Infostart.hu
eur:
386.94
usd:
331.36
bux:
116443.95
2026. január 12. hétfő Ernő

Gyurta Dániel a vásárhelyi junior Eb arca

Negyvenhárom országból csaknem 800-an vesznek majd részt július 6. és 10. között Hódmezővásárhelyen a junior úszó Európa-bajnokságon, amelynek arca az olimpiai és világbajnok Gyurta Dániel lesz.

Bemutatták  a 43. junior úszó Európa-bajnokság reklámfilmjét a nyári esemény helyszínén, Hódmezővásárhelyen. A főszereplő Gyurta Dániel: az olimpiai és világbajnok mellúszó tiszteletbeli vásárhelyiként vállalta, hogy a viadal arca legyen.

Negyvenhárom ország nevezett a 43. junior úszó Európa-bajnokságra, csaknem 800 résztvevő özönli el Hódmezővásárhelyt július 6. és 10. között, nem csoda, hogy – mint Almási István polgármester elmondta – arra a hétre gyakorlatilag beterítették a vásárhelyi és a környékbeli települések, így Szeged, Makó és Algyő szállodáit is. A városvezető örömmel jelentette be, hogy elkészült az uszoda bővítésének újabb üteme, a fedett 33-as medence, valamint az új konditerem, amelybe hamarosan megérkeznek az úszás-specifikus erősítőgépek.

Hargitay András szövetségi kapitány némi nosztalgiával kezdte, hiszen 13 esztendősen már junior Európa-bajnok volt, „akkor azt gondoltam, az a világ, annál feljebb nincs is.” A szakvezető jelezte, teljes mértékben ki fogjuk használni a hazai környezet adta lehetőségeket, azaz az összes számban a maximális négy indulóval számolhatunk. „Nagy munka kezdődött meg az elmúlt években Budapesten és a vidéki műhelyekben is, és ennek látni fogjuk az eredményét” – tette hozzá Hargitay András.

Az új utánpótlás-kapitány, Petrov Iván először megköszönte a vásárhelyieknek, hogy ilyen impozáns körülményeket biztosítanak az Eb résztvevőinek – a tízpályás versenymedence mellett két melegítő-medence is várja a mezőnyt –, majd arról beszélt, óriási lehetőség előtt állnak a magyar fiatalok, hiszen családtagjaik, barátjaik, edzőik előtt versenyezhetnek. „Ez minden sportoló számára meghatározó élmény, és mi mindenki számára meg kívánjuk adni a lehetőséget: akinek esélye lehet a jobb szereplésre, az itt lesz az Európa-bajnokságon” – közölte a kapitány. Az esélyekről nem kívánt szólni, „korosztályos sportolóknál nem szerencsés jóslatokba bocsátkozni, hiszen hónapok alatt is ugrászerű fejlődést produkálhat bárki, de az biztos, hogy a kormány támogatási rendszerének köszönhetően ma már a fiatalok is olyan edzőtáborokba juthatnak el, olyan körülmények között készülhetnek, ami meg fog látszani az eredményességen.”

Gyurta Dániel azzal kezdte, hogy Hódmezővásárhelyre mindig hazajön, hiszen 2003 óta az összes hazai edzőtáborozását itt tartja, évente két-három hónapot is eltölt a városban. „Egy pillanatig sem gondolkodtam azon, hogy elvállaljam ezt a felkérést, függetlenül attól, hogy négy héttel az olimpia előtt lesz az ifi Eb. Annyi mindent kaptam a várostól, hogy most ez egy alkalom, amikor valamit végre visszaadhatok” – jelentette ki a Rióban címvédésre készülő mellúszó, aki egyébként előbb lett olimpiai ezüstérmes (2004), mint junior Európa-bajnok (2007). Az elmúlt évtizedek rigorózus korhatár-besorolását épp a Gyárfás Tamás vezette magyar szövetség indítványára változtatta meg a LEN, és a vásárhelyi lesz az első kontinensbajnokság, ahol immáron négy korosztály vetekedhet az érmekért (a fiúknál a 15-18, a lányoknál a 14-17 évesek, a korábbi 17-18, 15-16-os szabályt lecserélve). Gyurta Dániel ennek kapcsán megjegyezte: „örülök, hogy végre változtattak, nem szabad hátráltatni a fiatalok fejlődését.”

A júliusi viadalon a helyi tehetségek közül is többeknek szurkolhatnak majd a nézők; két ifjú kiválóság, Miksi Richárd és Süli Ákos személyesen is megjelent a sajtótájékoztatón, és elmondták, mindent megtesznek azért, hogy valóra váltsák álmaikat. Mivel mindketten mellúszók , nem csoda, hogy Gyurta Dániel megemlítette, kettejüknek külön is fog szurkolni az Eb-n (Ricsi ezüstérmes lett mögötte az áprilisi, felnőtt ob-n, ami nem kis fegyvertény). 

Címlapról ajánljuk
Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Erős védőpajzsot kapott Németország Izraeltől

Németország számára a múltból fakadó kötelezettséget is jelent Izrael támogatása. A német belügyminiszter ezt Jeruzsálemben, Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel egy újabb megállapodással erősítette meg.

Pontos előrejelzés a rettentő ónos esőről – riasztások, térkép

A nyugat felől érkező, jobbára összefüggő frontális csapadékzónából hétfőn az esti, éjszakai órákban előbb a Dunántúlon, később már a főváros tágabb térségében, kedd hajnaltól, reggeltől pedig az északkeleti, keleti országrészben is várható csapadék.
inforadio
ARÉNA
2026.01.12. hétfő, 18:00
Mráz Ágoston Sámuel a Nézőpont Intézet vezetője
Závecz Tibor a Závecz Research Piac- és Társadalomkutató Intézet ügyvezetője
Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Idei mélypontjára gyengült a forint – itt a megrázkódtatás a piacoknak

Hétfő délelőtt a forint vegyes képet mutat a főbb devizákkal szemben: az euróval szemben enyhe gyengülés, a dollárral szemben viszont határozott erősödés látszik, miközben a nemzetközi piacokon a dollár általánosan nyomás alá került. A leginkább az hozott volatilitást, hogy a Trump-adminisztráció újabb jogi harcot kezdett a Federal Reserve ellen, amire kisebb menekülés indult az amerikai eszközökből. Ma a geopolitikai hírek lesznek meghatározók a devizapiacokon, valamint a befektetők már elkezdhetik árazni a magyar inflációval kapcsolatos várakozásaikat, amely adatokat holnap teszi közzé a Központi Statisztikai Hivatal.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×