Infostart.hu
eur:
386.09
usd:
330.95
bux:
0
2026. január 12. hétfő Ernő

Szerb csatárral erősített a Videoton

A Videoton FC labdarúgóklub leigazolta a görög Olimpiakosztól a szerb Marko Scepovicot.

A székesfehérvári klub honlapjának keddi beszámolója szerint a 25 éves középcsatár szerződése három évre szól.

Scepovic a Partizan Beograd színeiben 2010 és 2013 között 45 bajnoki mérkőzésen 16 gólt szerzett, és három bajnoki címet ünnepelhetett. Ezt követően Görögországba került, az Olimpiakoszban 21 tétmérkőzésen hétszer volt eredményes, majd a spanyol RCD Mallorca, az orosz Tyerek Groznij és a belga Royal Mouscron-Péruwelz csapatához adták kölcsön.

A támadójátékos 2012-ben és 2013-ban többször szerepelt a szerb válogatottban.

Címlapról ajánljuk
500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

500 fölött a halottak száma Iránban, a bukás szélén álló iszlám rezsim durva terrorral reagál a tömegtüntetésekre

Bár halálbüntetés is járhat érte, tömegével égetik el a tereken a hidzsábjukat a nők Iránban, így tiltakozva az iszlám rezsim elnyomása ellen. Az internet letiltása miatt nem lehet ellenőrizni, de egy jogvédő szervezet szerint több, mint 500 embert öltek meg az iráni tüntetések idején. A kórházak megteltek, van, ahol az utcán terítették ki halottakat, hogy a családjuk azonosítsa őket. A hatalom szerint Amerika és Izrael tüzeli a tiltakozásokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×