Infostart.hu
eur:
363.64
usd:
310.47
bux:
132855.51
2026. április 29. szerda Péter
Visszatér a kezdetekhez a Rolling Stones

Visszatér a kezdetekhez a Rolling Stones

Hamarosan stúdióba vonul a Rolling Stones. Az együttes 2005 óta csak egy blues feldolgozás-albumot adott ki. Keith Richards most azt mondta: saját anyaggal készülnek.

Visszatér a kezdetekhez a Rolling Stones

Új albumot készít a Rolling Stones – Keith Richards egy videóinterjúban azt mondta: hamarosan stúdióba vonul az együttes.

„Jó mulatság lemezt csinálni, és egy csomó ötlet van még a tarsolyunkban”– fogalmazott.

A gitáros hangsúlyozta: ezúttal saját anyagon dolgoznak majd.

A 2005-ös Bigger Bang után az együttes tavaly decemberben kiadott egy blues-feldolgozás albumot. A

Blue&Lonesome megjelenése előtt úgy gondolták, készítenek egy rocklemezt, ám – ahogy Mick Jagger a stúdióalbum megjelenésekor fogalmazott – egyre több blues számot hallgattak meg, és ez más irányba vitte őket. Mindössze három nap alatt vették fel a 12 dalt tartalmazó anyagot. Úgy vélték: ez egy valódi visszatérés ahhoz, ahonnan indultak.

Ám ahogy Keith Richards most sejtelmesen fogalmazott: nagyon rövid időben belül stúdióba vonulnak, de hogy mi lesz azután, azt majd meglátják.

KAPCSOLÓDÓ HANG
Címlapról ajánljuk
Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4
Bajnokok Ligája

Nem védekeztek, csak támadtak: Paris Saint-Germain–FC Bayern München 5–4

Kilenc gólt hozott a párizsi Parc des Princes-ben a PSG és a Bayern mérkőzése, a 2026-os BL-tavasz első elődöntője. A címvédő egygólos előnyt szerzett. A párizsi csapatban a georgiai Hvicsa Kvarachelia és a francia aranylabdás, Ousmane Dembele is duplázott. A visszavágót jövő szerdán rendezik Münchenben, a másik ágon pedig az angol Arsenal és a spanyol Atlético Madrid találkozik egymással. A fináléra május 30-án Budapesten a Puskás Arénában kerül sor.

Ukrajna: Magyar Péter nagy bejelentést tett

Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel a leendő magyar miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
inforadio
ARÉNA
2026.04.29. szerda, 18:00
Szűts Ildikó
a Budapest Gyógyfürdői és Hévízei Zrt. vezérigazgatója
EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×