Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Tíz érem 41 évesen

Vasárnap egy arany-, három ezüst- és egy bronzérem lett a magyarok mérlege a moszkvai sárkányhajó világbajnokságon. Győzött a 20-as masters mix csapat 2000 méteren, Györe Attila pedig tíz éremmel térhet haza erről a versenyről.

A fiatalok is csodájára jártak annak, amit korábbi maratoni világbajnokunk, Györe Attila előadott a moszkvai világbajnokságon. A maratoniban 11-szeres világbajnok, 41 esztendős kenus ugyanis a szenior és a masters korosztályban is szerepelt, gyakorlatilag végigversenyezte az egész világbajnokságot, amelynek meg is lett az eredménye, hiszen egy arany-, hat ezüst- és három bronzéremmel térhet majd haza Moszkvából a civilben tűzoltóként dolgozó kenus.

"Strapás lett volna ez a világbajnokság, ha az aktív sportot abbahagytam volna. Bár a maratoni szakágtól elköszöntem, ma is rendszeresen megyek le evezni, a munkám mellett heti öt-hat edzésem van, vagyis fizikálisan nem volt gondom ezen a világbajnokságom. Az eredményekkel elégedett vagyok, de némi hiányérzetem van, mert a szerencsétlen sorsolás miatt nem tudtunk nyerni a 10-es és a 20-as mixed hajókban 2000 méteren. A nagy mezőny miatt sajnos sok hajó vízét kellett áttörnünk, ezek akár megnyert futamok lehettek volna. De majd jövőre a szegedi Európa-bajnokságon más lesz, már ha én még beférek az egységekbe. Nagyon jó csapatokat sikerült összehozni erre a világbajnokságra, bízom benne, hogy a kontinensviadalra is hasonlóan erős összetételben tudunk majd odaállni" – magyarázta Györe Attila.

"Az olimpián szereplő Vasbányai Henrik és Mike Róbert kivételével szinte a teljes gyorsasági kenus élvonalat sikerült megnyerni ennek a világbajnokságnak" – mondta Reményi Péter csapatvezető. – "És bár tényleg nagyon jó képességű csapatot hoztunk össze, nem volt szerencsénk kétezer méteren. Az elsők között induló egységek ugyanis tiszta vízen tudták eldönteni a versenyt. Egyébként nem csak mi érkeztünk gyorsasági versenyzőkkel az ukránok és az oroszok is felsorakoztatták a teljes válogatottjukat, éppen ezért büszke vagyok a szenior csapatainkra. Ahogy a mastersekre is, ebben a korosztályban sikerült két aranyat is nyernünk. A moszkvai olimpiai pálya gyönyörű volt, a szervezésben nekem tetszett, hogy lebonyolítottak úgy eredményhirdetéseket, hogy az érmet szerző versenyzők közül többen a vízen voltak és más hajóegységekben versenyeztek, vagyis nem minden esetben tudták kiélvezni azt, hogy dobogóra állnak."

A zárónapon  a 20-as masters mix csapat aranyérmes lett 2000 méteren, ezüstöt szerzett a 10-es masters férfi 2000 méteres 50+-os, valamint 40+-os egység és a 20-as szenior mix csapat 2000 méteren, míg a 20-as szenior férfi csapat bronzérmet vehetett át 200 méteren.

"Izgalmas napot zártunk" – összegzett Patyi Melinda, a szabadidős szakág szakmai koordinátora. – "Olyan nagy mezőnyök indultak 2000 méteren, hogy tényleg igazi hullámlovaglást hozott ez a nap. Akik elöl indultak szerencsések voltak, nekünk többnyire meg kellett küzdeni azzal, hogy a becsapódó víz miatt bokáig érő vízben lapátoltunk. A legviccesebbek az oroszok voltak, akik a döntőben utolsóként indultak, s olyan sok vizet kaptak, hogy a célba érkezéskor konkrétan elsüllyedt alattuk a hajó."

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

Kijött a lista: ez most a világ 10 legerősebb hadserege

2025-ben is kiadta azt a listát a Global Firepower (GFP), melyen a világ országait rangsorolják aszerint, hogy különféle számokban kifejezhető mutatók alapján mennyire rendelkeznek ütőképes haderővel. A lista leglátványosabb változása, hogy Kína immáron holtversenyben van az eddig egyértelmű második helyezett Oroszországgal, az orosz harcjármű-állomány pedig az ukrajnai háború miatt alaposan megcsappant. A listát sok kritika éri amiatt, hogy egyáltalán nem veszi figyelembe azokat a számban nem mérhető tényezőket, melyek akár háborúdöntők is lehetnek, ilyen a technológiai színvonal, a képzettség vagy a parancsnoki lánc szervezettsége, mindenesetre egyfajta érdekességként érdemes lehet végigfutni a GFP új összesítésén.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×