Infostart.hu
eur:
386.13
usd:
330.93
bux:
118383.87
2026. január 13. kedd Veronika

Csaknem 750 versenyző érkezik a junior úszó Eb-re

Negyvenhét országból csaknem 750 versenyző érkezik a jövő heti, hódmezővásárhelyi junior úszó Európa-bajnokságra, amelyen Hargitay András szövetségi kapitány három-öt érmet remél a magyar fiataloktól.

Ingyenes a belépés a nézőknek az Eb valamennyi versenynapján - többek között ezt jelentette be a verseny előtt egy héttel rendezett sajtótájékoztatón Almási István, a város polgármestere és Benkő Zsolt, a szervezőbizottság vezetője.

Gyárfás Tamás, a Magyar Úszó Szövetség (MÚSZ) elnöke köszönetet mondott a több mint egyéves előkészítő munkáért, mint fogalmazott, "ez az esemény egyfajta főpróbája a jövő évi budapesti világbajnokság úszóversenyeinek, és a mostani látogatás arról győzött meg, hogy méltó színvonalú lesz a rendezés".

A MÚSZ tájékoztatása szerint Benkő Zsolt kifejtette, a jövő szerdai megnyitón a tervek szerint részt vesz Lázár János miniszterelnökséget vezető miniszter, a város országgyűlési képviselője, Paolo Barelli, az európai szövetség (LEN) elnöke és az olimpiai bajnok Gyurta Dániel, az esemény patrónusa. A város lakói a főtéren és a strandon óriáskivetítőkön is követhetik majd a versenyeket.

Hargitay András szövetségi kapitány elárulta, a magyar csapat maximálisan kihasználja, hogy egy számban négy versenyző indulhat, azaz igazi "mamutcsapat" vesz részt az Európa-bajnokságon.

"A mezőny rendkívül erős, több olimpikon is itt lesz - ahogy nálunk például Késely Ajna is -, így három-öt éremmel már elégedettek lennénk. Ajnán kívül még a tavalyi junior világbajnokságon ezüstérmes Sós Dániel számít az esélyesek közé" - tette hozzá.

A jövő szerdától vasárnapig tartó Eb a Gyarmati Dezső Sportuszodában zajlik majd. Az előfutamok 9 órakor, a döntők 17.30-kor kezdődnek, az M4 sportcsatorna a finálékat mindennap élőben közvetíti.

Címlapról ajánljuk
inforadio
ARÉNA
2026.01.13. kedd, 18:00
Bóka János
európai uniós ügyekért felelős miniszter
Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Súlyos csapás érte Ukrajnát, történelmi hosszúságúvá nyúltak a harcok - Háborús híreink kedden

Oroszország tegnap hozta nyilvánosságra, hogy a pénteki, Ukrajnát ért Oresnyik-támadás azt a lvivi repülőteret érte, ahol többek között amerikai gyártmányú F-16-os vadászbombázók is állomásoztak korábban. A hétfői nappal az orosz-ukrán háború hivatalosan is átlépte a 1418 napos lélektani határt, azaz azt az időtartamot, ameddig a Szovjetunió Németországgal harcolt a második világháború alatt. Németország zöld utat adott a hazánk által is használt Lynx lövészpáncélosok Ukrajnába szállítására. Hajnalban súlyos támadás érte Ukrajnát - Kijevben elment az áram. Cikkünk folyamatosan frissül az orosz-ukrán háború legfontosabb híreivel.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×