eur:
394.16
usd:
365.33
bux:
65384.6
2024. március 28. csütörtök Gedeon, Johanna

Real Madrid harmadszor vagy a Sevilla másodszor?

A Bajnokok Ligája-győztes Real Madrid a harmadik, míg az Európa Ligában címvédő Sevilla a második győzelmére készül a Trondheimben kedden sorra kerülő Európai Szuperkupáért kiírt mérkőzésen.

A trófea 1973 óta íródó történetében ez lesz a negyedik alkalom, amikor két spanyol csapat találkozik egymással, a Sevilla mind a négy ilyen találkozón érintett volt: 2006-ban és tavaly az FC Barcelonával, 2014-ben a mostanihoz hasonlóan a Real Madriddal játszott. A katalánokkal szemben tavaly hosszabbítás után 5-4-re maradt alul az andalúziai együttes, amely a királyi gárdától két éve 2-0-ra kapott ki. Emellett 2007-ben az AC Milantól is vereséget szenvedett a Sevilla, egyetlen sikerét pedig tíz éve aratta a Barcelona 3-0-s legyőzésével.

A fővárosiak is ötödször játszanak az Európai Szuperkupáért, amelyet eddig kétszer nyertek meg: a Sevilla előtt 2002-ben a Feyenoordot győzték le. Emellett kétszer veszítettek, 1998-ban és 2000-ben a Chelsea, illetve a Galatasaray ellen.

A találkozót biztosan kihagyja a madridiak támadója, a két évvel ezelőtti mérkőzés két gólját szerző Cristiano Ronaldo. A portugál szélső a házigazda franciák ellen 1-0-ra megnyert döntőben sérült meg az Európa-bajnokságon, emiatt várhatóan csak októberben térhet vissza. Az európai szövetség (UEFA) honlapja szerint a háromszoros aranylabdás Ronaldo és honfitársa, Pepe lehetnek az első játékosok, akik a BL és az Eb mellett az Európai Szuperkupát is megnyerik ugyanabban az évben.

A két csapat 177 alkalommal találkozott egymással, 94 madridi és 54 sevillai siker született 29 döntetlen mellett.

A trondheimi lesz az UEFA által rendezett klubsorozatok első norvégiai döntője. A találkozó 20.45-kor kezdődik a Lerkendal Stadionban.

Címlapról ajánljuk

Teljes a patthelyzet a bécsi repülőtéren

Hiába a 36 órás sztrájk, megszakadtak a tárgyalások a szakszervezetek és az Austrian Airlines osztrák légitársaság között. A dolgozók a Lufthansa leányvállalatánál ugyanolyan béreket követelnek, mint az anyacégnél, ahol egyébként a közelmúltban zárult egy sikeres munkabeszüntetés.
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.04.02. kedd, 18:00
Káel Csaba
a MÜPA vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Durvul a nyilatkozatháború a moszkvai merénylet körül, újfajta bombát vethetett be Oroszország – Háborús híreink csütörtökön

Marija Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője azt mondta, az Iszlám Államnak nem voltak meg a képességei egy a krasznogarszkihoz hasonló terrortámadás kivitelezésére, és Ukrajnára és a Nyugatra igyekezett terelni a gyanút. Kirilo Budanov, az ukrán katonai hírszerzés feje úgy nyilatkozott, Oroszországnak legkésőbb február közepe óta tudomása volt a készülő támadásról, ennek ellenére nem tettek semmit. A harkivi rendőrség vezetője szerint Oroszország egy új típusú irányított bombát vethetett be a városban szerdán, az UMPB D-30-at.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×