Infostart.hu
eur:
382.2
usd:
328.23
bux:
108922.07
2025. december 6. szombat Miklós

BL: ma több csapat is bebiztosíthatja továbbjutását

Az E, F, G és H csoportból több csapat is csatlakozhat a már biztos továbbjutó Borussia Dortmundhoz a labdarúgó Bajnokok Ligája csoportszakaszának keddi játéknapján.

A német együttes az F jelű négyest vezeti, s ezúttal Nikolics Nemanja csapatát, a nyeretlenül sereghajtó lengyel Legia Warszawát fogadja. A BVB mellett nemcsak eddigi veretlensége és a hazai pálya szól, hanem az is, hogy szombaton, a Bundesligában rangadót nyert a Bayern München ellen, így jó hangulatban várhatja az összecsapást. A csoport másik meccsén a címvédő Real Madrid a Sporting Lisboa vendége lesz, s amennyiben pontot szerez, a Dortmundhoz hasonlóan továbbjut a nyolcaddöntőbe.

A játéknap egyik legnagyobb érdeklődéssel várt összecsapása az olasz bajnok Juventus és az Európa Liga-győztes Sevilla spanyolországi mérkőzése a H csoportban. A hazai csapat három győzelemmel és egy döntetlennel, kapott gól nélkül, 10 ponttal vezeti a mezőnyt, a második olaszok - ugyancsak veretlenül, két-két sikerrel és döntetlennel - nyolc ponttal állnak a második helyen. A Sevilla egy újabb ponttal már biztosan továbbjut a kieséses szakaszba, míg a Juventusnak győznie kell, hogy már most a legjobb 16 között érezhesse magát. A két csapat szeptemberi, torinói mérkőzése 0-0-s döntetlennel végződött. Amennyiben a Sevilla továbbjut, az egyben azt is jelenti, hogy nem tudja majd megvédeni címét az EL-ben, amelyet az utóbbi három évben megnyert. A négyes másik találkozóján az Olympique Lyon a pont nélkül sereghajtó, 0-12-es gólkülönbséggel álló Dinamo Zagreb vendége lesz.

Az E csoport az egyik legkiegyensúlyozottabb a mezőnyben, két fordulóval a zárás előtt gyakorlatilag még mind a négy csapatnak van esélye a továbbjutásra. A keddi Monaco-Tottenham meccsen sok múlik, ugyanis ha a francia gárda - hasonlóan a szeptemberi, angliai összecsapáshoz - ismét legyőzi szigetországi riválisát, vagy legalább egy pontot szerez, bekerül a kieséses szakaszba, az ellenfél pedig nagy valószínűséggel búcsúzik a BL-től. Ha azonban a Spurs nyer, még szorosabbá válik a versenyfutás, s amennyiben a CSZKA Moszkva pontot vagy pontokat szerez a vendég Bayer Leverkusen ellen, teljesen összesűrűsödhet a mezőny. Monacói és leverkuseni siker esetén ez a két gárda lép tovább a négyesből.

A G csoportban a Premier League-ben címvédőként gyengélkedő, a BL-ben viszont veretlenül éllovas Leicester City a négy vereséggel utolsó FC Bruges-t fogadja az 5. fordulóban. Az angoloknak egy pont is elég a továbbjutáshoz, s az eddigi eredmények alapján meglepetés lenne, ha nem győznének. A második helyért nagy harcot vív a Porto és a Köbenhavn, a szeptemberi, portugáliai 1-1 után ezúttal a dán főváros lesz a találkozójuk helyszíne.

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2025.12.08. hétfő, 18:00
Szlávik János
a Dél-Pesti Centrumkórház infektológiai osztályának vezetője
Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

Műfenyő vagy igazi? Látványos népítélet született az örökzöld vitában

A karácsony közeledtével egyre aktuálisabbá válik a kérdés, hogy milyen karácsonyfát érdemes választani. Az elmúlt években egyre szélesedő választék az élő fenyők és műfenyők piacán azt is magával vonja, hogy egyre többen szeretnék megtudni, melyik típus mellett, milyen érvek szólnak. Az ünnep egyik legnagyobb döntéshelyzetének számító karácsonyfa választása mára az interneten is sokakat foglalkoztat, ezért a Google Trends adatai alapján megnéztük, hogy milyen trendek figyelhetőek meg az internetes keresések terén az idei karácsony előtt, hazánkban és világszerte.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×