eur:
389.14
usd:
361.27
bux:
68455.09
2024. május 6. hétfő Frida, Ivett

Újoncot hívott be Egervári

Egervári Sándor szövetségi kapitány szerint a fejlődés érdekében jó, hogy a magyar labdarúgó-válogatott idei utolsó mérkőzésén egy erős ellenféllel, a norvég csapattal találkozik szerdán a Puskás Ferenc Stadionban.

A telki edzőközpontban tartott sajtótájékoztatón elhangzott, hogy Gera Zoltán egy kisebb térdsérülés miatt nem csatlakozhatott a kerethez, Szakály Péter gerincsérüléssel bajlódik, Lipták Zoltánra egy vírusos fertőzés, Gyurcsó Ádámra pedig combhajlítóizom-fáradtság miatt nem számíthat a szakember. Mészáros Norbert szintén kisebb sérüléssel bajlódik, az ő sorsa kedden dől majd el.

A szakvezető a játékosok pótlására egyetlen futballistát, a Szombathelyi Haladás 25 éves védőjét, Guzmics Richárdot hívta be a keretbe, aki újonc lehet a nemzeti együttesben.

"Örülök, hogy nem egy amolyan felhozó mérkőzést játszunk majd, hanem egy komoly ellenféllel találkozunk" - nyilatkozta Egervári Sándor. "A norvégok az elmúlt tizenöt évben előttünk jártak, a felkészülésünk ezen időszakába jól illeszkedik, hogy egy nálunk erősebb futballnemzettel szemben lépünk pályára."

A szakember hozzátette, most már nem az az elsődleges szempont, hogy kísérletezzen egy mérkőzésen, így komoly változásokat nem tervez.

"Sok pozitív élményem volt az elmúlt időszakban, de ugyanaz a gondolkodásom mint korábban, egyszerűen most így jöttek ki a dolgok" - mondta a magyar csapat egyik legjobb formában futballozó játékosa, Szalai Ádám, aki nyolc találatával - holtversenyben a Bayern Münchent erősítő horvát Mario Mandzukiccsal - vezeti a Bundesliga góllövőlistáját.

A támadó hozzátette: örül annak, hogy a német bajnokságban nyújtott teljesítményével tekintélyt szerzett magának, és felkészült arra, hogy kiemelt figyelmet kap majd a norvég védőktől.

"Mindig nagyon jó dolog a válogatottba jönni, szerencsére egy-két jobb eredménynek köszönhetően most a klubomnál is kezdenek megnyugodni a kedélyek" - mondta Dzsudzsák, aki a törökök elleni legutóbbi vb-selejtezőt eltiltás miatt kihagyta, a Dinamo Moszkva szélsője azonban most visszatérhet a csapatba.

A norvégok elleni találkozóról elmondta, a mai magyar válogatott az utóbbi másfél, két évben egy-egy komoly kisiklást leszámítva kiegyensúlyozott teljesítményt nyújt, így már szinte minden ellenféllel szemben esélyesként lép pályára, ráadásul elérte azt, hogy többnyire már nem kell a riválisok játékához igazodnia.

A jelenlegi keretből Juhász Roland az egyetlen, aki a norvégok elleni, legutóbbi hazai, 2006-os, 4-1-es vereséggel végződött Eb-selejtezőn is ott volt a pályán. Az Anderlecht védője elmondta, hogy az a találkozó karrierje egyik legrosszabb emléke, ugyanakkor szerinte a magyar válogatott jelenleg előrébb tart. A belga klubban mellőzött futballista karrierjével kapcsolatban hozzátette, "elfogyott a türelme", így hamarosan menedzserével együtt tárgyalóasztalhoz ülnek az Anderlecht képviselőivel annak érdekében, hogy a téli átigazolási időszakban távozhasson.

A magyar válogatott idei utolsó mérkőzésén szerdán 20.30 órától fogadja a norvég csapatot a Puskás Ferenc Stadionban.

A magyar válogatott kerete:
kapusok: Bogdán Ádám (Bolton Wanderers), Király Gábor (1860 München), Megyeri Balázs (Olympiakosz)
védők: Varga József (DVSC-TEVA), Vanczák Vilmos (Sion), Korcsmár Zsolt (Brann Bergen), Mészáros Norbert (DVSC-TEVA), Juhász Roland (Anderlecht), Kádár Tamás (Roda JC), Halmosi Péter (Haladás), Guzmics Richárd (Szombathelyi Haladás)
középpályások: Koman Vladimir (FK Krasznodar), Hajnal Tamás (Stuttgart), Pintér Ádám (Real Zaragoza), Dzsudzsák Balázs (Dinamo Moszkva), Elek Ákos (DVTK), Pátkai Máté (Győri ETO), Koltai Tamás (Győri ETO)
támadók: Szalai Ádám (Mainz), Szabics Imre (Sturm Graz), Németh Krisztián (Roda JC)

Címlapról ajánljuk
VIDEÓ
inforadio
ARÉNA
2024.05.06. hétfő, 18:00
Salát Gergely
a Pázmány Péter Katolikus Egyetem és a Magyar Külügyi Intézet munkatársa
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×