Infostart.hu
eur:
365.24
usd:
314.46
bux:
149161.68
2026. augusztus 31. hétfő Bella, Erika
Kozma Imre, a Magyar Máltai Szeretetszolgálat alapító elnöke beszédet mond a szervezet új logisztikai és raktárközpontjának átadásán Kecskeméten 2020. február 4-én.
Nyitókép: MTI/Ujvári Sándor

Kozma Imre atya húsvéti üzenete: a világjárvány és a háború egymás felé kell, hogy húzzon bennünket

A Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője az InfoRádióban úgy fogalmazott, a szenvedésben az ember felismerheti azt, hogy egymással összetartozunk.

A keresztény ember lényege szerint "folyton születik" - mondta az InfoRádióban elmondott húsvéti üzenetében Kozma Imre atya, aki úgy véli: az új ember a változni akaró ember, de épp a változás az, ami fájdalommal is jár.

Szerinte az ember igazi ereje a szeretet folytonos kísérleteiben van, "a szeretet szabadsága az ember teljes szabadsága".

"Amikor a baj közel van hozzánk, sőt meg is szólít bennünket, még az életünket is megterheli, akkor az embernek el kell gondolkodni azon, hogy miben áll az életünk igazi kihívása. Azt hiszem, a húsvét ebből a szempontból egy nagyon fontos üzenetet hordoz, hiszen a húsvét az újjászületés öröme; a születésünkhöz ránk nem volt szükség, de az újjászületésünkhöz igen" - fogalmazott a Magyar Máltai Szeretetszolgálat vezetője.

Ha az ember szerinte önmagának él, az maga a halál, mert elhidegíti a másik embertől, közömbösség, magányossá válunk.

A világjárvány és az ukrajnai háború kapcsán úgy fogalmazott, a szenvedés hozzátartozik a világhoz.

"Rádöbbent bennünket valóban arra, hogy a szenvedésben az ember felismerheti azt, hogy egymással összetartozunk. Én azt tapasztaltam, hogy az elmúlt 1-2-3 esztendő egymás felé kell, hogy húzzon bennünket" - húzta alá.

Az Istentől való eltávolodás miatt az ember szerinte nagyon mélyre süllyedt, de "Krisztus kijelölte azt az utat, amely visszavezet bennünket (...) a felemelkedésbe".

A teljes húsvéti beszélgetést Kozma Imre atyával alább meghallgathatja.

Címlapról ajánljuk
Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Izland megint nem kért az EU-ból – a szakértő elmagyarázza, miért nem

Az izlandiak többsége a szombaton tartott népszavazáson úgy döntött, hogy a szigetország ne újítsa fel a korábban felfüggesztett csatlakozási tárgyalásokat az Európai Unióval. A részletekről Németh Viktória, az Oeconomus Gazdaságkutató Alapítvány senior kutatója beszélt az InfoRádióban.

Karácsony Gergely gyorsít és nem akar pereskedni az új kormánnyal

Több villamos- és trolibusz-járat megújítását tudta az Európai Unió helyreállítási alapjából finanszírozni a főváros – mondta el az InfoRádiónak Karácsony Gergely. Budapest főpolgármestere hozzátette a szolidaritási hozzájárulásra vonatkozó kérdésre, az önkormányzat szeretne mindenben együttműködni és jó kapcsolatot ápolni a Tisza-kormánnyal.
inforadio
ARÉNA
2026.09.01. kedd, 18:00
Koren Balázs
a Biatorbágyi Innovatív Technikum és Gimnázium matematikatanára, a Pro Suli szakmai vezetője
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×