Infostart.hu
eur:
385.83
usd:
331.62
bux:
116510.12
2026. január 12. hétfő Ernő

Győzelemmel debütált Kim Rasmussen a női kézilabda-válogatott élén

A szlovénok elleni tízgólos győzelemmel mutatkozott be a magyar női kézilabda-válogatott élén az új szövetségi kapitány, a dán Kim Rasmussen. A szombati, siófoki barátságos mérkőzésen a hazaiak 32-22-re nyertek.

Mindkét együttes a decemberi, svédországi Európa-bajnokságra készül, ám a hazaiaknál sérülés miatt három alapember, Zácsik Szandra, Mészáros Rea és Tomori Zsuzsanna sem állhatott az új szakvezető rendelkezésére.

Eleinte felváltva estek a gólok, a védelmek nem zártak jól, majd Kovács Anna vezérletével sikerült 5-3-ra ellépni. A magyar védelem egyre jobban dolgozott össze, így gyakran szerzett labdát, melynek köszönhetően a 12. percben már 8-4 volt az állás. A lendület megmaradt a folytatásban is, így a 20. percben 12-6-nál kénytelenek voltak a szlovénok időt kérni. A kis pihenő megzavarta a magyarokat, több ziccer is kimaradt, majd amikor emberelőnybe került a Rasmussen-csapat, tovább nőtt a különbség, sőt, emberhátrányban is sikerült betalálni.

A második félidő elején jobban játszottak a vendégek, négy gólt dobtak, így gyorsan időt kért a debütáló szövetségi kapitány. A szlovénok szűk tíz perc alatt annyi gólt dobtak, mint az egész első játékrészben, azonban így sem volt szoros a csata, a hat-hét gólos magyar előny megmaradt. Amikor rendezte sorait a házigazda, visszaállt a szünetbeli különbség.

Ahogy az utolsó szakaszra új játékosok álltak be, megint valamelyest faragtak hátrányukból a szlovénok, ám a hajrában hengereltek a magyarok, így végül tíz góllal diadalmaskodtak.

Magyarország-Szlovénia 32-22 (17-8)

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Súlyos támadás érte Kijevet az éj leple alatt, elindult a Nightfall-projekt – Háborús híreink hétfőn

Hétfőn az éjjeli órákban, helyi idő szerint 1 óra 30 perckor ismét dróntámadás érte az ukrán fővárost. Egy kerületben tűz ütött ki. Kijevben még most is több mint 1000 épület van fűtés nélkül a pénteken végrehajtott orosz dróntámadás miatt. A brit kormány vasárnap bejelentette, hogy új, nagy hatótávolságú, mélységi csapásmérésre alkalmas ballisztikus rakétát fejleszt Ukrajna számára az oroszok elleni háború támogatására. A Nightfall névre keresztelt program keretében a brit kormány pályázatot írt ki földről indítható ballisztikus rakéták gyorsított ütemű kifejlesztésére. Cikkünk folyamatosan frissül az ukrajnai háború eseményeivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×