Infostart.hu
eur:
364.08
usd:
319.03
bux:
144765.41
2026. július 23. csütörtök Lenke

Womex - Magyarok a fellépők között

A Buda Folk Band pénteken este lép színpadra a világzenei expo Club Duna regionális színpadán, a Müpa Fesztivál Színházában. A fiatal, ám kiemelkedő tudású zenészekből álló csapat a Womexre időzítette harmadik albuma, a Saját gyűjtés bemutatóját.

"A Womex a legnagyobb nemzetközi zenei vásár és nagy dolog, hogy mintegy ezer jelentkező közül kerülhettünk be mi is a hivatalos programba. Külön jó, hogy ezen a színtéren tudjuk bemutatni új lemezünket. A részvételnek a jövőben lehetnek kedvező következményei, az expo hozhat számunkra külföldi fellépéseket" - mondta Éri Márton, a Buda Folk Band brácsása az MTI-nek.

A Club Duna színpad háromnapos programja a közép-kelet-európai világzenére fókuszál, a fellépők között a Buda Folk Band mellett egy másik magyar produkció, Herczku Ági és a Banda is szerepel. Mellettük cseh, egy közös boszniai-horvát-szerb, egy osztrák, egy lett, egy szlovák, valamint két lengyel formáció ad koncertet ezen a helyszínen csütörtöktől szombatig.

A Buda Folk Band viszonylag fiatal zenekar, 2007-ben alakult és mindkét eddigi stúdióalbumát, a 2011-es Sűrű vándort, valamint a két évvel későbbi Magyar világi népzenét kedvezően fogadta a szakma és a közönség is. A hattagú csapat zenéjére komoly hatást gyakorolt, hogy két meghatározó tag, Éri Márton és Csoóri Sándor Sündi (kontra, tambura, ének) édesapja is a Muzsikás együttesben zenélt, illetve zenél. Rajtuk kívül Maruzsenszki Andor (hegedű), Takács Ádám (hegedű), Salamon Soma (harmonika, furulya, kaval) és Szabó Csomán Gergő (nagybőgő) játszik a Buda Folk Bandben, az állandó énekes közreműködő Márczi Anna Tücsi.

"Sok minden érik be egyszerre. Első anyagunkat a FolkEurópa jelentette meg, amelynek terjesztője a Hangvető, a budapesti Womex szervezője. Ez szerencsés számunkra, persze a Womex-szerepléshez nem lett volna elég, nyilván kellett hozzá, hogy a Magyar világi népzene felkerült a World Music Charts Europe rádiós listára, és több külföldi koncertünk volt olyan fesztiválokon, amelyeket a világzenei expo is jegyez. Az is számított szerintem, hogy promóciós szólólapjainkkal és anyagainkkal már jelen voltunk az elmúlt Womexeken" - mesélte Éri Márton.

Mint mondta, pénteken 21 órától játszanak a Club Duna színpadon, 45 percnyi időt kaptak. Az új anyag, a Saját gyűjtés számainak többségét már hónapok óta műsoron tartja élő produkciójában a Buda Folk Band, emellett néhány régebbi is hallható lesz.

A zenekar általában a magyar népzenéből merít ihletet, és megpróbálja ugyanazokkal a hangszerekkel elkészíteni a feldolgozásokat, amelyek eleve a népzenéhez kötődnek. "A Saját gyűjtés azt a viszonyulást fejezi ki, amit az ember akkor érez, ha ezekhez a zenékhez városi környezetben nyúl hozzá. A legutóbbi lemezen használt magyar világi népzene kifejezést továbbra is érvényesnek érezzük".

A friss anyag nagyon modern, dinamikus, már-már rockos hangzású. "Ennek előtörténete, hogy idén játszottunk Ifj. Fodor Sándor Neti Szegelet című, kalotaszegi lemezén, az anyag hangmérnöke pedig Mazán Attila volt, a rock-metál zenét játszó Gyöngyvér együttes gitárosa. Nagyon jó volt vele együtt dolgozni, úgyhogy a mi albumunkra is felkértük. Azonosult a zenénkkel és hozzá is tudott tenni, emellett a mi világzenénk így rádióbarátabb lett".

Éri Márton megjegyezte, hogy olyan lemezt akartak rögzíteni, amelyet aztán ugyanabban a formában élőben is elő tudnak adni. "A Womex színpadára sem kellett vendégművészeket hívnunk, hogy ezt a hangzást reprodukálni tudjuk, ez volt a lemez egyik vezérelve".

A címek beszédesek: a Sajói című szám gerincét például a sajói népzene adja, de nem teljesen autentikus módon, hiszen olyan hangszereket is használtak a felvételen, amely ezen a tájegységen nem volt jellemző.

"A nyitó dal, a Várj meg egy széki lassú dallamára épül, a szövegét viszont ifjabb Csoóri Sándor szerezte. A Kavallatban Salamon Soma furulyásunk improvizatív módon játszik kavalon, a Dudás dudautánzásra épülő feldolgozás, amely összevegyül méhkeréki népzenével és dunántúli népdalokkal. Ezt a számot A népdal útja című tavaly novemberi koncertünkre írtuk, ami egy Bartók témájú est volt: minden eljátszott dallam párját valamely Bartók-műben meg lehet találni, az egész mégis koherens egységet alkotott" - fejtette ki Éri Márton.

A záró felvétel, a Rettenet története egy román csárdásból indult. A Buda Folk Band idén januárban a Fitos Dezső Társulat A láda titka című előadásához készült zenében működött közre, és a Rettenetet ehhez írta - egy kakasviadalhoz.

Címlapról ajánljuk
Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Trumpot feldühítette az új brit külügyminiszter kinevezése

Donald Trumpot mélységesen felháborítja az új brit külügyminiszter személye, állítják Washingtonban kormányzati bennfentesek. A brit külügyi tárca új vezetője Ed Miliband volt környezetvédelmi miniszter és pártja egykori főnöke lett. A Fehér Házban azt mondják: nem felejtik el korábbi megjegyzéseit.
inforadio
ARÉNA
2026.07.23. csütörtök, 18:00
Szécsényi Gábor
Az Autó főszerkesztője
Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Tisza-kormány: lemondott a legfőbb ügyész, óriási vasútfejlesztési projektet jelentett be a kabinet

Az elmúlt napok hazai belpolitikai eseményeit az új köztársasági elnök keresése uralta, miután Polgár Judit visszautasította a jelölést, amit Török Gábor politikai elemző a Tisza-kormány első politikai kudarcának nevezett. A jelöltállítási folyamat így a parlament keddi ülésén folytatódott, emellett azonban több fontos javaslatot is tárgyaltak a képviselők. Szerdán 10 évre szóló vasútfejlesztési projektet jelentett be Magyar Péter miniszterelnök és Vitézy Dávid beruházási- és közlekedési miniszter, melynek keretében a teljes hazai vasúthálózat megújul majd. A délután folyamán dr. Nagy Gábor Bálint legfőbb ügyész bejelentette, hogy lemond tisztségéről.

EZT OLVASTA MÁR?
×
×
×