Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Kammerer megmutatná, hogy még nem öreg

Elkezdte a felkészülést a tavaszi válogatóversenyre a háromszoros olimpiai bajnok Kammerer Zoltán. A 38 éves kajakozó élvezi, hogy a maga ura.

Kammerer Zoltán úgy vágott neki a felkészülésnek, ahogy harminc évvel ezelőtt is.

„Folytatom azt a fejezetet, amit elkezdtem négy évvel ezelőtt. Edzésben vagyok, gyerekkori edzőmmel, Nieberl Lászlóval kilométereket gyűjtünk, tehát a vízi alapozás folyik napi két evezéssel, futással, kondizással. Egyelőre nem érzem hiányát a csapatmunkának, de jönnek majd a szürke hétköznapok, ahol jól fog jönni egy csapatszintű húzó erő” – mondta az InfoRádió Víztükör című magazinműsorában a háromszoros olimpiai bajnok.

A 38 éves kajakozó nagyjából két és fél hónap pihenő után kezdte újra az edzéseket azután, hogy lemaradt a riói olimpiáról.

„A magam ura vagyok, akkor edzek, amikor időm van, nem kell alkalmazkodnom másokhoz. Ennek is vége lesz egyszer, de energiákkal töltődöm fel, jó kondiban vagyok, jó a keringésem, és tényleg azt csinálom, amihez kedvem van” – fejtette ki.

Az a célja, hogy tavasszal az edzőtáborokban és a versenyeken egyéniben mutassa meg, hogy még nem öregedett meg.

„Érzek magamban annyit, hogy dobogóra kerülhetek a magyar mezőnyben. Ha jól hallottam, új válogatási elvek is lesznek, nem biztos, hogy négyesek harcolnak, és az nekem jól jöhet, ha jó az egyéni teljesítményem. De a legjobb az lenne, ha ez a válogatott négyes indulhatna a szegedi világkupán” – emelte ki a Győr sportolója.

A 38 éves kajakozóról a napokban derült ki, hogy négyesbeli társaival, Tóth Dáviddal, Kulifai Tamással és Pauman Dániellel elhagyta Fábiánné Rozsnyói Katalin csoportját. Erről azt mondta: nem úgy váltak el az edzővel, hogy soha többet nem dolgoznak együtt, meglátják, hogy mit hoz a jövő. Arra vár, hogyan dönt a nemzetközi szövetség (ICF) novemberben az olimpiai számokról. Ha marad az 1000 méteres négyes a programban, akkor együtt képzeli a jövőt eddigi társaival, ha viszont az 500-as táv kerül a műsorba, akkor egy győri csapathajóban állna rajthoz. Most Nieberl László és az erőnléti edzője, Klink Zoltán készíti fel, de az is elképzelhető, hogy Rami Zur, a kétszeres olimpiai bajnok Fazekas-Zur Krisztina férje irányítja majd az edzéseit.

Kammerer Zoltán arról is beszélt, hogy bár felesleges feltételezésekkel foglalkozni, a négyesük a második és a hatodik hely között végezhetett volna az olimpián, kiindulva a május végi, racicei világkupából.

„Szerencsétlen időben volt az a világkupa, mert jó úton haladtunk, volt hitünk, de ott negyedikek lettünk, és kaptunk hideget, meleget, de a rossz volt a legkellemesebb kifejezés vezetőtől, edzőtől. És elkezdett motoszkálni a fejünkben, hogy tényleg ilyen rosszak lennénk. Aztán elhittük, hogy rosszak vagyunk, kikaptunk a válogatón és a többi az már ismert” – emlékezett vissza a kajakozó. Hozzátette: a négyes tagjaival egyáltalán nem haragszanak egymásra, barátok maradtak.

Kammerer Zoltánék helyett a Hufnágel Tibor sztrókolta négyes vívta ki az indulás jogát Rióra, ahol a B döntőben a 3. helyen végzett.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×