eur:
394.5
usd:
369.79
bux:
65295.07
2024. április 19. péntek Emma
Kozák: Fókuszban az 500 páros

Kozák: Fókuszban az 500 páros

A riói olimpia évében a Szabó Gabriellával alkotott páros a legfontosabb Kozák Danutának. Az Újpest kajakozója a reméltnél később állt át a hosszú floridai edzőtáborozás után, a tájékoztató versenyt pedig a felkészülés állomásának tekintette.

„A hazatérés után az alvásperiódusommal minden rendben volt, viszont nagyon sokáig erőtlennek éreztem magam. Ez persze a múlt, most már százszázalékosan az edzésekre tudok koncentrálni” – mondta az InfoRádió Víztükör című műsorában Kozák Danuta, aki két hónapot töltött Tampában.

„Kellemes, 24-25-fokos környezetben dolgoztunk. Hozzá kell tennem, ha az ember Floridában nem vigyáz, azon kapja magát, hogy mindenre figyel, csak az edzésre nem, ez azonban nekünk nem jelentett gondot” – jegyezte meg a kétszeres olimpiai aranyérmes.

„Egyszer mentem el egy baseball-meccsre, a szabályokat megértettem, így remek kikapcsolódásnak bizonyult. Amerika egy színes világ, az ott töltött idő minden percét nagyon élveztem” – fogalmazott.

Hozzátette, hogy a tengerentúlon is folyamatosan feszegette a határait.

A szolnoki tájékoztató versenyen 500 egyesben mérettette meg magát, ahol kevéssel Csipes Tamara mögött a második helyen végzett.

„Tamara jó formában volt, a kényszerpihenője után remek formában tért vissza. Az eredmény azonban különösebben nem foglalkoztat, mert a párosra készülünk Szabó Gabival. Egyszerűen edzésnek fogtam fel ezt a versenyt” – fejtette ki.

Az Újpest klasszisa a következő napok munkájáról is beszélt.

„Az edzéseken már nem a mennyiség számít, hanem jobban ráállunk a pályára: a versenyszituációk begyakorlására összpontosítunk. A 200 métert már tavaly elengedtem, most 500 párosban indulunk a válogatókon, és mivel a négyesben is szerepelni akarok, az 500 egyes is kötelező” – jelezte Kozák Danuta.

A kulcsfontosságú versenyt május 11. és 13. között rendezik Szegeden.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

Orbán Viktor: eljött az idő, hogy Budapest után Brüsszelben is megmentsük a szabadságot

"Amíg nemzeti kormány lesz, Magyarország nem lép be az ukrajnai háborúba senkinek az oldalán" - jelentette ki a Fidesz EP-kampánynyitó rendezvényén pénteken Orbán Viktor pártelnök. "No migration, no gender, no war" - adta ki a hármas jelszót.

Kaiser Ferenc: a mérsékelt izraeliek nem Iránt féltik, hanem az amerikai fegyvercsomagot

Hírügynökségi jelentések szerint az izraeli hadsereg csapást mért több célpontra Iránban, de ezt Izraelben hivatalosan nem erősítették meg. Irán azt közölte, hogy a légvédelme működésbe lépett, és az okozott robbanásokat a közép-iráni Iszfahán körzetében. Kaiser Ferenc, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem docense szerint ez izraeli jelzés, figyelmeztetés volt Iránnak a hétvégi zsidó állam elleni támadása után.
VIDEÓ
Kezd magára találni a forint

Kezd magára találni a forint

A hajnali órákban toltak egy szintet a forint euróval szembeni árfolyamán, melynek nyomán a kurzus a 394-es szintről a 396-os szint közelébe ugrott, majd legalább olyan gyorsan szúrt vissza a nyitószintig. Délelőtt viszont lassan tovább veszített értékéből a magyar deviza, de délután az euró dollárhoz képesti erősödését a forint is lekövette. Az izraeli válaszcsapás hírére a befektetők ismét kockázatkerülő üzemmódba kapcsoltak.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×