Infostart.hu
eur:
363.02
usd:
313.75
bux:
150552.7
2026. augusztus 16. vasárnap Ábrahám

Amerika csapat is lesz 2015-től a Formula-1-ben

A következő szezonban egy amerikai csapat is rajthoz állhat majd a Forma-1-es világbajnoki sorozatban.

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) licencet adott az amerikai NASCAR-sorozatban szereplő egyik istálló alapítójának és tulajdonosának, Gene Haasnak, aki pénteken közleményben számolt be erről.

"Izgalmas idők jönnek, de nemcsak számomra, hanem az egész cég, illetve azok számára is, akik szeretnének egy amerikai csapatot látni az F1-ben" - írta Haas, s hozzátette: mostantól kemény munka vár rá, mert már csak kevesebb mint egy éve van arra, hogy összeállítsa a gárdát.

Időközben a Brazil Nagydíj szervezői bejelentették, hogy 2020-ig szerződést hosszabbítottak a Forma-1 jogtulajdonosával és az FIA-val. A Sao Paulo közeli futamnak az idei év végéig volt érvényes megállapodása, az új kontraktus pedig további ötéves időtartamra, 2025-ig hosszabbítható.

A szervezők hozzátették, több mint 70 millió dollárt (15,4 milliárd forint) költenek arra, hogy teljes körűen felújítsák az interlagosi pályát a 2015-ös GP előtt, az F1-es csapatoknak és a jogtulajdonosnak ugyanis az volt a kérése, hogy modernizálják az egész boxutcát. A pályát egyébként teljes egészében újraaszfaltozzák majd.

Címlapról ajánljuk
Tömegszerencsétlenség az M3-ason, sokan meghaltak a buszbalesetben
cikkünk frissül

Tömegszerencsétlenség az M3-ason, sokan meghaltak a buszbalesetben

Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.
inforadio
ARÉNA
2026.08.17. hétfő, 18:00
Baranya Sándor
egyetemi docens, a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Vízépítési és Vízgazdálkodási Tanszék vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×