Infostart.hu
eur:
388.03
usd:
329.53
bux:
0
2025. december 27. szombat János

Középdöntős a Fradi a BL-ben

Biztosította helyét a nyolcas középdöntőben a Ferencváros a női kézilabda Bajnokok Ligájában. A fővárosi együttes a csoportkör negyedik fordulójában is nyert, ezúttal 34-32-re a svéd Sävehof otthonában.

Az előző két KEK-kiírásban nyertes FTC egy hete Dabason 31-28-ra legyőzte svéd riválisát. Ezúttal a pontszerzés is elegendő lett volna Elek Gábor vezetőedző alakulatának, hogy már most bekerüljön a nyolcas középdöntőbe.

Az első öt percben a ferencvárosiak vezettek, ám utána Fogelström vezérletével 7-4-re ellépett a Sävehof. Lassan magához tért a zöld-fehér alakulat, ennek eredményeként emberelőnyben egyenlített. Később a hazaiak kerültek létszámfölénybe, és csakhamar megint náluk volt az előny. Pastrovics azonban védéseivel lendületbe hozta együttesét, igaz, a szünet előtt a Sävehof még jobban összpontosított.

A második félidőben gyorsan fordított a Ferencváros (34. perc: 15-16), majd Roberts és Tomori gólpárbaja következett, így megint fordult a kocka. Fej fej mellett haladt a két csapat, amikor viszont ismét emberelőnybe került az Elek-alakulat, sikerült 30-27-re ellépnie, és már csak nyolc perc volt hátra. Ekkor időt kért a skandinávok edzője, csapata pedig kisvártatva ledolgozta hátrányát.

A hajrában Vértent kiállították, de Tomori szemfüles találatot ért el, és az FTC-nek nagy csatában sikerült megszereznie az újabb - immár középdöntőt érő - győzelmet.

A Ferencváros jövő vasárnap a Dinamo Volgogradot fogadja Dabason. A két együttes volgográdi találkozóját 37-21-re nyerte a magyar bajnoki ezüstérmes.

Címlapról ajánljuk
Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Törvények, viták, pénzbüntetések – ez történt az Országgyűlésben 2025-ben

Az Országgyűlés 2025-ben is sok szenvedélyes vitát folytatott le és számos fontos jogszabályt alkotott meg, amelyekről – a napirend előtti felszólalásokról, az interpellációkról, a kérdésekről, az azonnali kérdésekről, az általános vitákról, a határozathozatalokról és a bizottsági ülésekről – év közben részletesen beszámolt az InfoRádió, most a leglényegesebb idei parlamenti történéseket és döntéseket idézi fel ez az összeállítás.
VIDEÓ
Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

Évezredes titkok a modern luxus árnyékában: így változik meg örökre a legendás ókori főváros sorsa

2025-ben az Ázsiai és Csendes-óceáni Gazdasági Együttműködés (Asia-Pacific Economic Cooperation – APEC) csúcstalálkozóját Kjongdzsuban tartották, ez a név csak a legelszántabb történelem vagy földrajz iránt érdeklődő közönség számára lehet ismerős Magyarországon. A település pedig egykoron az ókor egyik legnagyobb királyságának volt a fővárosa, ahol máig szinte „szabadtéri múzeumként” sorjáznak az egykori emlékek. A modern idegenforgalmi kihívások ugyanakkor dilemmával szembesítik a várost, hogy megőrizze a karakterét a jövőben is.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×
×
×