eur:
387.97
usd:
360.22
bux:
69201.95
2024. május 12. vasárnap Pongrác

Hosszú Katinka visszavágott

Ötből öt győzelemmel folytatta szereplését Hosszú Katinka a százhalombattai rövid pályás országos bajnokság második napján. Sikerének értékét növeli, hogy fél óra leforgása alatt nyerte meg a legnagyobb konkurenciát felvonultató 800 gyorsot és 200 pillangót. A férfiak között Verrasztó Dávid a világranglista harmadik legjobb idejét úszta 400 vegyesen.

Amikor először indult el valamennyi számban Hosszú Katinka a rövidpályás bajnokságon két évvel ezelőtt, a 17/17-es eredményhez egy arany hiányzott: a 800 gyors. Ebben most a világranglistát vezető Kapás Boglárka – aki 2014-ben is megelőzte – meglehetősen kemény kihívásnak számított. 600 méterig Kapás vezetett, ám ekkor Hosszú sebességet váltott, és végül másfél másodperccel sikerült megelőznie vetélytársát, ideje (8:13.56) pedig a világranglista második legjobbja az idén (Kapás tokiói eredménye mögött) – olvasható az úszószövetség hírlevelében.

Fél óra múlva újabb kőkemény finálé várt rá, a 200 pillangó, Jakabos Zsuzsannával, Szilágyi Liliánával, valamint Kapás Boglárkával – és ismét csak magabiztosan győzött. Ezek után a 100 gyors, a 100 hát és az 50 pillangó könnyed sikernek tűnt, míg a női 4x200-as gyorsváltóban 13-16 éves klubtársaival összeállva 7. helyre ért be az Iron Aquatics színeiben – ezt a számot, akárcsak a 4x50-es gyorsváltót, a BVSC-Zugló vitte el.

Verrasztó Dávid olyan idővel (4:03.26) nyerte a 400 vegyest, hogy rögtön a világranglista 3. helyére ugrott.

„Ez elég jól sikerült, magam sem gondoltam, hogy ilyesmire vagyok képes. Úgy fest, egy huszonnyolc éves úszóban is van még élet” – mondta a parádés produkció után.

A nap másik férfi slágerszáma a 100 pillangó volt, ahol Rió után először versengett egymás ellen az olimpia két magyar férfi érmese, Cseh László és Kenderesi Tamás, de a bajnoki címet szép úszással Pulai Bence szerezte meg.

„Ha ennél jobban ment volna, az azt jelentené, hogy nem kellene annyit edzeni – mondta Cseh. – Sajnos, az úszás már csak olyan, hogy két hét nem elég sokkal jobb teljesítményre, pláne nem egy kissé elszállt versenysúly mellett. Ettől függetlenül bosszant, hogy nem sikerült jobban a hajrá, bár levegő nélkül nehéz, az ugyanis ekkorra nagyon elfogyott.”

Címlapról ajánljuk
Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Történelmi mélyponton a cseh sörfogyasztás – fejenként évi 128 liter…

Visszaesett a sörfogyasztás Csehországban. A teljes cseh sörtermelés 2023-ban alig több mint 20 millió hektoliter volt, ami 2,7 százalékos csökkenést jelent az előző évhez képest. Ebből 15,2 millió hektolitert Csehországban fogyasztottak el, a többit exportálták. A visszaesés egyik oka, hogy egyre több cseh iszik alkoholmentes sört vagy söralapú üdítőitalt.

Beügyeskedték Vlagyimir Putyin parádéját az ukrán mellett a lett tévébe is a hackerek

Akaratán kívül sugározta a moszkvai, vörös téri katonai díszszemlét több ukrán és lett tévéadó. Orosz hackerek ugyanis feltörték a médiumok rendszereit május 9-én. Az ukránok sem maradtak adósok.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.13. hétfő, 18:00
Csicsmann László
Közel-Kelet szakértő, a Budapesti Corvinus Egyetem tanára
Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren tüntettek a grúz fővárosban a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen

Több ezren vonultak ismét az utcákra szombat este Grúzia fővárosában, Tbilisziben, hogy tiltakozzanak a "külföldiügynök-törvény" tervezete ellen. Az április közepe óta tömegtüntetéseket kiváltó tervezet alapján előírnák, hogy azok a szervezetek, amelyek anyagi eszközeik több mint 20 százalékát külföldről finanszírozzák, külföldi ügynökökként regisztráltassák magukat. A kormány elképzelésének bírálói a tervezetet ahhoz a törvényhez hasonlítják, amelyet Oroszország széles körben alkalmaz a másként gondolkodók elleni fellépéshez.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×