Infostart.hu
eur:
353.42
usd:
309.02
bux:
143072.29
2026. július 4. szombat Ulrik

Elkészült Ákos filmje

A címe: Magunk maradtunk. Este mutatják be. 27 perces.

Magunk maradtunk címmel kedden este mutatják be Kovács Ákos első kisjátékfilmjét az Uránia Nemzeti Filmszínházban. A dalszerző, előadó 27 perces alkotása két novellája alapján készült.

"A film tavaly megjelent novelláskötetem, az Ezt nem lehet megúszni következménye, abban szerepel A taxis és a Magunk maradtunk című írásom, amelyeket felhasználtam hozzá. Új kihívás, új feladat volt ez számomra" - mondta Kovács Ákos, a rendező a sajtóvetítést követően.

A Magunk maradtunk a Papp János színművész által alakított taxisofőr monológja, amelyből saját maga és az ország több évtizedes története elevenedik meg. Mint Ákos fogalmazott, a fekete-fehér filmben benne van szülei kapcsolata, felhasználtak családi fotókat is.

"A zenén kívül mindig is próbálkoztam sokféle megjelenési formával, szerencsére a közönség ezekre velem tartott. Egyfajta energia vezérel, amely különböző műfajok kürtőin keresztül tör át. A filmben minden összekapcsolódik, ami engem érdekel" - tette hozzá Ákos, aki Tarkovszkij Stalkerét, Makk Károly Macskajátékát és Huszárik Zoltán Szindbádját is fontos inspirációként említette.

Papp János arról beszélt, hogy a forgatókönyv elolvasása után azonnal tudta, hogy ehhez köze van. "Sokban emlékeztetett kedvenc íróm, Hrabal történetmesélésére, monológjaira. És József Attila is eszembe jutott a figuráról. Ahogy ő írta:

egy ember, aki élt, szeretett és meg fog halni".

A további szerepekben mások mellett Piros Ildikó, Nagy Mari, ifj. Vidnyánszky Attila, Trill Zsolt, Pápai Erika, Vecsei H. Miklós, Eperjes Károly és Pindroch Csaba is látható.

A kisjátékfilm producere, Hábermann Jenő elmondta, hogy eredetileg A taxis című novellára adták be a filmes pályázatot, de később a projekt folyamatosan változott. Ahogy korábban, még novelláskötete tavalyi bemutatóján Kovács Ákos kifejtette, A taxis generálta a Magunk maradtunk címűt, amelyben szülei, nagyszülei levelezéseit is felhasználta.

A filmet Juhász Viktor fényképezte, aki korábban számos klipet és koncertfilmet készített Kovács Ákossal. "A taxis című novellát mindketten magunk előtt láttuk filmként. Papp Jánoson és Piros Ildikón kívül a színészeknek nincs szöveges szerepük, csak jelen kellett lenniük, lassított, közeli felvételeken mutatjuk érzelmeiket arcukon".

A Magunk maradtunk című kisjátékfilmet a Nemzeti Filmintézet támogatásával a Film-Art készítette. Az alkotás a tervek szerint moziforgalmazásba kerül, és bemutatják a Duna televízióban is.

Címlapról ajánljuk
Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Megkezdődtek a nyolcaddöntők a foci-vb-n: Marokkó jutott először a legjobb 8 közé

Marokkó 3-0-ra legyőzte Kanadát, és ezzel a negyeddöntőbe jutott a labdarúgó-világbajnokságon. A Paraguay–Franciaország meccs győztese vár rajuk a nyolc között. Kanada az első kieső a három rendező ország közül, az Egyesült Államok és Mexikó még versenyben van.

Várhatóan még nyáron új államfőt választ az Országgyűlés: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit – videó

Magyar Péter miniszterelnök videón és 12 pontban tette közzé a módosítások részleteit. Kevesebb sarkalatos törvény lesz, az országgyűlési képviselők mandátumát három ciklusra (12 évre) korlátozzák. A mai képviselők mandátumát ez nem érinti, de a következő választásoktól alkalmazandó lesz. Mennek a vármegyék és a főispánok.
inforadio
ARÉNA
2026.07.06. hétfő, 18:00
Kovács Erik
a Mathias Corvinus Collegium Klímapolitikai Intézet vezető kutatója
Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Tisza-kormány: Magyar Péter bejelentette az Alaptörvény-módosítás részleteit

Szombaton sincs megállás a belpolitikában: az egyetemi kuratóriumi pályázatok kiírása mellett továbbra is az uniós források és a költségvetés helyzete áll a fókuszban. Emellett napvilágot látott a kormány átfogó energiatörvény-tervezete, amely a dinamikus tarifák bevezetésével és komoly bürokráciacsökkentéssel reformálná meg a hazai árampiacot. Ezzel párhuzamosan az energiahatékonysági szabályok is szigorodnak, így az állami szervek az uniós értékhatár felett már csak közel nulla energiaigényű épületeket vásárolhatnak vagy bérelhetnek. A nap egyik legfontosabb politikai fejleményeként Magyar Péter fog beszélni arról, hogy a kormány benyújtja az Alaptörvény 17. módosítását, amelynek részleteit délután 16 órakor ismerteti egy rendkívüli bejelentésben. Szombati híreink a kormányzati munkáról percről percre.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×