Infostart.hu
eur:
386.27
usd:
331.71
bux:
118863.12
2026. január 14. szerda Bódog

Kovács Ágnes nagy erővel készül az olimpiára

Kovács Ágnes olimpiai bajnok úszó is előadást tartott kommunikáció és sport témakörben a Koppenhágában rendezett 13. Európai Sportszociológia Társaság konferenciáján a Koppenhágai Egyetemen.

"Nagyon örülök, hogy a sportban minden olyan eredményt elértem, amit célul tűztem ki magam elé. Azonban az élsport mellett számomra mindig kiemelten fontos volt a tanulás is, ezért is tölt el nagyon jó érzéssel, hogy életem első külföldi sporttudományi konferenciáján egy olyan városban tarthattam előadást, ahol annak idején úszóként már értem el sikereket" - mondta az MTI-nek Kovács Ágnes, aki húsz év után tért vissza Koppenhágába, ahol 1996-ban az ifjúsági Európa-bajnokságon két aranyérmet nyert.

"Akkor, 15 évesen a sportban számítottam újoncnak, és most, húsz év elteltével hasonló érzéseim voltak az előadásom megtartása közben, ami a visszajelzések alapján úgy ítélem meg, jól sikerült" - tette hozzá.

A világ- és Európa-bajnok úszó a sydneyi olimpia után az amerikai Arizona Állami Egyetemén szerezte meg első diplomáját, majd a Budapesti Corvinus Egyetemen végezte el a mesterképzést. Jelenleg a Testnevelési Egyetem előadója és harmadéves PhD hallgatója. A doktori disszertációjában az élsportolók és a média munkatársainak kapcsolatát vizsgálja.

"Választásomat a téma iránti érdeklődésem, élsportolói múltam, ezen a területen folytatott tanulmányaim és szakmai tapasztalataim indokolják. Az idei év kiemelten fontos az értekezésem szempontjából. Elmondhatom, hogy idén én is nagy erővel készülök az olimpiára, de ezúttal nem sportolóként, hanem kutatóként, hiszen a doktori disszertációmhoz szükséges adatgyűjtés a 2016-os riói olimpia idejére fókuszál" - mondta Kovács Ágnes.

Címlapról ajánljuk
Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Andrej Babiš részleteket árult el a lőszer-kezdeményezésről, Petr Fiala őrjöng

Éles politikai vita bontakozott ki Csehországban az Ukrajnának szánt lőszerszállítások miatt. A jelenlegi miniszterelnök, Andrej Babiš azt állítja: a korábbi kormány több száz milliárd koronányi fegyverüzletet bonyolított le úgy, hogy erről sem a parlament, sem a közvélemény nem kapott világos tájékoztatást. Petr Fiala volt kormányfő viszont azzal vádolja Babišt, hogy felelőtlen nyilatkozataival emberek és cégek biztonságát veszélyezteti.

Elemzők a kampányról és a siker útjáról: nagy a különbség a pártok stratégiája, de akár a támogatottsága között is

A kampány intenzív lesz, a választási részvételi hajlandóság pedig kulcsfontosságú – mondták az InfoRádió Aréna című műsorának vendégei. Mráz Ágoston Sámuel, a Nézőpont Intézet igazgatója és Závecz Tibor, a ZRI Závecz Research vezetője ismertette a legfrissebb pártszimpátia-kutatásokat, arról is szó volt, milyen témák befolyásolhatják leginkább az április 12-i országgyűlési választás eredményét. Értékelték a pártok online és offline jelenlétét is.
inforadio
ARÉNA
2026.01.14. szerda, 18:00
Csizmazia Gábor
a Nemzeti Közszolgálati Egyetem John Lukacs Intézetének tudományos munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×