Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Szalai is játékra jelentkezett

Két edzéssel és már teljes kerettel folytatta felkészülését pénteken a magyar labdarúgó-válogatott, amely kedden Feröer-szigeteken kezdi meg selejtezősorozatát a 2018-as, oroszországi világbajnokságra.

Csatlakozott a kerethez a csütörtöki neurológiai vizsgálatokon egészségesnek nyilvánított Szalai Ádám, illetve Vida Máté, aki egy napja még az U21-es válogatottban játszott a Liechtenstein ellen 4-0-ra megnyert Eb-selejtezőn.

"Örülök, hogy az U21-es csapatból meghívót kaptam az A-válogatotthoz is. Úgy gondolom, itt nekem először az edzéseken kell bizonyítanom, igyekszem bátran odatenni magam és megmutatni, hogy mit tudok" - mondta a magyar szövetség honlapjának a Vasas játékosa, akit saját bevallása szerint Nagy Ádám példája inspirál. "Az Észak-Írország elleni Eb-selejtezőn váratlanul kellett pályára lépnie egy sérülés miatt, azonnal bizonyított, azóta pedig szinte kirobbanthatatlan a csapatból. Én is próbálok úgy készülni, hogy lehessen rám számítani akár éles helyzetben is, képes legyek felvenni a versenyt a legjobbakkal".

A középpályás arról is beszélt, hogy klubjában is hasonló szerepben játszik, mint a válogatottban, bár előbbiben kicsit nagyobb a szabadsága.

Bernd Storck szövetségi kapitány délutáni edzésén már hangsúlyosabban előkerültek a taktikai elemek. Szombaton egy tréning szerepel a programban, míg vasárnap egy gyakorlást követően utazik el szigetországba a csapat.

Magyarország az egyetlen olyan európai selejtezőcsoportban szerepel, amelyben három Eb-nyolcaddöntős gárda van. Az Európa-bajnok Portugália mellett Svájc, valamint a Feröer-szigetek együttese, továbbá Lettország és Andorra lesz a magyarok ellenfele. A kilenc csoportból az elsők jutnak ki a vb-re, míg a nyolc legjobb második pótselejtezőt játszik majd a részvételért.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×