-an jelentkeztek, akik között a egyetemistáktól a nyugdíjkorhatárhoz közeledőkig több generáció képviselteti magát. Jelenleg azt mérik fel, hogy az egyes önkéntesek munkáját a 23 területből melyiken tudják majd a leginkább hasznosítani. A rektor tájékoztatása szerint a 4500 főből 3000-et terveznek kiválasztani, de még várják azoknak a több nyelvet beszélő fiataloknak a jelentkezését, akikből egy több területen is mozgósítható és bármikor bevethető szuper csapatot is alakíthatnának ki.

Gyárfás Tamást a sajtótájékoztatón nem lehetett kérdezni az úszószövetségben kialakult helyzetről, miszerint a topversenyzők többsége a vezetőség lemondását követeli. Az M1-nek arra a kérdésére, hogy a helyzet szerinte befolyásolja-e az úszó vb-t, azt felelte: nem.

Címlapról ajánljuk
Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Herendi Gábor: a Szenvedélyes nők jobban sikerült, mint a Futni mentem

Már mozikban Herendi Gábor új filmje, a Szenvedélyes nők - ami csakúgy mint előző filmje, a Futni mentem egy nagysikerű cseh film remake változata. A filmzene a tavaly tragikusan elhunyt Tompos Kátya szerzeményein alapszik – mondta az InfoRádióban a film rendezője. Herendi Gábor reméli, hogy az ismét állami támogatás nélkül készült új filmje sikeres lesz a magyar nézők között, ami további független alkotások lehetőségét is segítené.

Kubatov Gábor eltemette a televíziót

„Most, ha egy órán belül nem reagáltál, véged van” – jelentette ki Kubatov Gábor a Fidesz új kommunikációs stratégiájáról beszélve. A pártigazgató a Mandineren beszélt erről.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Súlyos csapást szenvedett el az éjjel Ukrajna, 77 ukrán drónt lőttek le az oroszok - Háborús híreink vasárnap

Éjszakai, összehangolt légicsapást mértek az orosz erők a közép-ukrajnai Kremencsuk infrastruktúrájára, ami kiterjedt áram- és vízkimaradásokat okozott – közölte vasárnap Vitalij Maleckij polgármester. Az orosz légvédelem vasárnap 77 ukrán drón megsemmisítéséről számolt be. Szombaton az ukrán elnök Donald Trump különmegbízottjával tárgyalt telefonon. Szintén tegnapi hír, hogy a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ) friss jelentése szerint megrongálódott a csernobili szarkofág a februári dróntámadást követően, így nem tudja ellátni elsődleges biztosági feladatát, vagyis a sugárzás megakadályozását

EZT OLVASTA MÁR?
×
2025. december 7. 15:52
×
×
×
×