Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 16. péntek Gusztáv

Magyar kajakozó lehet a legnagyobb sztár

A felnőtt mezőnyben tavaly világbajnoki ezüstérmet szerző Homonnai Luca lehet a most kezdődő minszki ifjúsági és U23 gyorsasági kajak-kenu világbajnokság egyik legnagyobb sztárja.

A 18 éves győri versenyző tavaly megnyerte a 200 és az 500 egyest is, idén, az utolsó ifjúsági versenyén, három olimpiai számban szerezhet érmet. 

45 versenyzővel vesz részt az idei utánpótlás világbajnokságon a magyar küldöttség. A mieink két turnusban utaztak ki a fehérorosz fővárosba, a második csoport szerdán hajnali 2-re futott be - írja a kajakenusport.hu.

„Ennek ellenére reggelre kialudta magát a társaság, ma már mindenki el tudott menni evezni és túl vagyunk a hajók hitelesítésén is – mondja Hüttner Csaba, utánpótlás vezetőedző, aki kifejezetten elégedett a szervezők által biztosított körülményekkel. – Minden tiszta és új, rendben van a szállásunk és az ellátásunk is, a pálya pedig az utóbbi évek legjobbja. Egy mesterséges tavon jelölték ki, van felevező sáv és kulturált versenyzői terület, hasonlít a mi szegedi pályánkhoz. Egyedül azt tartom felháborítónak, hogy az olimpiáról doppingvétség miatt kitiltott román kenupáros, Leonid Carp és Stefan Strat az U23-as korosztályban valamilyen rejtélyes okból mégis versenyezhet.”

Az ifjúsági hölgyek között egyesben 200 és 500 méteren egyaránt Homonnai Luca a legnagyobb esélyes. A győri kiválóság ezúttal is szeretne jól szerepelni az egyéni számokban és jól érzi magát a négyesben is.

„Sikerült jó formába hozni magam erre a versenyre. Megpróbálok maximumot nyújtani, az remélhetőleg elég lesz arra, hogy dobogós legyek. A négyesünkben is megvan az összhang, jól fut alattunk a hajó” – mondta a tavaly felnőtt világbajnoki ezüstérmet is szerző Homonnai Luca.

A vezetőedző a győri kiválóság mellett sok más magyar versenyzőtől is jó szereplést vár. Például az U23-as korosztályban eredményes lehet a Rióba tartalékként utazó szegedi Birkás Balázs, aki két olimpiai számban, K-1 és K-2 200 méteren rajtol. A hölgyek között Lucz Dóra jár hasonló cipőben, jól ment a felnőttek között is, Minszkben 500 és 200 méteres egyesben indul.

„Csak a Rióba készülő Kopasz Bálint hiányzik, egyébként a legjobb korosztályos versenyzőkkel veszünk részt ezen a versenyen, köztük vannak olyanok, aki ott voltak a felnőtt Európa-bajnokságon és közel voltak az olimpiai részvételhez is. Mindenki nagyon jó formában van és magabiztosan várja a holnapi rajtot. Ha a csapat nagy része kihozza magából a maximumot, akkor idén is megcélozzuk az éremtábla elejét – tette hozzá Hüttner Csaba.

A világbajnokságon, csütörtökön az 500- és az 1000 méteres selejtezőket rendezik meg.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×