Infostart.hu
eur:
385.94
usd:
332.41
bux:
121564.41
2026. január 16. péntek Gusztáv

Két válogatottal erősített a Videoton

Két középpályás, Varga József és Anel Hadzic is a Videoton FC labdarúgócsapatához szerződött.

A DVSC együttesétől távozó Varga 3+1 éves szerződést írt alá. A debreceni születésű és nevelésű 28 éves középpályás 31 mérkőzésen lépett pályára a válogatottban, korábban a német Greuther Fürth és az angol Middlesbrough csapatánál is megfordult. Az NB I-ben eddig 155 mérkőzésen szerepelt és öt gólt szerzett.

A bosnyák középpályás, Anel Hadzic az osztrák FC Ried és a Sturm Graz után a török Eskiehirspor színeiben futballozott. Fiatalon az osztrák utánpótlás-válogatottban szerepelt, de felnőttként már 14 meccsen lépett pályára a bosnyák nemzeti együttesben, amellyel ott volt a 2014-es brazíliai világbajnokságon is. A 27 éves játékos szerződése két évre szól.

Címlapról ajánljuk
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Tudósítónktól
Donald Trumpot lebeszélték az Irán elleni csapásról – legalábbis egy időre

Egyes értesülések szerint az utolsó pillanatban beszélték le Donald Trumpot az Irán elleni csapásról, katonai források viszont arra utalnak, hogy az amerikai haderő a karibi missziója miatt nem rendelkezik elegendő eszközzel a Közel-Keleten. A Pentagon mindenesetre most repülőgép-hordozót indít a térségbe.

Orbán Viktor péntek reggel: nőni fog a nyomás, hogy magyar fiatalok menjenek katonaként Ukrajnába

A Kossuth rádióban kezdett a miniszterelnök. Szerinte a hópróbát kiállta az ország, a hidegben a fűtéshez használt fa hiánya miatt nem halhat meg senki. Szólt még az Ukrajna-támogatási csomagról: az ukrán tónus „bicskanyitogató”, Brüsszel pedig „kitapos és kiprésel mindenkiből minden pénzt”, ehhez Magyarországgal szembeni követeléslista is társul, aminek elutasítására irányul a Nemzeti Petíció – mondta.
inforadio
ARÉNA
2026.01.16. péntek, 18:00
N. Rózsa Erzsébet
egyetemi tanár, Közel-Kelet-szakértő
Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Trump aranykorról beszél, közben mindössze két tucat cég tartja életben az egészet

Miközben Donald Trump újra az amerikai gazdaság aranykoráról beszél, könnyen mutogathat az erősebb makroadatokra: szárnyal a tőzsde, bővül a GDP, csökken az infláció. A felszín alatt egyre több repedés látszik a növekedés szerkezetében, és egyre aggasztóbb strukturális kihívásokkal kell megküzdeniük: a növekedést döntően az AI-beruházások hajtják, miközben az ipari munkahelyek fogynak, a költségvetési pálya expanzív, míg a társadalmi különbségek mélyülnek. A látványos makromutatók mögött így egy erősen polarizált, szerkezetében feszültségekkel terhelt gazdaság körvonalazódik.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×