Infostart.hu
eur:
384.97
usd:
331.89
bux:
122311.2
2026. január 17. szombat Antal, Antónia

Új olimpiai válogatót írnak ki a Kajak-kenu Eb-n

Új válogatót írnak ki a férfi 1000 méteres kajaknégyesek számára, hogy eldőljön, ebben a számban mely egység képviselheti majd a magyar színeket a riói olimpián.

Erről Storcz Botond, a kajak-kenu válogatott vezetőedzője beszélt azon a hétfői sajtótájékoztatón, amelyet a válogatott tiszteletére tartottak a vasárnap zárult moszkvai Európa-bajnokság után.

A szakember úgy fogalmazott: a kontinensviadalt előzetesen tesztversenynek tervezték, s az ötkarikás játékokra készülő egységeknek egy jó edzés is volt, ráadásul Magyarország 5 arany-, 5 ezüst- és 4 bronzérmet szerezve az éremtáblázat élén végzett.

"Azt hiszem, ezek az eredmények azt mutatják, hogy a csapat jó helyen áll az olimpiai felkészülés menetében." - mondta Storcz Botond.

Hozzátette: az eredményességben meghatározó volt a női kajak szakág sikeressége, Kozák Danuta például egymaga három aranyérmet szerzett. Mint mondta: az összeállított 500 méteres női kajaknégyes jól vizsgázott, így a Szabó Gabriella, Kozák, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztina alkotta hajó készülhet a riói játékokra. Szabó, Kozák és Fazekas-Zur a londoni aranynégyesnek is tagja volt.

Ami a hazai válogatón győztes 1000 méteres férfi kajaknégyest illeti, a vizsga nem sikerült túl jól, hiszen a Hufnágel Tibor, Dombvári Bence, Ceiner Benjámin, Kugler Attila összeállítású magyar egység csak a hetedik helyen zárt az orosz fővárosban, pedig a riói indulásnak feltétele volt a jó szereplés. Storcz Botond ezért úgy döntött, hogy ebben a számban új olimpiai válogatót ír ki, ahogy az MTI érdekelődésére elmondta, ennek időpontját legkésőbb csütörtökig kijelölik.

A vezetőedző még kiemelte a fiatalok Eb-szereplését, utalva ezzel elsősorban a kajakos Kopasz Bálintra, Nádas Bencére és az aranyérmet szerzett 500 méteres kajakos kvartettre, szerinte mostani teljesítményük előrevetíti, hogy a jövőben lehet rájuk építeni.

Schmidt Gábor, a Magyar Kajak-Kenu Szövetség főtitkára arról beszélt, hogy bár többen nem voltak csúcsformában az Eb-n, "mindenki odatette magát", s a küldöttség profi csapat benyomását keltette. Megköszönte a szurkolók biztatását, mert mint mondta, a közösségi médián keresztül érezték, hogy a labdarúgó Eb árnyékában azért nekik is nagyon sokan drukkoltak.

A moszkvai, integrált Európa-bajnokságon paraversenyeket is rendeztek, a magyar sportolók itt két arany- és egy bronzérmet szereztek. Weisz Róbert szakágvezető úgy fogalmazott: számukra főpróba volt ez a viadal, amely jól sikerült, s bizakodva tekintenek a szeptemberi paralimpia elé.

A riói magyar csapatot - kivéve az 1000 méteres férfi kajaknégyest - várhatóan a jövő héten hirdeti ki a szövetség. Az országnak 17 kvótája - 8 férfi kajakos, 5 női kajakos és 4 férfi kenus - van az augusztusi ötkarikás játékokra.

Címlapról ajánljuk

Újabb adag ónos eső jön, ipari hóval

Borult, párás, helyenként tartósan ködös idővel indult a péntek, több térségben pedig ónos eső és ónos szitálás is nehezítheti a közlekedést. Elsősorban az északi és keleti országrészben kell csúszós utakra számítani, miközben a nyugati megyékben sűrű, zúzmarás köd rontja a látási viszonyokat.
inforadio
ARÉNA
2026.01.19. hétfő, 18:00
Pletser Tamás
az Erste Bank olaj- és gázipari elemzője
Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Meglepő bejelentést tett Trump - Mutatjuk a piaci reakciókat!

Az elmúlt napokban a geopolitikai események voltak a befektetők fókuszában, Grönland kérdése továbbra is a terítéken van, miután tegnap este európai katonák érkeztek a szigetre, Trump pedig továbbra sem állt el annak megszerzésétől. Az ázsiai tőzsdék emelkedtek, részben annak is köszönhetően, hogy az USA kereskedelmi megállapodást jelentett be Tajvannal, amely vállalta, hogy az alacsonyabb vámok érdekében jelentős mértékű beruházást fog végrehajtani az Egyesült Államokban. Európában ezzel szemben gyengébb volt a hangulat, a magyar tőzsde viszont fittyet hányt erre és új csúcsot döntött. Amerikában pedig a stagnálás volt jellemző a tőzsdéken.  Eközben Donald Trump meglepő módon visszakozott, hogy az eddigi legesélyesebb aspiránsnak gondolt Kevin Hassettet jelölje a Federal Reserve élére.  Kidurran az AI lufi, vagy mindent elsöpör a legújabb megatrend? Következő befektetői klubunkon erről lesz szó. Információ és jelentkezés

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×