Infostart.hu
eur:
385.17
usd:
331.82
bux:
120679.89
2026. január 15. csütörtök Lóránd, Lóránt

Vajda Attila sárkánnyal hasított

Vajda Attila elégedett a moszkvai sárkányhajó világbajnokságon elért eredményekkel. Az olimpiai bajnok kenusnak élményt és megterhelő munkát is jelentetett ez a kirándulás.

Vajda Attila nem gondolkozott sokat, amikor megkérdezték tőle, hogy indulna-e a sárkányhajó világbajnokságon.

„Jól jött a felkérés, már csak azért is, mert ez az évem kicsit máshogy alakult, mint ahogy eredetileg terveztem, és kapva kaptam az alkalmon, hogy itt még szerepelni lehet, és jó élményeket lehet szerezni. Úgyhogy elhatároztam, hogy indulok, és megpróbáljuk a lehető legjobb eredményeket elérni a vb-n” – emlékezett vissza az olimpiai bajnok kenus.

A MOL-csapat tagja elárulta, hogy az olimpia idején nem tartózkodott Magyarországon, így a csapattal csak az utolsó időszakban tudott csak együtt edzeni, de úgy érzi, jól sikerült a felkészülés, és aztán a versenyzés is.

„Jó versenyeket vívtunk, és mindenki mindent beletett annak érdekében, hogy az eredmények megszülethessenek. Nyilván szerettünk volna aranyérmet nyerni, amire meg is lett volna a lehetőségünk, de néhány tizedes vereséggel végeztünk a második helyen” – közölte.

A sárkányhajós viadalról azt mondta, megterhelő munka és élmény egyszerre.

„Megterhelő, mert sok futamot kellett menni, munka, mert végig kellett dolgozni olyan csapásszámon, amit nem biztos, hogy úgy végeztünk el, ahogy kellett volna. Élmény, mert közösséggel együtt dolgozni egy csapathajóban az mindig élmény. Egy sárkányhajós versenyen dolgozni kell ahhoz, hogy a hajó megmozduljon. Csapatot kell alkotni, hogy a hajó gyorsan menjen. És élményt jelent, amikor ez összeáll, lehet hasítani és jó eredményeket elérni” – fejtette ki Vajda Attila, aki csapatával három ezüst- és két bronzérmet szerzett.

A Szeged versenyzője szerint sárkányhajóban is kiegyenlítődött a mezőny, és már nem olyan könnyű jó eredményeket elérni.

Beszélt arról is, hogy későbbiekben sem szakadna el a sárkányhajózástól.

„Ha a magyar válogatott úgy érzi, hogy szükség van rám, akkor nagyon szívesen ülök be hozzájuk. Szegeden van egy egyesületünk, eljárok velük versenyezni, mert szeretem csinálni. Jó a közösség is, számomra egy élmény ez a sportág. Jövőre Magyarország rendezi az Európa-bajnokságot, de hogy lesz-e folytatás a részemről, az sok mindentől függ, hiszen pont a válogatóversenyek között rendezik ezt az eseményt” – tette hozzá Vajda Attila.

Címlapról ajánljuk

Csizmazia Gábor a furkósbotról és a Trump-paradoxonról: „Donald Trump kétszer lépte át a saját vörös vonalát”

Donald Trump amerikai elnök leginkább Ukrajna és a vámpolitika esetében lépte át a saját maga által felvázolt vörös vonalakat – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Csizmazia Gábor. A Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukács Intézet tudományos főmunkatársa szerint Donald Trump külpolitikai lépései inkább elbizonytalanították a szavazóit, semmint újakat hoztak volna mellé.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

Emelkedtek az amerikai tőzsdék, szárnyaltak a befektetési bankok

A befektetők a geopolitikai események értékelése mellett a vállalati gyorsjelentésekre is már figyelnek a héten, ugyanis az amerikai nagybankok megnyitották a jelentési szezont. A befektetők eközben szoros figyelemmel kísérik, hogy milyen hírek érkeznek az amerikai-dán egyeztetésekről, hiszen Donald Trump továbbra sem mondott le Grönland megszerzéséről, viszont Iránnal kapcsolatban mintha valamelyest enyhült volna az elnök álláspontja, legalábbis a tegnap esti kijelentései erre utalnak – részben emiatt korrigál az arany, az ezüst, és az olaj ára a korábbi emelkedés után. Közben a chiprészvények a tajvani TSMC erős negyedéves jelentése után kaptak egy lökést. Részvénypiacokon összességében pozitív a hangulat, emelkednek az európai és az amerikai részvények is, köztük a ma jelentő befektetési bankok. Itthon a Mol árfolyama ma is jelentős pluszban van, miután Szijjártó Péter arról beszélt, hogy közel a megállapodás a NIS szerb olajvállalatban lévő orosz tulajdonrész megvásárlásáról.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×