Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
330.7
bux:
119327.3
2026. január 14. szerda Bódog

Így zártak Rióban a magyar úszók

Két magyar volt érdekelt a délelőtti úszó előfutamokban, de egyik sem jutott be az esti döntőbe a riói paralimpia szombati versenynapján.

Illés Fanni (S6) és vasasos klubtársa, Kézdi Réka (S5) egyformán 100 méter gyorson próbálkozott.

Előbbi 1:23.88 perccel futamában negyedik, összesítésben pedig 10. lett - a nyolcas döntőhöz legalább 1:22.39 perces idő kellett.

Kézdi Réka hatodikként csapott a célba előfutamában, s 1:40.45 perces eredménye összesítésben a 11. helyre volt elegendő.

A tízfős magyar úszócsapat ezzel befejezte szereplését Rióban. Sós Csaba szövetségi kapitány előzetesen azt mondta, 4-6 érmet remél, a mérleg végül egy arany, két ezüst és öt bronz lett.

Az első hely Tóth Tamás nevéhez fűződött (100 m hát, S9-es sérültségi kategória), Pap Bianka (100 m hát, S10) és Sors Tamás (200 m vegyes, S9) másodikként zárt, és mindhárom versenyző szerzett egy-egy harmadik helyet is 200 vegyesen (Pap), 100 gyorson (Tóth), illetve 100 pillangón (Sors). Rajtuk kívül a magyar küldöttség legfiatalabb tagja, a 14 éves Konkoly Zsófia (100 m pillangó, S9) és a hetedik paralimpiáján a hetedik érmét begyűjtő Vereczkei Zsolt (50 m hát, S5) végzett harmadikként.

Címlapról ajánljuk
A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

A német vasút friss ellensége: „a sík terep”

Nyáron a hőség, télen a hó. A közös nevező a szélsőséges időjárás, amelynek következtében a nagy hagyományokkal rendelkező német vasút, a Deutsche Bahn a legnépszerűbből a legnépszerűtlenebb tömegközlekedési eszközzé vált. A politika és a szakmai szövetségek most magyarázatot követelnek.

Kaiser Ferenc a sorkatonaságról: nem ördögtől való dolog, számos előnye van

A modern harcászati eszközök korában is fontos szerepe van a honvédségi élő erőnek, amelyet nemcsak a harctéren, hanem vis maior helyzetekben is be lehet vetni – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense. Úgy véli, az orosz–ukrán háború menetétől és az Egyesült Államok politikai hozzáállásától is függ, hogy a jövőben hány ország dönt úgy a horvátokhoz hasonlóan, hogy be- vagy visszavezeti a sorkatonaságot.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×