Infostart.hu
eur:
386.79
usd:
332.07
bux:
120651.59
2026. január 14. szerda Bódog

Szabó Gabriella: nem kell mély barátságokat kötni

Napokon belül elutazik Rio de Janerióba a magyar kajak-kenu válogatott. A Honvéd olimpiai bajnoka, Szabó Gabriella két számban is favorit: kajak kettesben és négyesben 500 méteren - előbbiben Kozák Danuta párjaként, utóbbiban Csipes Tamarával és Fazekas-Zur Krisztinával kiegészülve.

A helyzet ismerős a vezérevezősnek, már hozzászokhatott, hogy nem egyesben versenyez.

„Fejben már fel tudom dolgozni, hogy a csapathajók a fontosabbak. Ha egy-egy edzés nem úgy sikerül, ahogy elterveztük, azt annak tudom be, hogy nekem nehezebb csapathajóból átülni az egyesbe. Összességében viszont 80-85 százalékban hangsúlyosan az egyesre készülünk" – jelentette ki az InfoRádióban.

Nem ez lesz az első alkalom, hogy együtt lapátol ez a négyes.

„A csapathajóra heti egy-egy edzésünk van, de elégedett vagyok ezzel, nekem elég. Jól kijövünk egymással, ezt különösen fontosnak tartom. Nem feltétlenül kell mély barátságokat kötni, de a kommunikációnak jól kell működnie. Ez megvan négyünk között" – fogalmazott Szabó Gabriella.

Mindkét számban nagy teher hárul az egységükre, hiszen a kajak-kenu-szerető magyar társadalom minimum érmet vár. Óriási csatára számít, de tisztában van azzal is, hogy esélyesek az aranyra.

„Nehéz kizárni, hogy ez egy olimpia, de azzal igyekszem tompítani az érzést, hogy ezekkel az ellenfelekkel versenyeztem az elmúlt négy évben minden nagy világversenyen. Jól ismerjük egymást, csak remélhetem, hogy senki nem fejlődik egyik versenyről a másikra több másodpercet" – mondta.

Szabó Gabriella ahogy az elmúlt nyolc évben, úgy ezúttal is Szolnokon készült.

„Itt minden adott egy kajakozónak, számomra is hazai pálya. Nem véletlen, hisz nemzetközi versenyzők is ide járnak, mint például az ausztráliai és a szlovák négyes" – jegyezte meg.

A Honvéd kilencszeres Európa-bajnoka őszintén mesélt arról, bár hozzá szokott a válogatottsághoz, mégis hatalmas dolognak tartja, hogy az olimpiai csapat tagjának mondhatja magát, ennek ellenére sem kivételezést, sem nagy szavakat nem vár.

Az évek alatt megszerzett tapasztalatok valószínűleg sokat nyomnak majd a latban Brazíliában, hiszen már a pekingi és londoni ötkarikás játékokon is részt vett.

„Talán az a legjobb ebben, hogy nem óriásokkal és emberevőkkel találkozunk Rio de Janeiróban. Igyekszem a részletekre odafigyelni. Nem a verseny nagysága és az ellenfelek foglalkoztatnak, hanem az apró dolgokkal vagyok elfoglalva, hogy mivel tudnám a helyzetemet biztossá tenni, mint például fertőzés, sérülés elkerülése vagy épp a közlekedés.

A kilencszeres világbajnok augusztus 10-én utazik el a kajak-kenu válogatott egy részével Rióba.

Címlapról ajánljuk
Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

Asztal köré ül Grönland, Dánia és Amerika – A szakértő szerint a legbonyolultabb a sziget eladása lenne

A Fehér Házban egyeztet Grönland helyzetéről az amerikai, a dán és a grönlandi külügyminiszter, a dán és a grönlandi fél célja, hogy a megbeszéléseket a „tárgyalószobába terelje”, ahol az érintettek közvetlenül, szemtől szemben beszélhetnek egymással. A tárgyalásokról Németh Viktória külpolitikai elemző, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány kutatója beszélt az InfoRádióban.
inforadio
ARÉNA
2026.01.15. csütörtök, 18:00
Káel Csaba
a Müpa vezérigazgatója, filmügyi kormánybiztos
Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet

Tényleg a béke elnöke Donald Trump? A válasz sokakat meglephet

A 2024-es elnökválasztási kampányban gyakran hangoztatott érv volt republikánus oldalról, hogy Donald Trump egyetlen háborút sem indított első ciklusa alatt, és az amerikaiak erre számíthatnak tőle ezután is. Mi több, a volt ingatlanmágnás úgy állította magát szembe a demokratákkal, hogy azt állította: „Ha Kamala nyer, csak halál és pusztítás vár ránk, mert ő a végtelen háborúk jelöltje. Én vagyok a béke jelöltje.” Mérlegre téve a Trump-adminisztráció első évét, különös figyelemmel Nicolás Maduro venezuelai diktátor bő egy héttel ezelőtti elrablására, viszont jóval árnyaltabb kép rajzolódik ki. Bár egyesek kezdettől fogva kétségbe vonták Trump elszigetelődéspárti, „békegalamb” renoméját, arra a kérdésre, hogy a „béke jelöltjeként” kampányoló Trump miért nem cselekszik a „béke elnökeként” a kritikusai szerint, egy lassan három évtizede azonosított külpolitikai iskola nyújthat válaszokat.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×