Infostart.hu
eur:
386.74
usd:
331.82
bux:
118175.85
2026. január 13. kedd Veronika

Fegyelmi bizottság dönt Dombvári Bence sorsáról

A második doppingmintája is pozitív lett a kajakozó Dombvári Bencének – hozta nyilvánosságra a Magyar Kajak-Kenu Szövetség. Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője az InfoRádiónak elmondta: hamarosan meghallgatást hívnak össze az ügyben.

A Honvéd kajakozója egyesben és párosban is megnyerte a hazai ötkarikás válogatót 1000 méteren. A második verseny után levett mintája pozitív lett. A sportoló kérésére elvégzett B-próba ismét kimutatta a stanazolol nevű anabolikus szteroidot a szervezetében.

Tiszeker Ágnes, a Magyar Antidopping Csoport vezetője szerint ez olyan bizonyíték, amely súlyos következményekkel járhat.

„Elkészült a B-minta analízise, amely megegyezett az A-mintáéval, azaz kimutatta a tiltott szer a jelenlétét. Innentől doppingvétségről beszélünk, a sportoló versenyengedélyét pedig fel kell függeszteni. Úgy néz ki, hogy nem lehet az olimpiai csapat tagja. Hogy lesz-e eltiltás, s ha igen, az mennyi időre szól, azt a fegyelmi bizottság dönti el” – közölte Tiszeker Ágnes.

A szakember szerint első fokú Dopping Fegyelmi Bizottság összehívását kezdeményezik, ahol tárgyalás keretein belül hallgatják meg a kajakozót. Dombvári Bence minden jogi segítséget megkaphat, hogy elmondja: hogyan jutott a szervezetébe a tiltott szer. Az álláspontját ezt követően mérlegeli majd a bizottság.

Tiszeker Ágnes hozzátette: a Nemzetközi Doppingellenőrzési Ügynökség (WADA) is tud már az esetről.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, személycserék kezdődtek az ukrán elitben - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. A nap folyamán személycserékről szavazott az ukrán parlament: új védelmi miniszter, energiaügyi miniszter, technológiai miniszter és hírszerzési vezető is kinevezésre kerül. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×