Infostart.hu
eur:
385.12
usd:
331.51
bux:
121850.7
2026. január 16. péntek Gusztáv

Vad Ninetta: a négyes jöhet szóba Tokióban

A jelenlegi realitások alapján az 500 méteres négyesben tudja elképzelni magát a tokiói olimpián a kajakos Vad Ninetta, aki a sikertelen riói kvalifikáció után edzőt váltott.

"Most úgy gondolom, az 500 négyes jöhet számításba, de az új edzővel bármi megtörténhet" - mondta kedden az M4Sport Sportreggeli című műsorában a 27 éves, négyszeres vb-aranyérmes, Európa-bajnok sportoló.

A Nagy-Britanniából hazatérő Simon Miklós irányításával, akivel januártól kezdi el a közös munkát, elsősorban egyesben szeretne előrelépni, de párosban is gondolkodik.

"Nagyon szeretnék egy stabil párt találni, mert ez az elmúlt két évben nem sikerült" - folytatta, majd hozzátette: új klubjánál, a Vasas SC-nél, ahova a KSI-től igazolt, a csapat még alakul, így egyelőre egyedül edz Simon Miklós tanácsai alapján.

Az edzőváltásról azt mondta, hogy korábbi trénerével, Mórocz Istvánnal kilenc évig készült, s mindent kihoztak ebből a közös munkából, amit lehetett, ezt jelzik többek között a világbajnoki címek.

"Ugyanakkor fájt, hogy pont az olimpiára nem sikerült kijutnom. Úgy éreztem, mindenképpen szükséges váltanom, hogy ott legyek a tokiói játékokon" - hangsúlyozta.

Simon korábban többek között Kozák Danuta, Szabó Gabriella és Benedek Dalma edzője volt, az elmúlt tíz esztendőben pedig Nagy-Britanniában dolgozott, legutóbb az angol női négyest készítette fel.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×